Marcell
20 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Még egy nagy hírügynökség is bármit megtesz Kína kedvéért

000 Was232488
2020.04.18. 16:59
Lackfi János Lackfi János

Tikkadt skorpiónyájak


Figyelj apafej, most tárgyaltam a kínaiakkal, tök jófejek voltak, tizenkét fős delegáció, abból nyolc párttitkár, nem bízzák a véletlenre. Elképesztő udvariasak, szerények, és nagyon érdekli őket a projektünk. Mikor büszkén mondtam nekik, mekkorát futott a múltkori filmünk, mosolyogva hozzátették hogy a társaságban lévő Miszter Csing szintén filmekkel foglalkozik, a legutóbbit hatszázmillióan látták, de ő csak egy a számos apró-cseprő kínai forgalmazó közül.

Bele vannak pistulva ebbe a János vitéz-sztoriba és tulajdonképpen csak egészen apró változtatásokat igényelnének, ha be akarunk vele törni a kínai piacra, ami azért nem akármilyen kasza, apuskáim. Az addig teljesen oké, hogy ég a napmelegtől a kopár szik sarja, és tikkadt skorpiónyáj legelészik rajta.

Ekkor jön a képbe Jan-Csi, akit az egyik legnépszerűbb kínai szépfiú alakít majd, és aki a kolhozvezető elvtárs utasítása szerint, a termelési normát szem előtt tartva, az elárasztott rizsföldön dolgozik éjt nappallá téve. Szerelme, I-Lus-Ka pedig sportcipőket varr exportra látástól Mikulásig, és közben hazafias dalokat énekel Mao elvtársról. Szóval eddig a történet szinte változatlan, és megőrizheti romantikus karakterét. A gonosz imperialista banyát egy tajvani származású színésznő alakítja, aki jobb belátásra tért, és a dolgozó népet szolgálja, de a Tajvan szó természetesen nem szerepelhet az eposzban. Ez nem is megalkuvás, hiszen a mi kiváló Petőfi Sándorunk, nagyon okosan, egy árva büdös szót nem ejtett erről az országról.

Apró, de a művészi koncepció lényegét nem érintő módosítás, hogy a burkus király elnyomó japán császárrá változik, ezzel sincs gond, az ellenség funkciója egy eposzban az agresszivitás, a nacionálé ehhez képest sík mindegy.
Azt is szerették volna előírni, hogy minden szereplőre Kínában gyártott ruhákat adjunk, de kiderült hogy ezt a feltételt már eleve teljesítettük.
Úgyhogy hip-hip, hurrá, gyerekek, dübörgünk ezerrel, ilyen filmsikert nem pipált egész Vuhan! 

Kedves olvasó, ez a mininovella az Index első novelláskötetének megjelenése alkalmából született. Az Istennek nehéz a kortárs magyar prózairodalom tizenhét meghatározó szerzőjének 26 novelláját tartalmazza. A kötet itt megvásárolható.

 

A szólásszabadság, az átláthatóság és a demokrácia értékei nyugaton is mind gyakrabban szorulnak háttérbe, ha pénzről van szó – a globális nagyhatalommá váló Kína pénzéről. A közelmúltban egy sor világhírű cég és vállalkozás hódolt be Kínának az NBA-től a világ legnépszerűbb online szerepjátékát gyártó stúdión át a legnagyobb divat- és techmárkákig, mint a Nike, az Apple vagy a Vans. Amerikai részről annyira komolyan veszik a kínai piacot, hogy több filmstúdió az ottani cenzúrának megfelelő változatokat készít a filmjeiből sőt, az aprócska filmnek nem igazán nevezhető Vasember 3-at már alapból úgy írták meg, hogy a főellenség annak ellenére sem kínai, hogy a képregényekben az, és még egy kínai színésznőt is bele kellett rakni a filmbe, aki kizárólag a kínai változatban bukkan fel. Persze megéri a Disneynek félretenni a művészi szabadságot, mert cserébe egy  1,4 milliárdos ország piacán kezdhetik el forgalmazni a filmjüket.

