Fülöp, Evelin
8 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Úgy élnek New York közepén, mintha 200 évvel ezelőtt lennénk

UNO 102 Unit 01337
2020.04.02. 05:00

Isten túl sokat várt tőlem.

Ezzel magyarázta barátainak Esther Shapiro, hogy miért menekült el Brooklyn híres haszid negyedéből, Williamsburgből egészen Berlinig. Esther a Netflix új minisorozatának az Unorthodoxnak a főhőse, akinek négy, egyórás epizódon keresztül követhetjük az útkeresését. Az Unorthodox megtörtént eseményeken alapul, Deborah Feldman 2012-ben megjelent önéletrajzi könyvét dolgozza fel. A könyv egyébként Unortodox: A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek címmel a tervek szerint idén ősszel magyarul is megjelenik.

A harmincas éveiben járó Deborah Feldman az eleve ultraortodox haszid zsidóságon belül is a legkonzervatívabbnak számító szatmári haszid családba született.

A szatmári zsidók az egykor Magyarországhoz tartozó Szatmárnémetiből származnak; olyan holokauszttúlélők leszármazottai, akik a háború után a New York-i Williamsburgben kezdtek új életet. “A közösség alapítói az elképzelhető legdurvább traumáktól szenvedtek” – mondja Feldman, aki szerint ez a trauma volt a hajtóerő a közösség ideológiai felépítése mögött.

Erre az ideológiára a konzervatív nem elég erős kifejezés. A szatmári haszidok rendkívül szigorú szabályok között élik az életüket, a világ egyik legnagyobb, legmodernebb városának közepén szinte teljesen elzárkózva a többi embertől. Nem használják a technikai vívmányokat, nincs tévé, számítógép, mobiltelefonjuk is csak kóser lehet. Vagyis olyan telefon, ami nem okos, nem lehet rajta netezni, és kapcsolatot is csak egymással tarthatnak vele. (Ez a szabály a sorozatban több emlékezetes jelenet forrása lett.) A nők nem tanulhatnak tovább, nem dolgozhatnak, az ő életük célja a korai férjhez menés, és minél több gyerek szülése. De a férfiak sem tölthetnek túl sok időt munkával, mert nekik a Tóra tanulmányozása a fő feladatuk. Ennek megfelelően a szatmári közösség meglehetősen szegény, messze itt a legalacsonyabb az átlagos jövedelem egész New Yorkban.

Ebben a közegben, ezek között a szabályok között nőtt fel Feldman, vagyis sorozatbeli nevén Esther Shapiro, akit egy Shira Haas nevű izraeli színésznő játszik magával ragadóan. Csakhogy Esther a kezdetektől másnak érzi magát, már csak azért is, mert szülei helyett a nagyszülei, elsősorban magyar nagymamája nevelte fel. Az anyja ugyanis túl fullasztónak érezte a közösséget, és elszökött, az apja pedig alkoholista volt. De nemcsak emiatt érezte kívülállónak magát, hanem mert kezdetektől lenyűgözte a zene, és titokban zongorázni tanult, holott ez a közösségben szintén szigorúan tilos a nőknek.

Mindezek ellenére Esther számára egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy kövesse a szatmári haszid nők számára kijelölt utat. 

VAGYIS 17 ÉVESEN FÉRJHEZ MEGY EGY OLYAN FÉRFIHOZ, YAKOV SHAPIRÓHOZ (AMIT RAHAV), AKIVEL HÁZASSÁGKÖZVETÍTŐ HOZZA ÖSSZE, ÉS AKIVEL MINDÖSSZE EGY ÓRÁT TÖLTHETETT KETTESBEN AZ ESKÜVŐ ELŐTT.

Az Unorthodox legérdekesebb részei a szatmári szokásokat mutatják be, a házasság elrendezésétől a lányokat a házaséletre felkészítő tanácsadón át a minden részletre kiterjedően, lenyűgöző hitelességgel bemutatott esküvőig. Jellemző a közegre, hogy Esther 17 évesen még azzal sem volt tisztában, hogy pontosan milyen testrészei vannak, így teljes komolysággal közölte a tanácsadóval, hogy neki nincs hüvelye, ebben száz százalékig biztos.

