Leó, Szaniszló
5 °C
17 °C

A Netflix új sorozatában körberöhögik Donald Trump űrtervét

2020.05.05. 21:04 Módosítva: 2020.05.05. 21:31

Tavaly jelentette be Donald Trump amerikai elnök, hogy utasította a Védelmi Minisztériumot egy hatodik katonai szervezeti ágazat, az űrhadosztály (Space Force) létrehozására. Korábban Mike Pence alelnök fejtette ki, hogy az amerikai kormányzat 2020-ig létre akarja hozni az űrhaderőt, 2019-ben pedig már az USA költségvetésébe is beleszámolták az űrhaderő parancsnokságának létrehozására szánt pénzt.

Alig egy hónappal a bejelentés után a Netflix is lecsapott a sztorira, akik azt mondták, Steve Carell főszereplésével sorozatot fognak készíteni Space Force címmel az űrhadosztály működéséről. A sorozatra Carell régi munkatársával, Greg Danielsszel fogott össze, akivel a nagy sikerű A hivatal sorozatot is készítették.

Kicsit több mint egy évvel később a Netflix ígérete valóság lett, megjelent az előzetes, a premiert pedig (az USA-ban és itthon is) május 29-re tűzték ki. Az előzetesben pedig van minden, ami egy űrben játszódó paródiához kellhet: egy projekt, amit a csapat vezetője is nevetségesnek tart, egy újabb munkahelyi vígjáték potenciálja, meg ilyen párbeszédek egy felrobbant rakéta után:

Az a prototípus mennyibe került?

– Négy.

Millió?

– Középiskola. Annyiba került, mint négy új középiskola.