Most az amerikai cégek behódolásának egy sokkal sötétebb fejezetét tárta fel az NPR (National Public Radio). Az amerikai közszolgálati média utánajárt annak, hogy az idén a demokrata elnökjelöltségért is induló, de a versenyből március 4-én kiszállt Michael Bloomberg volt New York-i polgármester médiavállalata nem csak elsüllyesztett a fiók mélyére egy tényfeltáró anyagot a kínai kommunista elit meggazdagodásáról, hanem még a szerző feleségének is utánamentek, hogy a cég nevét semmiképp se lehessen összefüggésbe hozni egy olyan botránnyal, amely a kínai felsővezetést érinti.

A kommunista Kínában sem mindenki egyenlő

A történet középpontjában egy Mike Forsythe nevű korábbi pekingi tudósító áll, aki évekig dolgozott a Bloomberg Newsnak, jelenleg pedig a The New York Times szerkesztőségét erősíti. Forsythe is tagja volt annak az oknyomozó csapatnak a Bloombergnél, akik feltárták a kínai felsővezetés szédületes meggazdagodásának hátterét és történetét 2012-ben. A cikk kiemelten foglalkozott Hszi Csin-ping családjának meggazdagodásával, aki akkoriban még csak várományosa volt a pártfőtitkári pozíciónak, de néhány hónappal később, novemberben meg is választották. A kínai nagykövet nagyon szerette volna megakadályozni a cikk megjelenését, de a Bloomberg akkor nem engedett a nyomásgyakorlásnak. A cikk megjelenése után Forsythe és szintén újságíró felesége, Leta Hong Fincher halálos fenyegetéseket kaptak. Fincher idén februárban megjelent cikkében azt írja, hogy felkereste őket egy nő Hszi Csin-ping egyik rokonának nevében, és jelezte, hogy az egész családjuk veszélyben van – hat- és nyolcéves gyerekeik is. Hasonló fenyegetésekről számolt be Evan Osnos, a New Yorker munkatársa, miután megjelent a kínai felsővezetés meggazdagodását firtató könyve. Osnos feleségét szintén ugyanaz a nő kereste, mint Finchert, és azt mondta neki, hogy Forsythe és családja nem maradhat Kínában, már nem biztonságos nekik az ország,

valami történni fog velük, amit majd halálos balesetnek állítanak be.

Fincherék megijedtek, mivel éppen akkoriban gyilkolták meg Neil Heywood brit üzletembert Kínában. Heywoodot a kínai állami média szerint Po Hszi-laj befolyásos csungkingi párttitkár felesége mérgezte meg. (Erről persze csak azért írtak nyíltan, mert Po Hszi-laj belebukott a párton belüli hatalmi harcokba, feleségét pedig el is ítélték a gyilkosságért, máig börtönben ül.)

Hiába akart a történtekről Fincher publikusan is beszélni, a Bloomberg ezt ellenezte, és mivel a férje 2002 óta dolgozott a cégnél, nem akarta kockára tenni a munkáját. Ennek ellenére egy nyilvános Twitter-bejegyzésben megírta, mi történt, de alig pár órával később a Bloomberg már telefonon hívta a férjét, hogy azonnal töröltesse a feleségével a bejegyzést. Emlékezhetünk, az NBA és Kína között kirobbant háborút is egy Twitter-bejegyzés robbantotta ki, amelyben a Houston Rockets általános igazgatója támogatásáról biztosította a hongkongi tüntetőket. Fincher a posztot végül nem törölte, de nem is írt többet nyilvánosan a témában, hiszen rá voltak szorulva a cég segítségére, hogy a halálos fenyegetések miatt Hongkongba költözhessenek.

A család végül 2013 augusztusában áttelepült a biztonságosabb Hongkongba. Az oknyomozó csapat a történtek ellenére nem állt le, és már készültek a folytatásra, amelyben azt mutatták volna be, hogy a párt felső vezetése hogyan kötődik ezer szállal az ország leggazdagabb emberéhez, Vang Csien-linhez. Az újság New York-i szerkesztői kifejezetten lelkesen várták a folytatást, azonban a központból semmilyen reakció nem jött, és végül az említett cikk sohasem jelent meg. Sem a szerkesztők, sem az újságírók nem értették a vezetés döntését, és magyarázatot követelték. Ezt végül is egy 2013 októberében megtartott videókonferencián kapták meg, amelyen részt vett a Bloomberg alapító-főszerkesztője, Matthew Winkler is.

