Zsófia, Szonja
9 °C
21 °C

Michelle Obama Trumpékkal ijesztgette a gyerekeit

GettyImages-640264165
2020.05.09. 23:55

Abbahagytam az improvizációt, a rögtönzést. Súgógépet használtam. Sokkal strukturáltabbnak kellett lennem, mint korábban

– meséli Michelle Obama a Netflix róla szóló dokumentumfilmjében arról az időszakról, amikor a jobboldali sajtó támadni kezdte a 2008-as elnökválasztási kampány alatt. A támadások többek között az olyan megjegyzései miatt érték, mint amikor azt mondta, hogy felnőtt életében most először büszke Amerikára, mert úgy érzi, hogy az emberek változást akarnak. (És támadták olyan baromságokkal is, hogy miért az öklüket összeérintve üdvözlik egymás a férjével vagy hogy miért olyan “dühös” mindig.)

Ez az átgondoltság, a spontaneitás hiánya, ami nyilvánvalóan jót tett a kampányban, hiszen Barack Obama kétszer is nyerni tudott, nem igazán tesz jót ennek a filmnek.

Az Így lettem (Becoming) ugyanis talán emiatt sem nyújtja azt a nézőknek, amit ígér: mélyebb betekintést Amerika egyik legnépszerűbb nőjének életébe, személyiségébe. Különösen úgy, hogy a Fehér Házban töltött nyolc éve alatt Michelle kiérdemelte a leglazább First Lady címkét is. 

A film keretét Michelle Obama óriási sikerű könyvének amerikai turnéja adja. A filmmel azonos című könyv, az Így lettem 2018-ban a legtöbb példányban eladott könyv lett Amerikában, csak a megjelenését követő első napon 725 ezer darab kelt el belőle. Összesen több mint tízmillió példányban fogyott, nagyszerű kritikákat kapott, és – főleg a fiatal nők körében – hatalmas kultusza lett, sokan méltatják mint az életüket megváltoztató, inspiráló olvasmányt. A könyv klasszikus önéletrajz, amiben Michelle Obama őszintén beszél a kevésbé napfényes időszakairól is, mint például a vetéléséről, arról, hogy a lányait a lombikprogramnak köszönheti, a szülés utáni depressziójáról vagy amikor rájött, hogy elhibázta a pályaválasztását.

A könyv turnéja során egy hónap alatt több tucat amerikai városba látogatott el, ahol részben hatalmas (és dugig telt) sportcsarnokokban beszélgetett általában híres műsorvezetőkkel (Reese Witherspoonnal, Stephen Colberttel vagy Oprah Winfrey-vel) a könyvről, a Fehér Házban eltöltött nyolc évéről és a közös újrakezdésről Obama elnöki mandátumának lejárta után. Másfelől mindenhol találkozott külön is tizen-, huszonéves diáklányokkal, akikkel szűkebb körben, 10-15 fős beszélgetéseken vett részt. A kamera ezekre műsorokra és találkozókra követi, de bemutatja a háttérben dolgozókat is, Michelle Obama stábjának és családjának tagjait, gyerekkora helyszínét, a turné előkészületeit.

Mindez kétségtelenül szórakoztató és érdekes, de amitől a könyv akkora hatású tudott lenni, azt a film nem adja meg.

Egyszerűen nem jutunk egy ponton túl, nem ásunk igazán mélyre a Michelle Obama-jelenségben. Így nem is érthetjük meg igazán, hogy mitől jelent ő többet sok ember számára, mint bármelyik korábbi First Lady. Hogy miért kap sírógörcsöt az örömtől egy fiatal nő, amikor végre találkozhat vele, hogy miért hálálkodnak neki annyian. Ahogy a kényesebb kérdések, például Trump megválasztása, Michelle Obama Trump elnökségéhez való viszonya is csak óvatosan, kevés konkrétummal kerülnek elő. (Az pedig, hogy Michelle Obama esetleg majd valamikor pályázna a demokrata elnökjelöltsége, ahogy azt a rajongói szeretnék, még említés szintjén sem merül fel a filmben. Ő maga korábban cáfolta ezt a híresztelést.)

Pedig a film azokban a percekben működik igazán, amikor Obama felhagy az óvatos, körültekintő megfogalmazásokkal, a jól hangzó, de mégiscsak közhelyes életvezetési tanácsokkal és inspirációs üzenetekkel, és végre kiszól, vagy egy kellemetlen emléket felidézve beszól valakinek. Például annak a pályaválasztási tanácsadónak, aki a középiskolában azt mondta neki, hogy nem elég jó ahhoz, hogy a Princeton Egyetemre menjen, holott a bátyja már megugrotta előtte, hogy egy munkásosztálybeli (apja a városi víztisztító vállalat munkatársa volt, az anyja pedig háztartásbeli) fekete családból bekerüljön az Egyesült Államok egyik legnevesebb egyetemére.

Vagy amikor felidézi, hogy az első dolog, ami feltűnt neki a Princetonon, amikor mégis felvették, hogy “ezek nem is olyan okosak”. Amikor arról beszél, hogy mennyire megdöbbentő volt számára, hogy a Fehér Házban szmokingos, szinte csak fekete vagy latino férfiak szolgálnak fel, és hogy nem akarta, hogy a lányai úgy nőjenek fel, hogy ebben a szolgaszerepben látják a fekete férfiakat. Vagy amikor elmeséli a Fehér Házban töltött utolsó reggelüket, amikor a gyerekei nem akartak felkelni az előző éjjeli pizsamaparti után, ezért kénytelen volt azzal ijesztgetni őket, hogy most már tényleg öltözzenek, mert az ajtóban már itt vannak Trumpék.

Az óvatos és kiszámított szerkezet és megfogalmazások ellenére is átjön a filmből, hogy Michelle Obama nagyszerű történetmesélő, magával ragadó előadó.

Egy magabiztos, de nem önhitt nő, aki egyenrangú társkapcsolatban él, és pontosan tisztában van a saját népszerűségével és befolyásával.

Az is kiderül, bár sajnos ez sem olyan részletességgel, mint ahogy szeretnénk, hogy sem a magabiztosságot, sem ezt a kapcsolatot nem adták ingyen. Hogy mekkora pofon volt a gyerekei születése után rájönni, hogy egyszerűen nem bírja a tempót, nem tud a korábbi elánnal dolgozni. Hogy újra és újra meg kellett határoznia magát Barack Obama mellett, hogy önmaga maradhasson. Ez utóbbi kétségtelenül sikerült, a Michelle Obama brand erős, és önállóan is működik a mai napig.

Amikor egy olyan nő ül a Fehér Házban, akivel kapcsolatban a sajnálat a legerősebb érzésünk azért, mert azzal él, akivel, és mert a kapcsolata a férjével dermesztően hidegnek tűnik, egyszerűen üdítő másfél órán keresztül Michelle Obamát hallgatni, még az Így lettem fenti hiányosságai ellenére is. De a vele kapcsolatos legizgalmasabb kérdésre, hogy mi jön az életében ezután, mihez kezd óriási népszerűségével, még mindig nincs válasz.

(Borítókép: White House Pool / Getty Images)