Kolosi Péter: Mindenre van B tervünk

image uploaded from ios (5)
2020.05.15. 14:32
A szórakoztatóipart, ezen belül a televíziózást is elég súlyosan érintette a járvány. Forgatások álltak le, műsorokat kellett törölni, egész éves terveket hirtelen felülírni. Az RTL Klub egy új sorozattal, pár visszatérő műsorral, egy bűnügyi magazinnal és három, kifejezetten karanténra szabott tartalommal igyekezett megőrizni a nézőket. Az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettesével, egyben programigazgatójával, Kolosi Péterrel beszélgettünk a folytatásról, az őszi műsorrendről és a B tervekről.

Nagyon régen fordult elő utoljára, hogy az RTL Klub két héten át mindennap kikapott a TV2-től főműsoridőben.

Kolosi Péter: Két hete a szombatot megnyertük, de a többi napra ez mindenképpen igaz. Igazából erre pontosan lehetett számítani, legalábbis mi számítottunk rá. Körülbelül március végén tudtuk, hogy már májusban eljön ez az időszak, ami a legutolsó struktúraváltásunknak volt köszönhető. Az, hogy a csatornák toplistáját éppen nem az RTL Klub vezeti, nem tragédia, főleg úgy nem, hogy vége van egy kifejezetten sikeres tavaszi szezonnak, ahol volt egy Drága örökösök 3. és egy Álarcos énekes. Bőven volt annyi sikeres tartalom a képernyőn, hogy ebben a helyzetben azt mondhassuk, ha az őszt is kifejezetten erősen szeretnénk, akkor most vissza kell vennünk, és tulajdonképpen ez is történt. A mi értékelésünkben annyi történt, hogy egy csonka tavaszi szezon valósult meg, aminek egyszer csak hirtelen, valahogy úgy április végén, vége lett.

Ez mennyire befolyásolta az RTL Magyarország őszi-téli terveit?

Amikor kiderült a járvány nagysága, és az, hogy a vége teljesen bizonytalan, a teljes 2020-as programstratégiánkat átalakítottuk. Ilyenkor nemcsak az a fontos, hogy mi lesz holnap a képernyőn, hanem az is, hogy mi lesz három, öt vagy éppen nyolc hónap múlva. Az egy dolog, hogy meddig tartanak a korlátozások, de hogy mikortól és hogyan lehet műsort gyártani, az más kérdés. Dolgozni csak onnantól kezdve lehet, hogy a korlátozásokat legalább nagyrészt feloldják, vagy legalábbis lazítanak rajtuk – legalábbis nagyon sok produkció esetében.

A Konyhafőnök a korlátozások bevezetése után is forgott még egy ideig.

Inkább úgy fogalmaznék, hogy egy-két produkciónál megpróbáltuk, hogy egy-két héttel tovább forogjon, mint a többi. Nagyon kevés olyan produkció van, amely egyáltalán nem állt le – a Konyhafőnök ilyen volt, de csak azért, mert relatíve kevés nap volt hátra, és elég jól megoldható volt az, hogy olyan higiéniás körülményeket biztosítsunk, hogy az ott dolgozók biztonságban érezhessék magukat. Legalábbis amekkora biztonság teremthető ilyen helyzetben, mert százszázalékos biztonság nyilván nem. Aztán voltak olyan műsoraink, amelyek leálltak, mert egyébként is jött volna éppen egy tavaszi szünet. A folyamatosan képernyőn levő műsorok valamennyire azért követik az átlagember életritmusát, tavasszal, az iskolai szünet környékén szünetel a gyártásuk. Ezt a tavaszi szünetet lehetett meghosszabbítani.

Jó, de meddig?

