Ingyen nézhető a Másfélmillió lépés Magyarországon-ról készült emlékfilm

2020.05.18. 09:46

Ércnél maradandóbb címmel készült dokumentumfilm Rockenbauer Pálról és kultikus országjáró sorozatáról, a Másfélmillió lépés Magyarországon-ról. Az 50 perces alkotás ingyen nézhető az interneten, vette észre a Turista Magazin.

Rockenbauer Pál és csapata kétéves előkészítés után 1979. július 31-én indult el az Országos Kéktúra keleti végpontjától, a Zempléni-hegységben lévő Nagy-Milictől, majd több mint 1100 kilométer megtétele után, október 15-én érte el annak nyugati végpontját az Írott-kő alatti Szent Vid-hegyen. A sorozat narrátora Sinkó László, Sinkovits Imre öccse volt.

A mostani filmet jegyző Gyenes Károly az akkori csapatnak még nem volt tagja, neve azonban feltűnik a későbbi kéktúra filmek, az És még egymillió lépés, a Kerekek és lépések és a Téli kék stáblistáján is. Eredetileg Rockenbauer Pálról szeretett volna dokumentumfilmet készíteni, de a Másfélmillió lépés Magyarországon negyvenedik évfordulója jó apropónak tűnt, hogy a legendás sorozatnak is emléket állítson.

A film alapvető pilléreit az 1979-es forgatás, a Rockenbauer Pálhoz fűződő személyes élmények és az ő személyiségének a titka, a kéktúrázás lényege, és az új alkotások adják. Fontosnak tartottuk, hogy a múltidézés mellett hangsúlyt kapjon a napjainkra gyakorolt hatás is. Ezért az adta magát, hogy az egykori szereplők mellett a jelenhez kapcsolódó interjúalanyokat is megkerestünk. A megszólalók mind kapcsolódnak a kéktúrához, de más és más szempontok alapján

– mondta Gyenes a Magyar Természetjáró Szövetségnek adott interjújában.

A filmben megszólalnak például az egykori stábtagok, Papp János színművész, Csarnó Ákos, a Kerekes Band brácsása, az Index Bakancslista nevű kéktúrás videósorozatából ismert Tenczer Gábor és Fiantok Dániel is, valamint a 2017 februárjában elhunyt Burger Barna is, aki nemcsak teljesítette, hanem végig is fotózta az Országos Kéktúrát – a munkáiból készült válogatásunkat itt nézheti meg.

"A sorozat a természetjárás – és kimondottan a kéktúra – népszerűsítése mellett komoly szociológiai dokumentum is egyben. Azzal, hogy a stáb az országot átszelve rögzítette a 70-es évek végi Magyarországot, felbecsülhetetlen néprajzi kincset is létrehozott. Utolsó pillanatban kapták lencsevégre a klasszikus vidéki életformát, az eltűnő falusi közösségeket, illetve szólaltattak meg kihaló mesterségeket űző embereket" – foglalta össze a sorozat jelentőségét a Turista Magazin.

Az ércnél maradandóbb című filmet itt lehet megnézni:

Ércnél maradandóbb… - 50 perc from Filmjungle on Vimeo.

Ha az Index kéktúrás tartalmaira is kíváncsi, ide kattintson, a 28 részes videósorozatot 2019 karácsonyára egyetlen maratoni, hétórás videóban is megosztottuk olvasóinkkal.