A házasság nem működött, kínosabbnál kínosabb jelenetek során át követhetjük, ahogy két tapasztalatlan, egymás számára teljesen idegen ember próbálja teljesíteni az elvárásokat, és összehozni egy gyereket. És miközben a közösség a külvilággal szemben mereven elzárkózó, a fiatal pár szexuális élete közügy, amibe az egész családnak beleszólása van. Esther végül nem bírja tovább, és kihasználva, hogy anyai ágon német származású, Berlinbe menekül. Ott aztán megpróbálja követni az álmait, és jelentkezik egy konzervatóriumba, hogy zongoraművész lehessen. Csakhogy ebből a közösségből nem ilyen egyszerű lelépni, főleg nem egy házas nőnek.

Deborah Feldman könyve óriási siker volt, amit megjelenése óta támadnak az ortodoxok, és amiért a kezdetektől küzdöttek a filmesek. Az író azonban sokáig visszautasította, hogy megfilmesítsék a regényt, végül azonban Maria Schrader német rendező és egy jórészt németekből álló stáb meg tudta győzni, így készülhetett el a Netflix sorozata. A sorozatban a visszaemlékezések, vagyis Esther élete a haszid közösségben teljesen Feldman könyvén alapulnak, tehát száz százalékban valóságosak. A jelen történései, a berlini események viszont fikciósak, itt a sorozat alkotói szándékosan eltértek attól, ahogy Feldman élete alakult Berlinben. Azt mondják, hogy azért döntöttek így, mert nem akarták a valódi Deborah Feldmant, az írót, a jelenleg is aktív közéleti személyiséget összemosni egy sorozatbeli karakterrel.

Ez a kettősség sajnos erősen érződik a sorozaton.

A flashbackek ugyanis lenyűgözőek, érdekesek, hitelesek, érzelmileg is megindítóak.

A látvány- és jelmeztervezők nagyszerű munkát végeztek, érződik az is, hogy Feldmanon kívül is dolgoztak a filmen ortodox zsidók, hogy az utolsó pajesz is valóságos legyen. A williamsburgi jelentek tökéletesen adják vissza a szegénységet, a nyomasztóan üres lakásokat, a macerás öltözködési szokásokat, a fojtogató légkört. (Mindezt úgy, hogy közben New York ezen része a város legmenőbb, legtrendibb környéke lett az elmúlt években.) Ugyanakkor az alkotók mindvégig figyeltek arra, hogy ne ítélkezzenek, még olyan áron is, hogy kivették Feldman könyvéből a legdurvább részeket.

Ezzel szemben a berlini részek sokszor hamisan csengenek. Kezdve attól a multikulti társaságtól, akikkel Esher összebarátkozik egészen a zeneiskoláig, ahová be szeretne jutni. Nem kétséges, hogy Berlin nyitott, befogadó város, de az talán túlzás, hogy a főhősünk, akinek addig szinte semmilyen kapcsolata nem volt a külvilággal, akit a lehető legkonzervatívabb módon neveltek, nagyjából öt perc alatt köt örök barátságot egy, a világ minden tájáról érkező, melegekből, modern felfogású zsidókból és muszlimokból álló társasággal. Ahogy az is meseszerű, ahogy szexuális gátlásain hasonló gyorsasággal lép túl.

Mindezek ellenére a Unorthodoxot megéri megnézni, hiszen egy teljesen zárt világba pillanthatunk be, amire másképp szinte egyáltalán nincs mód. Feldman szándéka, hogy megismerhessük a zárt vallási közösségekben tapasztalható elnyomást, hogy hangot kapjanak azok, akikre korábban senki sem figyelt, ezzel a dicséretes alapossággal készült sorozattal teljesült is.

(Borítókép: Anika Molnar / Netflix)