Az NPR most ennek az online találkozónak a hangfelvételét szerezte meg. A felvétel szerint Winkler azzal érvelt, hogy a cikk megjelenése esetén a Kínai Kommunista Párt bezárja az ottani irodát, és kihajítja a hírügynökséget az országból. A hangfelvételen az is hallható, hogy Winkler több alkalommal is a nácikhoz hasonlítja a kínai vezetést. Winkler aggodalmát érthetővé teszi, hogy a Bloombergnek ekkoriban közel 50 újságírója dolgozott Kínában, és valóban megnehezítette volna a médiavállalat helyzetét, ha nem tudósíthatnak az országból. Winkler azon a véleményen volt, hogy a sztori egyszerűen nem ér meg ennyit, és azt javasolta az újságíróknak, hogy a megszerzett információkat más – a cég stratégiai érdekeit kevésbé sértő – módon használják fel.

A főszerkesztő hozzáállását érthetőbbé teszi az a tény, hogy már a 2012-es cikk megjelenése után is átkutatták a kínai hatóságok a Bloomberg ottani szerkesztőségének irodáját, hátráltatták a riportereik vízumkiadását, és megtiltották az állami cégeknek, hogy meghosszabbítsák az előfizetésüket az úgynevezett Bloomberg-terminálokra, amelyeknek köszönhetően a portál tulajdonosa és alapítója, Michael Bloomberg ma már a világ egyik leggazdagabb embere, a Forbes közel 55 milliárd dollárra becsüli a vagyonát. Bloomberg annyira gazdag, hogy még az is belefért neki, hogy 500 millió dollárt égetett el egy szinte az elejétől esélytelennek tartott kampányra, hogy ő lehessen a 2020-as választáson Donald Trump kihívója a demokraták oldalán.

Sajtószabadság kontra üzleti érdekek

Ezek a terminálok voltaképpen egy olyan szolgáltatás/szoftver részei, ahol a cégek évi 20 ezer dollárt (kb. 6,5 millió forint) fizetnek, hogy hozzáférhessenek a Bloomberg pénzügyi adatbázisához, amelynek köszönhetően valós idejű pénzügyi, piaci és kereskedelmi adatok alapján vizsgálhatják a tőkepiac gazdasági eredményeit és lehetőségeit. Gyakran itt jelennek meg elsőként azok a fontos pénzügyi, üzleti és gazdasági történések, amelyek előnyt jelenthetnek a tőkepiacon. A 2012-2013 környékén a Bloombergnél Kínát növekvő piacként és stratégiai prioritásként kezelték.

A helyzetet nehezítette az is, hogy Michael Bloomberg még New York polgármestere volt, ezért hivatalosan nem szólt bele a cég irányításába, de több korábbi magas beosztású alkalmazottja szerint a valóságban Bloomberg folyamatosan kapcsolatban állt a menedzsmenttel, és rendkívül lelkesen állt a vállalat kínai terjeszkedéséhez. Annak idején a New York Times is foglalkozott a kínai sztori elgáncsolásával, de Bloomberg kategorikusan tagadta az öncenzúrát .

Senki se gondolja, hogy gyávák vagyunk és nem állunk ki magunkért és írunk közérdeklődésre számot tartó, alaposan körüljárt cikkeket

– mondta a New York-i városházában tartott sajtótájékoztatón. Később hivatalosan azzal indokolták a cikk elfektetését, hogy további háttérmunkára van szükség a publikáláshoz.

2013 végén aztán Bloomberg News eltiltotta Forsythe-ot a munkavégzéstől arra hivatkozva, hogy  érzékeny információkat szivárogtatott ki más médiafelületeknek, majd végül kirúgták, hogy aztán a New York Timesnál kössön ki. Forsythe-ot az NPR nem tudta megszólaltatni, ugyanis annak idején olyan szerződést kötöttek vele, hogy nem beszélhet a Bloombergnél töltött idejéről. Hasonló módon távoztak mások is a kínai oknyomozó csapattól, és ahogy Forsythe-tal, úgy velük is aláíratták a titoktartási kötelezettséget. Volt, akit úgy sikerült erre rávenni, hogy az illetőt egyhavi fizetése elmaradásával fenyegették meg. A titoktartási záradékok a médiás munkaszerződéseknél egy bizonyos szint fölött nem ritkák, de a történetnek most jön egy tényleg nagyon súlyos részlete:

a Bloomberg News hasonló titoktartási kötelezettséget akart aláíratni Forsythe feleségével is. aki nem is volt a cég alkalmazottja soha.

