A Survivor csúcsnyereményt kínál a 40. évadra

A Survivor nem az első realityműsor a tévétörténelemben. Az 1973-as, An American Family című, 12 részes dokumentumfilmet tartják annak, ami eredetileg a Loud család mindennapjait követte volna végig egy nyáron át, de a végén egy házasság és egy család széthullását mutatta be. Az amerikai köztévén bemutatott filmsorozat eléggé kiakasztotta a nézőket, többek között azzal, hogy Loudék legidősebb fia volt az első nyíltan meleg karakter, akit láthattak, illetve a klasszikus családmodell és értékek széthullásának szenvtelen ábrázolásával. Nem csoda, hogy az amerikai tévében 1992-ig senkinek eszébe sem jutott hasonló műsort forgatni.

A Survivor nem is az első olyan reality, amiben átlagembereket zártak össze számukra idegen környezetben, hogy ott boldoguljanak (az az 1992-es The Real World volt az MTV-n, bizonyos értelemben pedig egy 1973-as szociológiai kísérlet, a The Raft), sőt, nem is az első hajótörés/Legyek Ura-szimulátor, mert az a svéd Expedition Robinson volt, ami egyébként a mai napig létezik – a skandináv országok ilyen néven forgatnak Survivort. Viszont a Survivor volt az első olyan reality, ami húsz évvel ezelőtt, egészen pontosan 2000. augusztus 23-án 51 millió amerikait ültetett le az első évad fináléja elé, és ha kis túlzással is, de a gyanútlan magyar nézőkre szabadította Győzikét.

Azzal ugyanis, hogy az amerikai televíziózásban holtidőnek számító nyári időszakban olyan nézettséget produkáltak, amihez foghatót legközelebb csak a Jóbarátok fináléja tudott 2004-ben (azóta meg semmi, ami nem amerikaifutball-közvetítés) egycsapásra legitimizáltak egy teljes műfajt, ami azóta a televíziózás egyik alapkövének számít: egy 2015-ös, remek grafika szerint csak az angolszász tévés piacokon 300 műsor köszönheti a létét a Survivornak.

A Survivor a felszínen elég egyszerű koncepciónak tűnhet. 16-20 átlagember 2-4 törzsre osztva praktikus szempontokból lakatlannak hívott szigeteken igyekszik túlélni, éppúgy a természetet, mint egymást. Ez annyit tesz, hogy kaját minimálisat kapnak, háromnaponta tartanak egy sorversenyt, majd egy törzsi tanácsot, és a vesztes csapatból valakit hazaküldenek. Nem a nézők, a társak. Amikor már csak 10-12 játékos maradt, egyesülnek, és az addigi csapatjáték egyénibe megy át, hiszen aki megnyeri az aktuális sorversenyt, védett lesz és nem lehet kiszavazni, a többiek meg elkezdik hátba döfködni egymást. Akit ebben a szakaszban vet ki magából a köz, már nem hazakullog, hanem leül a zsűribe, hiszen a kaland legvégén, a 39. napon, azok döntik el, hogy a 2-3 finalistából ki kapja az egymillió dollárt, akiket a döntőbe jutottak szavaztak ki. Egyszerű játék, mi?

Elképesztően izgalmas, több rétegű játék ez, aminek csak egy része a kínlódás és a fizikális megterhelés, sokkal fontosabb a szellemi, lelki, fejben eldőlő aspektus, azaz mennyire bírod idegekkel és aggyal a szopórollert. Nem az számít, hogy valaki kellemes külsővel rendelkezik-e, vagy nagy-e a tárgyi tudása, esetleg szerencsés-e, hanem az, hogy ravaszsággal, türelemmel, behízelgéssel, tulajdonképpen mindegy, hogyan, senki ne tőle akarjon megszabadulni. A műsor eddigi nyertesei között szinte egy olyan sincs, aki csak a fizikális erejére és állóképességére támaszkodott, és nagyon ritkán nyernek alfahímek.

A játék fejlődésével alakultak a műsorban alkalmazott stratégiák is. Az első évadban csak a későbbi nyertes Richard Hatch ismerte azt fel, hogy a döntőbe jutáshoz az kell, hogy játékostársai ne tekintsék valós ellenfélnek, de legyen annyira hasznos a tábor körüli mindennapi teendőket illetően, hogy ne szavazzák ki. Azok a szereplők szoktak nyerni, akik hamar kiépítik új kapcsolataikat, akik szövetségeket kötnek és azokat úgy tudták felrúgni/elárulni, hogy a kiszavazottak ne rájuk haragudjanak.