A Barátok közt esetében például hosszú ideig kérdéses volt, hogy vissza tud-e állni a forgatás, és folyamatosan képernyőn tud-e maradni a sorozat. Egy ideig van tartalék, már leforgatott, dobozban levő epizód, aztán ez egyszer csak elfogy. Az volt a kérdés, hogy el tudjuk-e kezdeni a munkát, mielőtt elfogy a tartalék. Aztán akadtak olyan forgatások is, amiket konkrétan el sem tudtunk indítani, pedig már rég zajlaniuk kéne. Ebből az következik, hogy akad olyan műsor, aminek a gyártása később tud elindulni ősszel, de olyan is, aminél egy idő után teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy irreális egyáltalán gondolkodni is benne erre az évre vonatkozóan. Ilyen például a Survivor.

Az sem elképzelhető, hogy valamikor október-november környékén forogna, tavaszi premierre?

Nem. Azt gondolom, hogy a legtöbb országban erről pillanatnyilag így gondolkodnak. Semmiképpen nem lehet vele tervezni. Úgy tudom, hogy komoly terv ilyen nagy külföldi show-ra pillanatnyilag nem nagyon van Európában. Mostanában jelentette be az ITV is, hogy Love Island se lesz idén. Senki nem tudja kijelenteni százszázalékos biztonsággal, hogy teszem azt, július elsejétől lehet forgatni. Enélkül viszont nem lehet forgatást szervezni se itthon, se másutt.

Mi a helyzet az X-Faktorral?

Folyamatosan vizsgáljuk a helyzetet. Van, amiről bejelenhetjük, hogy nem lesz – mint a Survivor –, és van, amiről nem jelentettünk még be semmit. Szerintem sok műsornál gyakorlatilag mindenki el tudja dönteni, hogy egyáltalán elképzelhető-e, hogy elkészüljön, és mi az, ami nem. Az X-Faktor egy bonyolult produkció, nagy stábot, közönséget, sok embert igényel, de ebben a pillanatban tömegjeleneteket nem tudunk forgatni. Tehát nem készül az X-Faktor eleje, ma biztosan nem. Aztán majd meglátjuk, hogy mindez meddig tart, de az X egy olyan műsor, aminek gyakorlatilag minden eleméhez szükséges lenne az, hogy ne az legyen a helyzet, ami pillanatnyilag a helyzet.

Az American Idolban (énekes tehetségkutató) otthoni körülmények között, karanténtévében mennek a meghallgatások, ami nagyon furcsa. Ez nem merült fel?

Én ezzel úgy vagyok, hogy szerintem is fontos volt ezekben a hetekben, hogy az ember reagáljon arra, ami történik, mert mégis ez a világ vesz minket körül. És ráadásul ez egy nagy közös élmény most szinte mindenhol. Persze hogy az ember tévésként akar is erről beszélni. Ezek a tartalmak érdekesek egy ideig, de azt gondolom, hogy limitált mennyiségben és limitált ideig. Egyébként jó, hogy pont a karantévéző American Idolt mondod, a korábban említett szombatot nem utolsósorban a Made in karanténnak köszönhetően nyertük meg. A karanténműsorok most érdekesek, de azért érdemes ezeket a helyükön kezelni. Nem hiszem, hogy hosszú távon pótolni tudja a szórakoztatást a televízióban, és nem hiszem, hogy bárkinek ez a célja. Az American Idol otthonról az nem az American Idol nekem.

Általában nagyon nehéz műfaj ez az otthoni dolog. Nagyon sok mindent kipróbálunk, nagyon sok mindent csinálunk, és ahogy ez általában lenni szokott, egy rakás akadályra vagy nehézségre csak a gyártás közben jövünk rá. Én egy picit örülök is, hogy bebizonyosodik az, hogy azért vannak stúdiók, meg azért vannak rendes stábok, mert annak tényleg van haszna, hiszen ha most is ugyanilyen nézettségeket lehetne elérni, akkor egy idő után csak megkérdeznék, hogy na, de hát akkor miért is tartjuk ezeket fenn. Most pontosan látjuk, hogy miért.

Egy ilyen rendkívüli helyzet arra is jó, hogy más lábakra ráerősítsenek a tévék. Az RTL Most + számaival elégedett a vezetőség? Lesz még rajta csak oda készülő, exkluzív tartalom?

