24 millióan nézték II. Erzsébet rendkívüli televíziós beszédét
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Vasárnap este rendkívüli tévébeszédet tartott II. Erzsébet brit királynő a koronavírus-járvány miatt. Az uralkodó eddig csak négy alkalommal szólt ilyen formában az állampolgárokhoz, 1991-ben, az első öbölháború idején, 1997-ben, Diana hercegné temetése előtt, 2002-ben, az anyakirályné halála után, illetve 2012-ben, trónra kerülésének hatvanadik évfordulóján.
A BBC szerint a vasárnapi beszédet 23,97 millió televíziónéző látta, de így sem a királynő tartja az idei rekordot, hanem Boris Johnson, amikor ugyanis a brit miniszterelnök márciusban bejelentette, hogy milyen intézkedéseket hoztak a járvány megfékezése érdekében, azt 27,1 millión nézték. II. Erzsébet beszédét egyébként a legtöbben, vagyis nagyjából 14 millióan a BBC One csatornán követték, ötmillióan az ITV-n, a többiek pedig a Channel 4, a Channel 5, a Sky News és a BBC News adására kapcsoltak.
Erzsébet királynő beszédében minden egészségügyi dolgozónak megköszönte a munkát, és azoknak is, akik továbbra is nap mint nap otthonaikon kívül dolgoznak a többiekért. Arról is beszélt, hogy ha a britek egységesek és eltökéltek maradnak, akkor legyőzik a járványt, és utólag visszanézve mindenki büszke lehet majd arra, ahogy ezekben az időkben viselkedett. Az egészségügyben dolgozókat támogató, ünneplő gesztusokra pedig úgy fognak majd emlékezni, mint a nemzeti egység jelképére.
Sikerrel fogunk járni, és ez a siker mindannyiunké lesz. Abban nyerhetünk megnyugvást, hogy a jobb idők vissza fognak térni. Ismét együtt lehetünk majd a barátainkkal, a családtagjainkkal. Ismét találkozni fogunk. Most a köszönetemet és a legjobb kívánságaimat küldöm mindenkinek
– zárta beszédét.
A 93 éves uralkodó és férje, a 98 éves Fülöp maguk is mindketten a veszélyeztetett korosztályba tartoznak, ezért rendkívüli óvintézkedéseket hoztak az egészségük védelmében. Minden hivatalos programjukat lemondták március közepén, és visszavonultak a windsori kastélyba, ahol csak a legszükségesebbre csökkentett létszámú személyzet látja el őket. A személyzet egyik nőtagjánál ennek ellenére diagnosztizálták a betegséget a napokban.
Károly walesi herceg, a 71 éves trónörökös viszont már át is esett a fertőzésen, ő több mint egy hétig karanténban volt skóciai otthonában. A trónörökösnek végig enyhe tünetei voltak, nem esett ágynak, otthonról dolgozni is tudott.