A műsor azért tudott a mai napig sikeres maradni, mert rólunk, az átlagemberekről szól, akik a saját, egyébként elérhető álmaikat látják viszont a képernyőn: azt, hogy kisemberből hősök lesznek, de nem latexruhában és maszkkal a fejükön, hanem egy szál gatyában egy tengerparton, ahol rávették a kissé elhízott, a születésnapján egy szál pöcsben császkáló marketingvezetőt, hogy szavazza ki a kamionsofőr csajt, mert veszélyes. Ez az a műsor, ahol az akaraterő és a kitartás mindig le fogja gyűrni a nyers erőt, és ahol a társadalmi különbségek semmit nem jelentenek a végső győzelem szempontjából.

A szereplőket persze nagyon gondosan válogatják össze, megvannak azok az alaptípusok, amelyek nélkül egy ilyen műsor nem működik (az alfahím, az okos pasi, a kedves pasi, az ostoba faszi, a zárkózott-de-majd-lassan-kinyíló pasi, a bögyös bige, a szőkenő, az idősebb nő, az okos nő, a meleg stb.), és bizonyos tekintetben konzekvensen tartják is magukat ahhoz, hogy ismeretlen átlagembereket hoznak elő, és megmutatják, milyen átalakuláson mennek át a (jó esetben) 39 napos szívás alatt, és mire képesek azért, hogy nyerjenek egymillió dollárt. Szinte bármilyen korcsoport, társadalmi réteg vagy rassz tud azonosulni valakivel, a feladatok, a túlélés pedig látszólag nem annyira nehéz, hogy a képernyő előtt ne azt gondolja valaki, hogy ő is képes lenne minderre.

A most indult negyvenedik évadra (évente kettő van, egy tavasszal, egy ősszel) jutott el odáig a franchise, hogy volt értelme egy olyan all-star kiadást összehozni, amiben csak nyertesek szerepelnek. Eddig 590-en vettek részt a műsorban, közülük 103-an szerepeltek többször is, sőt, egyikük, Rob Mariano, a mostani 40. évaddal együtt ötször is játszott már. Többszörös nyertes viszont csak egy van, Sandra Diaz-Twine, aki eddig már kétszer is megnyerte az egymillió dolláros főnyereményt. Nos, az idei évadban ő is szerepel, és akár ő is elviheti az immáron kétmillió dolláros, reality műsorban soha nem látott nagyságú főnyereményt, de hogy elképesztően nehéz dolga lesz, az biztos, hiszen minden ellenfele mestere ennek a játéknak. Gondoljunk csak bele, milyen lenne egy olyan sakkvilágbajnokság, amin csak előző világbajnokok vehetnek részt.

Mindenki ismer minden trükköt. Minden aljas húzást. Mindenki tudja, mit nem szabad, mik azok a jelek, amik rövid úton oda vezetnek, hogy utazhatsz haza. Mindenkit árultak már el, és mindenki árult el mindenkit. A húsz játékosból majdnem mindenkinek van valamiféle kapcsolata legalább egy másikkal, vagy játszottak együtt, vagy szerepeltek más realityben közösen, és akkor még nem is beszéltünk az Amber Brkich - Rob Mariano házaspárról. Amber a 2001-es ausztrál évadban szerepelt először a műsorban, Rob a 2002-es negyedikben. Egyikük sem nyert az első körben. 2004-ben találkoztak a Survivor: All Star évadban, egymásba szerettek, és ők voltak a döntősök. Mariano élő adásban, az eredményhirdetés előtt kérte meg Amber kezét. Az egymilliót Amber nyerte. Rob 2010-ben és 2011-ben is szerepelt a Survivorban, utóbbi évadot meg is nyerte. Sokak szerint ő a legtökéletesebb Survivor-játékos.

Ilyen környezetben nyerni óriási dolog. Aki még soha nem látott Survivor-évadot, annak is érdemes megnézni, mert a zsigeri ösztönös játékosoktól (Natalie, Amber, Jeremy, Tony) a minden lépésüket előre megtervezőkön át (Yul, Nick, Parvati) a social game-ben, azaz a manipulációban verhetetlenekig (Rob, Sandra, Parvati, Tyson) minden van benne. Itthon nem adja egy tévé sem, de az interneten elérhető az évad, amiből egyelőre egy duplarész ment le múlt héten.