A tévében nagyjából most kezdenének mocorogni az első zombik

A posztapokaliptikus zsánersorozatok egyik alfaja a vírusos-járványos dráma, a kipusztult emberiség maradványa új társadalmat épít toposzra felhúzott sci-fi, ami inkább szociodráma arról, hogy tökmindegy hányan maradtunk, tökmindegy, milyen állapotban van a világ, tökmindegy, vannak-e zombik a környéken (90%, hogy igen), az ember mindig talál nyomós okot arra, hogy leszakítsa felebarátja fejét és belehányjon a tüdejébe. Hálistennek, mint minden zsánersorozat esetében itt is vannak kategóriák és fajták, a valósághoz közelebb állók, és attól veszettül elrugaszkodottak  – és mivel a hírek mostanában kicsit nyomasztóak, összeszedtük azokat, amiket érdemes megnézni. Igazából mindegyik azt üzeni, hogy lehetne a helyzet rosszabb is.

A remek tvtropes.org, a popkult toposzok, manírok, motívumok és zsánerek összesítésére szakosodott oldal az alábbi, nekünk is kedves kategóriákba osztja a járványos sztorikat:

• a főhős az éppen terjedőben levő kórság ellenszerét keresi, vagy a járvány terjedését akarja megakadályozni
• a főhős a járvány utáni világban igyekszik boldogulni / a zombivá alakult lakossággal kell megküzdenie

Az első csoportba tartozó alkotások tűnnek hitelesebbnek, ezek a Fertőzés című remek, de elég ijesztő Steven Soderbergh film kisképernyős megfelelői, míg az utóbbi a spekulatív fikció kategóriával alkot metszetet, hiszen modellek vannak arra, mi lenne, ha kihalna a emberiség 98 százaléka, de értelemszerűen biztosat nem tudni az Eljövendő Setét Napokról. A vírus lehet ősi, állati, mesterséges és földönkívüli eredetű; lehet targetáltan csak felnőtteket vagy férfiakat kipusztító, és lehet általános, mindenkire veszélyes fajta (kivéve a főhőst, aki immunis), az elszabadulása a sorozatokban pedig kábé egyenlő arányban tudható be az emberi hanyagságnak, rosszindulatnak és a véletlennek. Lássuk, milyen vírusos/járványos sorozatokat daráljunk a karanténban!

Menten egy külön kategóriával kezdjük, a dokumentumsorozatossal. Biztos vagyok abban, hogy több, remek széria foglalkozik azzal, mi is történik egy járvány hátterében, kik azok az emberek, akik igyekeznek megakadályozni egy-egy világjárvány kitörését, de a Netflixen jelenleg is látható, 2019-ben forgatott Pandémia (Pandemic – How to prevent an outbreak?) címűnél jobbat nemigen tudunk mondani. És nem, az alkotók nem tudtak előre a koronavírus-járványról, nem ők és nem is a Netflix terjesztette el, akkor szerették volna műsorra tűzni, amikor az éves influenzajárvány a leginkább tombol Észak-Amerikában és Európában. Aztán másképp alakult. 

Hogy egy klasszikust idézzünk, ha csak egy járványos sorozatot akar megnézni életében, az ez legyen. Az alapja Richard Preston azonos című, 1994-es tényregénye, amit meg a saját, 1992-es újságcikke alapján írt, a központi témája pedig dióhéjban annyi, hogy 1989-ben a virginiai Reston városában, nem egészen 25 km-re Washingtontól, egy százfős, vadon befogott afrikai majompopulációban egy Ebolavariánst fedeztek fel, ami egy hét alatt 29 majommal végzett. Reston könyve emellett a filovírusok (pl. Ebola, Marburg, Ravn, stb.) nagyközönség számára is érthetővé tett, legjobb összefoglalója, ha valakit érdekelnek a vérzéses lázt okozó vírusok, feltétlen olvassa el, bár az a rész, amiben az író ellátogat az afrikai Kitum-barlangba, ahol az Ebola eredeti hordozója is él, olyan, mintha Lőrinc L. László írta volna (mínusz dögös régésznők).