Kifejezetten elégedettek vagyunk és nyilvánvalóan sokfajta tervünk van a platformmal. Látható módon nagyon dinamikus növekedést mutat a használata, amit A tanár harmadik és az Apatigris első évada is nagyban befolyásolt, bár ezek nem ide gyártott tartalmak, csak a koronavírus miatt kialakult helyzetben kerültek oda, és adtak egy olyan lökést az RTL Most+-nak, ami komoly európai streamingszolgáltatóknál is abszolút megállná a helyét. Azért azt, hogy ennyivel előbb meg lehet nézni két sorozatot, amikor ráadásul az egyikük teljesen új cím, nem is nagyon lehetne összehasonlítani egy kifejezetten oda készült Nofilterrel. Ez az egész koronavírus-korszak azt mutatja – de ez utána is érvényes lesz –, hogy sok mindenben kísérletezni és próbálgatni kell, hiszen ilyen helyzetben még egyébként senki nem volt. Erre jön rá egy olyan digitális fejlődés, amit valószínűleg ezek a hónapok egyébként sok szempontból felgyorsítanak, természetesebb lesz az embereknek ezeknek a technikáknak a használata, esetleg azoknak is, akiknek eddig nem volt az.

Nagy Ervin "A tanár" című sorozatban
Nagy Ervin "A tanár" című sorozatban
Fotó: RTL Klub

Nem fogja vajon a két sorozat őszi nézettségét negatívan befolyásolni az, hogy akkorra egy online platformon már megnézte, aki akarta?

Erre biztos választ akkor tudunk majd adni, amikor ősszel kiderül, hogy mennyien nézték őket, de ez nyilván egy nagy és jelentős kísérlet pillanatnyilag. Nem csak nálunk folyik ilyen, más országokban ugyanúgy próbálgatnak hasonlókat. Az sem véletlen, hogy mindezt egy kifejezetten erős branddel meg egy valószínűleg erős branddé válható, nagyon széles közönségspektrumú sorozattal próbáltuk ki, aminek azért még bőven van nézője azokon túl is, akik pillanatnyilag elérik az RTL Most+-on. Szerintem a televízióban is nagyon jól fognak működni.

Számomra a televíziózás jövője valahogy úgy alakul, hogy addig, ameddig vannak élő műsorok, hétvégi show-műsorok, sportközvetítések és hírműsorok, addig a lineáris televíziózás működni fog.

Én is ezt gondolom.

A sorozatokat viszont nem feltétlenül kell akkor és ott megnézni, azok nyugodtan átkerülhetnek az online felületekre. Eljöhet egy olyan időszak, amikor az RTL Klub sorozatai online-ra költöznek, minden más műsor meg marad a lineáris tévénél?

Nehéz kérdés. Nem tudom megjósolni, hogy ennyire markáns változásra hány évet kellene várni, de belátható távolságon belül azt, hogy ne legyenek sorozatok a legnagyobb lineáris csatornákon vagy általában a legfontosabb csatornákon, én nem tudom elképzelni. Igaz, hogy a sorozatok terjesztésére vannak más, hasonlóan jó platformok, de az is igaz, hogy az elérést a legszélesebb célcsoportoknak még mindig messze a televízió ad. És ez most bizonyosodik be legjobban egyébként, pont ebben a krízishelyzetben, amikor mindenki otthon van, és emelkedik a tévénézési idő. Én is azt gondolom, hogy a sorozatok nem kifejezetten broadcast tévéért kiáltanak a továbbiakban. Ebben egyetértünk. De ettől függetlenül fontos műfaja marad a televíziózásnak.

Visszatérve a számokra, a TV2 hétköznapi húzóműsora, az Exatlon, a járvány előtt 580 000 nézős átlaggal futott, a 18. héten 600 000 nézője volt. Tehát azon a héten, amelyiken a TV2 agyonverte az RTL Klubot, mindössze 20 ezerrel hozott átlagosan többet. Hová mentek a nézők az RTL Klubról?

