Amerikai sorozat lesz a magyar kerekesszékes gengszterfilmből

2020.03.09. 21:16

Slippery Moon néven produkciós céget alapított a Vészhelyzet Carter dokija, Noah Wyle, és az első projektje egy 2015-ös magyar akció-vígjáték amerikai adaptációja lesz. A producerkedés mellett ő lesz az író és a rendező is.

Tiszta Szivvel sajto9

A Till Attila rendezte Tiszta szívvel, amit 2016-ban Oscarra is neveztek, egy kerekesszékbe kényszerült bérgyilkosról szól, aki felbérel két szintén sérült fiút (őket Fenyvesi Zoltán és Fekete Ádám alakítja), hogy segítsenek neki leszámolni egy szerb maffiózóval.

Wyle régóta küzd a sérültek jogaiért, 2012-ben még le is tartóztatták egy washingtoni tüntetésen, és mint mondja, nagy hatással volt rá a film.

"Kemény, mint a punk rock, még csak hasonlót se láttam soha. A film főszereplői maguk is sérültek (kivéve Thuróczy Szabolcsot  Index), és kiborított, ahogy a képembe vágta az együttérzésem és a sajnálatom hiábavalóságát. Akkor jöttem rá, hogy ezeknek az embereknek mennyire nem ilyesmire van szükségük."

Wyle azért dolgozza át inkább minisorozattá Till filmjét, mert így, mint mondja, nagyobb ívű alkotást csinálhat belőle.

"Olyan tévéshow-t akarunk, amilyet még senki se látott, és ami teljesen megváltoztatja a közvélekedést a sérült emberekről és a képességeikről" – mondta Wyle a Deadline-nak.

Szuper boldogság, mert az egyik legösszetettebb és legértőbb elemzés érkezett a filmmel kapcsolatban Noah-tól 2-3 évvel ezelőtt, amikor először megkerestek bennünket a remake ötletével

– nyilatkozott az Indexnek Stalter Judit, a Tiszta szívvel producere.

"Jó volt velük alkudozni, és kitalálni a közös feltételrendszert, ami mentén elkészíthetik a saját verziójukat, a miénkkel egyező céllal: hogy egy radikálisan újfajta betekintést nyújthassanak a kerekesszékesek világába."

Stalter elmondta, hogy csak az fél évig tartott, amíg Wyle-ék leellenőrizték, hogy a Tiszta szívvel eredeti ötlete valóban Tilla ötlete és írása, a film pedig tényleg a magyar alkotók tulajdona. "A jogokért természetesen fizetnek, de a részletek titkosak."