Ebből a regényből készült a lényegretörő, Vírus című film Dustin Hoffmannal a főszerepben, és ez az alapja a National Geographic tavalyi, 1989-ben játszódó, hatrészes sorozatának is, amiben Julianna Margulies igyekszik megakadályozni, hogy az USA keleti partján mindenki vért izzadjon. A góc itt is egy majompopuláció, a vírus véletlenül, azaz emberi mulasztás nyomán szabadulhatna el, és ahogy az megszokott az ilyen alkotások esetében, a különböző kormányszervek pöcsméregetése közepette elég nehezen halad a valós probléma kezelése. Amiben a sorozat remekel, az az aprólékos hitelesség, ami az alapos kutatómunkának és a stáb gondos felkészítésének köszönhető, a színészek mozdulatai természetesek, a történet meg eleve van annyira feszült, hogy eladja a sztorit. Egy apróság: amikor a Margulies alakította orvos rájön, hogy az USA nem rendelkezik igazán hatékony protokollal vagy eljárásrenddel egy fertőző vírus terjedésének megállítására, az bármilyen hihetetlen is, de valós tényeken alapul.

2014-ben egy belga-holland koprodukciós sorozat azt vizsgálta meg, mi történne, ha egy vírus jól lokalizálhatóan szabadulna el, azaz gyors intézkedésekkel hatékony karantént lehetne felállítani, hogy legalább a továbbterjedést lelassítsák. A sztori szerint a vírusgazda egy afgán menekült, a helyszín Antwerpen, a vírus pedig a madárinfluenza egyik variánsa. Amikor a férfi az országba érkezve ellátogat a helyi járványügyi hivatalba lejelentkezni és védőoltásokat beszerezni, kiderül, hogy fertőzött. A hatóságok villámgyorsan lépnek, lezárják a város egy részét, ha bent ragadtál, így jártál. A két évadot megért sorozat egyszerre krimi (a karanténon belül történnek csúnya dolgok, de vannak bent rendőrök), szociodráma (a karanténon belül kialakul egy proto-társadalom, ami saját szabályai alapján működik) és politikai dráma/társadalomkritika (a fertőzéssel nem stimmel minden, az eltusolások és érdekek mentén visszatartott információk sokat ártanak a bentieknek). Az amerikaiak is forgattak belőle egy verziót, nem lett jó, sőt.

Michael Crichton regényéből 1971-ben film- , 2008-ban minisorozat-feldolgozás készült, előbbitől a nézők kiborultak, mert ijesztő volt, de hihető, utóbbitól meg hülyét kaptak, mert pont az veszett el belőle, amitől az eredeti érdekes és feszült volt. A négyórás történet röviden: egy amerikai műhold lezuhan Utah államban, egy kisváros mellett, a polgárok kíváncsiságból kinyitják, majd nem sokkal ezután szépen lassan mind meghalnak. A kormány igyekszik elbagatellizálni a dolgot, mert a vírus földönkívüli eredetű, és nekik is nagyon kell, miközben a helyszínen dolgozó tudóscsoport azon van, hogy rájöjjön, mi ez az izé, és hogy kéne kinyírni mihamarabb. Benjamin Bratt, Eric McCormack, Christa Miller, Daniel Dae Kim és Viola Davis is látható benne. A sorozat közel sem szólt akkorát, mint a film, a megvalósítsa Ridley Scott producerkedése ellenére elég szegényes lett, a hozzábarkácsolt történetszálak (szerelmi viszonyok, családi dráma, oknyomozó tévériporter, stb.) pedig nagyon gyengére sikerültek.

Egyelőre két bemutatott és egy bemutatás előtt álló sorozatával a képregény-alapra felhúzott The Walking Dead a messze legsikeresebb járványos/zombis franchise. Az alapsorozat a járvány levonulása után veszi fel a fonalat, amikor a túlélők kisebb csoportokba verődve igyekeznek túlélni a zombikat, mert ebben az univerzumban nem elég, hogy a vírus megöli az embert, de utána még berúgja az agyát, hogy élőhalottként vegzálja a jónépet. A képregénnyel ellentétben itt elég hamar kiderül, hogy mindenki hordozó, csak nem mindenki lesz fertőzött (ha egy zombi megharapja, akkor igen), viszont ha meghal, akkor mindenképpen zombiként tér vissza.

A második évadtól a zombik jelentősége folyamatosan csökkent, a most 10. évadát taposó TWD arról szól, hogy az ember nem képes megváltozni, és világégés ide vagy oda, elsődleges célja a mások feletti dominancia. Ez aztán meglehetősen unalmas lett, és az egykoron nézettségi rekordokat döntögető sorozat 17 milliós nézettsége négy év alatt 4 millióra esett vissza, pedig pont az utóbbi két évadban lett megint érdekes (értsd: a zombiktól megint lehet félni).