Relatíve kevesen mentek a TV2-re, ez így van. Ebből is látszik, amit mondtam, hogy tulajdonképpen mi vettünk vissza a teljesítményből. Egy ilyen sokcsatornás piacon sok helyre mehet az a néző, és attól, hogy az RTL Klubon nem talált magának néznivalót, nem lett érdekesebb a legnagyobb konkurens műsora. Ezek a nézők, akik egyébként már eldöntötték, hogy nem a TV2-t akarják nézni, keresnek maguknak mást, és találtak például az RTL II-n vagy a Coolon, akár a Viasaton. Ez a három csatorna nyert a legtöbbet azzal, hogy visszafogjuk magunkat.

Szemmel látható a növekedés?

Hogyne! Abszolút látható. Egyébként a TV2 is nyert vele. A mi veszteségünkből egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban profitált a TV2, az RTL Magyarország és a Sony. Körülbelül ehhez a három csoporthoz ment el a néző. Azaz, bár az RTL Klub nézettsége csökken, az RTL Magyarország nézettsége nem csökkent annyival, és ez is egy nagyon fontos szempont.

A televíziózás ráadásul egy meglehetősen szezonális biznisz, és nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy mindeközben hogy változik a reklámpiac, amin élünk. Ha bármilyen szempontból is racionálisan szeretnénk mondjuk például az idei évben is költeni, akkor abból is következik, hogy nem ez az az időszak, amikor az ember a legtöbbet költi. Ugyanez a racionalitás vezeti az embert nyáron is. A különbség annyi, hogy akkor általában a nézettség is sokkal alacsonyabb. De nem véletlenül növeltük meg most például ezzel a kapcsolatban a hír- és információs műsoridőt. Tisztában vagyunk vele, hogy sokan néznek tévét.

Ez még mindig igaz? Csökkenni látszik az első nagy lendület.

Valóban, az utóbbi másfél hétben látszik az a tendencia, hogy az az első nagy, „mindenki tévét néz” hullámnak nagyjából vége. Ahogy megyünk bele a jó időbe, ahogy egyre többen mennek ki a szabadba – ráadásul vidéken már nincsenek is korlátozások ezzel kapcsolatban –, a tévés nézettség szerintem aránylag rövid idő alatt vissza fog térni egy átlagos év szintjére, és onnantól kezdve belemegyünk a televíziós értelemben vett nyárba. Ha hosszú ideig van világos, és ki is lehet menni, akkor az emberek kimennek, mert élvezni akarják a nyarat, amennyire csak lehet. Úgyhogy mondom, tulajdonképpen tényleg arról döntöttünk, hogy előbb kezdünk egy nagyon megváltoztatott tavaszi szezont, ami inkább a nyári struktúrákhoz hasonlít.

Mennyire volt meglepő a Mellékhatás című krimi első adásának magas nézettsége? (21,8 százalékos közönségarány a 18–49-es kereskedelmi korcsoportban, 809 000 néző a teljes lakosságban.)

Én azt gondoltam a Mellékhatás első adásáról, hogy a magas számok nagyrészt a felvezető Mi kis falunk finálénak voltak köszönhetőek. Ilyen erős felvezetéssel nem csoda, hogy egy új sorozat annyit hoz, és teljesen természetes, hogy a továbbiakban annyit nem fog tudni, főleg egy ilyen, az RTL Magyarország többi sorozatához képest feltétlenül komoly témájú sorozat. Ezzel együtt nem az a kérdés, hogy az első adást mennyien nézik, vagy akár az első kettőt, hanem hogy utána milyen ívet mutat a nézettség. Azt lehet tudni, hogy egy magyar sorozatnak körülbelül mekkora a közönségaránya, és ehhez képest kell hasonlítani. Én azt látom az utolsó két epizód nézettségén és közönségarányán, hogy az a megbicsaklás, ami minden sorozatra jellemző, megvolt, és a számok most elindultak fölfelé. Szerintem a stáb nagyon büszke lehet magára, mert egyértelműen látszik, hogy ennek a sorozatnak már saját nézettsége van, és nem a felvezetéstől működik.

Az RTL Klub a sorozatok mellett három, kifejezetten a karanténra szabott műsort is elindított. Mennyire hozták az elvárásokat?