A cég állítólag megfenyegette a házaspárt, hogy visszafizettetik velük azt a több tízezer dollárt, amennyibe a Hongkonga költöztetésük került a halálos fenyegetések után, és egy pert is kilátásba helyeztek, amelynek részeként a család amerikai dollárban számolva hat számjegyű összeget fizethetett volna ki a Bloombergnek. Forsythe felesége, Leta Hong Fincher nem is értette, hogy ezt miért várják el tőle, hiszen nem voltak a birtokában bizalmas hangfelvételek vagy emailek. Ráadásul az amerikai médiajogban is teljesen ismeretlen, hogy egy alkalmazott hozzátartozójával is titoktartási szerződést kössenek. Utólag persze egyértelmű, hogy a Bloomberg jogászai pont attól tartottak, ami végül történt: hogy Fincher egy másik lapnak megírja a kínai oknyomozás lefújásának sztoriját. Amihez valóban nem volt szüksége levelekre vagy felvételekre, elég volt mindaz, amire feleségként emlékezett.

Bloomberg nem szereti, ha a nők beszélhetnek

Az NPR-hoz eljuttatott dokumentumok alapján Fincher hiába jelezte, hogy esze ágában sincs aláírni egy ilyen szerződést, a Bloomberg nagyon sokáig izomból próbálta sakkban tartani a nőt. A házaspár hongkongi ügyvédeihez eljuttatott dokumentumok szerint a Bloomberg azt akarta, hogy Fincher írásba adja, soha nem fogja kritizálni a céget és annak vezetőit, és továbbra is fenntartják annak a lehetőségét, hogy jogi útra terelik a nővel kapcsolatos nézeteltérésüket. Végül Fincheréknek sikerült olyan menő hongkongi ügyvédeket felfogadni (ők védték többek között Edward Snowdent is), hogy a Bloomberg 2014 februárjában elállt a pereskedéstől.

Végül Forsythe elfektetett oknyomozásra a New York Timesban jelent meg két évvel később. A cikkből kiderül, hogy Hszi Csin-ping elnök elnök közeli hozzátartozói is szoros üzleti kapcsolatban állnak Vang Csien-lin milliárdossal. Azért csak két évvel később, mert Forsythe-nak gyakorlatilag az elejétől újra kellett háttereznie minden információt, amelyet korábban a kínai oknyomozó csapattal hoztak össze.

De miért vállalkozott rá a titoktartási papír aláírásának megtagadása ellenére évekig hallgató Fincher, hogy pont most áll elő a történetükkel? Állítólag azért, mert felháborította, amikor kiderült, a Bloombergnél évtizedek óta problémát jelent a szexuális zaklatás és a nők megalázása, semmibe vétele, azonban a munkahelyi kultúra megváltoztatása helyett a cég itt is az ügyvédekkel való keménykedésben hisz.

A Washington Post azonban szombaton még durvább részletekkel bővítette Bloomberg profilját, a lap több ezer oldalnyi bírósági iratot fellapozva térképezte fel, hogy a milliárdos cége minden jogi eszközt bevetett azért, hogy harcoljon „az ellenséges és megalázó munkahelyi környezet” miatt panaszt tevő nők ellen. A lap megemlíti a szintén már korábban feltárt, de Bloomberg elnökjelöltségével újabb köröket befutó esetet, miszerint egyik volt üzletkötője azért perelte be a céget és az üzletembert, mert állítása szerint amikor bejelentette, hogy terhes, akkor főnöke (a magzatra utalva) annyit mondott: Öld meg!

– írtuk még februárban, amikor kiderült, hogy a megalázottság miatt felszólalni próbáló nőket pontosan ugyanolyan titoktartási szerződéssel és ennek aláírásának elmulasztásával járó retorziókkal fenyegeti a Bloomberg, mint Finchert és Forsythe-ot. Valószínű, hogy a médiavállalat körüli vihar kitörése nem független a milliárdos sikertelen elnökjelöltségi kalandjától – de a botrány nyomán legalább arról is többet tudunk, hogyan kényszeríti alkalmazkodásra a kínai diktatúra akár a legnagyobb nyugati médiacégeket is.

(Borítókép: Dolgozók a New York-i Bloomberg Tower felső szintjein, a Blommberg News székhelyén 2006-ban. Fotó: Timothy A. Clary / AFP)