A Fear The Walking Dead című testvérsorozat első évada a zombiapokalipszis kitöréséről szólt, és ugyan kicsit összecsapták, de más nézőpontot, friss vért hozott a franchise-ba. A második spinoff The Walking Dead: World Beyond címmel áprilisban érkezik, Nebraska államban játszódik, és azokról a tinikről szól, akik már az apokalipszisben nőttek fel. Ez a sorozat a horrorelemek mellett mindig is az emberi drámára fókuszált, és tulajdonképpen bármilyen világégést beleírhattak volna a járvány helyett.

1988-ban William Brinkley írt egy regényt arról, milyen lehet az élet egy amerikai rombolón, ami igencsak az utolsó hajó egy nukleáris világháború után. A világ nagy része lakhatatlan, az emberiség 99%-ának annyi, a Nathan James meg addig megy, amíg tud. Nos, ennek a sorozatverziójában a hajó egy olyan járvány túlélője, ami nem ölt meg mindenkit, sőt, de ez érthető – 56 részen keresztül nem lehet csak egy hajó legénységét mutogatni és azt várni a nézőtől, hogy jó pofát vágjon hozzá. A romboló hős kapitánya (Eric Dane) és a dögös tudósnő (Rhona Mitra) az első évadot a vírus ellenszerének kifejlesztésével tölti, a másodikat a gyógyítással, a többit meg a demokrácia feltámasztásával, bárcsak tudnám, minek. Az első évad kifejezetten jó volt, még tán a másodikat is meg lehet nézni, de a harmadikat már nem muszáj.

A Babylon5 alkotója, J. Michael Straczynski 2002 és 2004 között a Showtime-nak forgatott egy sorozatot, amiben egy vírus (2006-ban) kipusztítja a lakosság 13 évnél idősebb tagjait, a gyerekek meg nekilátnak a társadalom újjáépítésének. Jeremiah (Luke Perry) az apját keresi, pontosabban egy Valhalla Szektor nevű helyet, ahol a fater a vírus ellenszerén dolgozott. Jeremiah és Krudy nevű haverja a világot járva hadurakkal találkozik, vallási fanatikusokba botlik és új diktatúra kiépítésén dolgozó hataloméhes politikusokkal csap össze. A szelektív kórság nem egyedülálló a popkultúrában, Merle Védett férfiak című regénye, vagy a hamarosan sorozat formájába is jelentkező Y: Az utolsó férfi a földön is erre a motívumra épít, ahogy Az ember gyermeke című film is.

Brit sorozat, amiben egy kínai tudós tök véletlenül a világra szabadítja az influenza legveszélyesebb variánsát, ami 5000 emberből 4998-at megöl. A két verzió közti különbség, hogy a hetvenes évek bigott, rasszista, nacionalista britjei helyett multikulturális, pc-kompatibilis, modern britek beszélgettek a múltról és arról, érdemes-e jövőt építeni.

Eddig két évadot lezavaró dán sorozat, amiben az eső hozza a fejünkre a halált. Üdítő változatosság, hogy nem az USA-ban, hanem Skandináviában játszódik, a főhősei tinik, de nem olyan műanyag babák, mint az amerikai sorozatokban. Az első évad sikerét követő második már nem ütött akkorát (a jóhoz könnyű hozzászokni), a harmadik idén jön. A cél, mint minden ilyen sorozatban a túlélés, de valahogy a dánok meg tudták úgy oldani a banális alapfelállást, hogy érdekes legyen.

A vírusos sorozatok Royal Flush-je, amiben egy északi-sarki kutatóbázison elszabadul a Narvik vírus, és menten két fajtája is: az egyik csak öl, a másik zombit farag az emberből. Igen ám, de az utóbbit túl lehet élni, és aki ilyen szerencsés, az a zombikat tudja kontrollálni, meg úgy egyébként is szuperember lesz. Hatalmas katyvasz lett belőle a második évadra, de az első rém szórakoztató az összes marhasága ellenére.

A mozifilm sorozatverziója, ami egy gyenge első évadot követően egész pofás kis sorozat lett. 2043-ban indulunk, Cole-t visszaküldik 2015-be, hogy egy virológussal közösen megakadályozza a kalavírus-járvány kitörését, ami 2017-ben hétmilliárd ember haláláért felelős, és amit a 12 majom hadserege szabadít el. Ebből lesz aztán egy időutazásokkal alaposan megspékelt sci-fi-thriller, ami a középkortól 2163-ig mindenféle kort bejár, az időutazós sorozatok rajongóinak legnagyobb örömére.

(Borítókép: A nevek dala. Fotó: Sabrina Lantos / Big Bang Media)