Mindig arra gondoltunk az ilyen karanténműsorokkal kapcsolatban, hogy eleve olyan mennyiségű információt és hírt sugárzunk a helyzet reális és komoly oldaláról, hogy szórakoztató műsorokban ezzel már komolyan nem érdemes foglalkozni. A Maradj haza magadnak-kal kifejezetten az volt a célunk, hogy egy héten fél órában nézzük meg ennek a humoros oldalát. Ami a Made in karantént illeti, nem gondoltuk, és én most sem gondolom, hogy főleg az RTL Klubon, a hétvégi főműsoridő derekán ilyet érdemes lenne adni, ha nem az lenne a helyzet, ami. De úgy voltunk vele, hogy most érdemes megnézni, szeretnének-e a nézők ilyenen röhögni és szórakozni hetente. És azt látjuk, hogy igen. A harmadik a Segítség! Itthon vagyok! című sitcom, amibe kifejezetten örülök, hogy belevágtunk, mert olyan színfolt, amit csak most lehetett megcsinálni. Az biztos, hogy ha nincs karantén, nehezen tudtam volna elképzelni, hogy az RTL Klub ilyen tartalmat főműsoridőben bemutasson.

Hány epizódig futnak ezek?

A Made in karantén hat, a másik kettő hét-hét epizódos berendelést kapott, tehát igazából május végére kifutnak. Utána jön a tervezett nyári menetrend.

Mennyire esett vissza a reklámköltés?

Ebben nem én vagyok az illetékes, szóval pontos számokat nem fogok mondani, de ezekben a hónapokban nyilván nagyon. Még nem tudjuk megmondani, hogy ebből mennyi jön vissza ősszel. A televíziózásban legutoljára a 2008-as világválság okozott ekkora problémát, de az is inkább 2009-ben, mert a hatása időben kicsit később érvényesült. Akkor viszont előre lehetett látni sok mindent, talán éppen Celeb vagyok... forgatása zajlott, amikor már pontosan tudtuk, hogy ami jön, az mély lesz és hosszú, és azt is lehetett látni, hogy jövőre válik igazán szörnyűvé. Nagyon reméljük, hogy most ez egy teljesen más dinamikájú dolog. Egyik napról a másikra ütött be, nem volt felkészülési idő, de azt reméljük, hogy a kilábalás is sokkal gyorsabb lesz.

A Survivor törölve, az X-Faktor napról napra egyre messzebb kerül a megvalósítástól. Mi a B terv őszre?

Mindenre van B tervünk. Abszolút mindenkit biztosíthatok róla, hogy nem marad érdekes és jó, kifejezetten jó tartalom nélkül a képernyő előtt. Próbálunk ennek az elvárásnak megfelelni. És hát nem véletlenül alakítottuk át ezt biztosítandó az éves terveinket. Nyilván ezzel is összefüggésben áll a sorozatok, illetve a Konyhafőnök elhalasztása. Sok tartalommal fel vagyunk készülve, és még több ott áll a startvonalon, hogy elkezdődhessen a munka. És valamikor biztos el is fog kezdődni.

Az Álarcos énekesből őszre várható egy második évad, most, hogy kiesett a Survivor?

Pillanatnyilag azt tudom mondani, hogy függetlenül attól, hogy lesz-e X-Faktor vagy nem, a hétvégén se marad a néző nagy show-műsor nélkül.

Álarcos énekes
Álarcos énekes
Fotó: RTL Klub

Van-e valami új, itthon még nem ismert műsor, ami várható az RTL Klubon?

Ami abban az állapotban van, hogy nekem tetszik, és én ezt elmondanám, annak valószínűleg a másolata előbb lenne képernyőn, mint amit szeretnék. Nyilván készülünk sok mindennel.

Fordult már elő, hogy az RTL Magyarország megvett egy licencet, de a TV2-n hamarabb képernyőre került. Ilyen volt a Sztárban sztár is, amit akkor elengedett az cég. Ha most lenne egy időgéped, visszamennél leforgatni az RTL Klub Sztárban sztárját?

Igen.

Tehát azt akkor hiba volt nem beleállni?

Nagyon régen történt, de mai fejjel azt mondom, hogy bele kellett volna állni. Ami régen történt, arra az ember mindig azt mondja, és ez tényleg így van, hogy utólag könnyen vagyok okos. De az is igaz, hogy egy idő után egyre nehezebben tudod beleképzelni magad abba a helyzetbe, és abba az információs környezetbe, ami alapján akkor döntöttél, vagy azt, amit akkor reméltél. Én például akkor nem feltételeztem még, hogy ez tulajdonképpen állandó rutinná válik, hogy bármilyen műsort az RTL Magyarország megvesz vagy köztudottan (vagy legalábbis szakmailag tudottan) tervez, abból a konkurens csinál egy hasonlót. Akkor még nem gondoltam, hogy ez gyakorlattá válik, ma már nyilván látom. Volt alkalmam, hogy megtapasztaljam.

Az Exatlon olyan tartalom volt, amin az RTL Klub is elgondolkodott annak idején. Sajnálod, hogy nem csináltátok meg?

Nem, hiszen egy nap csak 24 órából áll, és ebből csak néhány óra a prime time. Én kifejezetten örülök annak, hogy abban az időben, amiben ezt is adhattuk volna, ehelyett mi nem ezt adtuk. És nekem így merült föl a kérdés. Tehát ha én egy 2,5 órás sportműsort adok, akkor minimum nincs egy Drága örökösök, nincs Bátrak földje, ki tudja, hogy akkor van-e ma Cápák között, és mondhatnám az összes többi műsort, ami ugyanúgy akkor nem lenne. Azért vettük ki az RTL Klub főműsoridejéből például az Éjjel-Nappal Budapestet, és a Barátok közt-öt is azért mozdítottuk el, hogy színesebbé tegyük a csatornát. Azzal nem tesszük színesebbé, ha a 12 hónapból, amiből gyakorlatilag 10 hónap az igazán rendelkezésre álló idő, az idő felét egy műsor foglalja le.

Egy ilyen műsornál igazából annak a teljes hosszára lehet nézettséget számolni, csak úgy érdemes, hogy míg ez a műsor hoz ténylegesen 13-14 százalékot, annál mi 20-25 százalékkal többet hoztunk abban a két órában, ötfajta más műsorral. Ha a legnézettebb csatornát valóban olyannak akarod csinálni, hogy sokaknak sokféle tartalmat szolgáltasson, akkor nem segít, ha a főműsoridőt ugyanaz a műsor tölti meg 2,5 órában 5 hónapon keresztül. Nincs ezzel nekem bajom, de ezért nem sajnálom.

A Bátrak földjén mennyire hozta az elvárásokat? Az árnyékát sokáig nem tudta átlépni, de a végére szépen kiegyenesedett, az utolsó egy hétben rendszeresen 700 ezer fölé ment a nézettsége.

Igen, valóban nehezebben kaptak rá, ez tényleg igaz, de így is átlagban félmilliónál több nézőt hozott naponta, ami azért nem rossz, főleg ebben a második sávban. Én ilyenkor mindig azt szoktam nézni, és azt is érdemes nézni, hogy milyen más tartalom tud elérni ugyanígy, ugyanilyen kezdési időpont környékén, ennyi vagy ennél több nézőt. Nem sok minden. Szerintem abszolút hozta azt, amit a körülmények közt el lehet várni egy sorozattól.

A Drága örökösökből még van egy évad. Gondolom, utána valami napi sorozat érkezik helyette. Annak az előkészítése már folyik?

Nem véletlenül mondtam, hogy van nagyon sok olyan tartalmunk, amelyek már előrébb tartanak annál, ahogy terveznénk, de a néző még nem tud róla.

Ugye, nem egy kis faluban játszódik majd?

Én erre most nem mondok semmit.

(A járványhelyzet miatt az interjút távolról készítettünk, az interjúfotók egy korábbi, 2019-es interjú során készültek. – Borítókép: Huszti István / Index)