Adalbert
7 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Republikánus által írt véleménybe bukott bele a New York Times rovatvezetője

2020.06.08. 05:10

Lemondott a The New York Times publicisztikai rovatának vezetője, James Bennet - írja az MTI a lap kiadójának vasárnap esti közleményére hivatkozva. Bennet távozásával egyidejűleg leváltották a publicisztikai rovat helyettes vezetőjét, Jim Diaót is, akit hírszerkesztőségi munkára helyeztek át. Az új, megbízott rovatvezető Katie Kingsbury lett.

A kiadó elnök-vezérigazgatója, A.G. Sulzberger dicsérő szavakkal szólt Bennet eddigi munkájáról, s nem tett említést a személyi változások okáról.

A rovatvezetőnek azért kellett távoznia, mert szerdán megjelentette Tom Cotton, Arkansas állam republikánus szenátora véleménycikkét az Egyesült Államokat megrázó tüntetéssorozatról.

A Vessétek be a katonákat című cikkben Cotton amellett foglalt állást, hogy az erőszakos tüntetőkkel szemben keményen kell fellépni, akár a katonák bevetésével is.

"A nemzetnek helyre kell állítania a rendet. A katonák erre készen állnak" - írta a szenátor. A New York városában fosztogatókat úgy írta le, mint "az izgalmat kereső gazdagok és más bűnöző elemek tobzódása", és kifejtette, hogy a tüntetők közé beszivárogtak a magát antifasisztának nevező Antifa mozgalom aktivistái is.

Az Antifa jelenlétét a tüntetéseken a The New York Times "álhírnek" minősítette, noha William Barr igazságügyi miniszter sajtótájékoztatón leszögezte, hogy a kormányzatnak bizonyítékai vannak, hogy az Antifa mozgalom aktivistái is szítják a gyűlöletet és a megosztottságot.

Cotton publicisztikájának megjelenése után mind Bennet, mind Sulzberger kiállt amellett, hogy helyes volt megjelentetni a politikus véleményét. A véleménycikk megjelentetése utáni napon Bennet azt írta a Times hasábjain: "a prominens elképzelések nyílt megvitatása sokkal jobban segíti a társadalmat a helyes válaszok megtalálásában, mint ha nem veszünk tudomást róluk".

Később azonban a Times álláspontja megváltozott, és maga Bennet is úgy nyilatkozott, hogy elolvasása nélkül jelentette meg Tom Cotton cikkét. A lapvezetés a pénteki számban megjegyzést fűzött az eredeti cikk fölé, leszögezve, hogy "nem felelt meg a követelményeinknek és nem lett volna szabad megjelentetni".

Belbiztonsági miniszter: a Nemzeti Gárda és a rendőrség megerősített jelenléte csökkentette a vandalizmust

Mindeközben a Fox televíziónak nyilatkozott Chad Wolf, ügyvezető belbiztonsági miniszter, aki szerint a Nemzeti Gárda és a rendőrség megerősített jelenléte csökkentette a vandalizmust és a fosztogatásokat. 

"Ez azért van így, mert idejében léptünk, együttműködtünk a tagállamok kormányzóival, a helyi polgármesterekkel annak érdekében, hogy biztosítsuk a számukra szükséges rendfenntartó erőket" – fogalmazott a tárcavezető. Majd azt kérdezte a műsorvezetőtől: el tudja-e képzelni, hogy mi történt volna, ha a kormányzat nem tesz semmit, ha nem növelte volna meg a rendőri jelenlétet például a szövetségi fővárosban, Washingtonban és környékén, valamint az amerikai nagyvárosokban? "Akkor ma még több erőszakos tüntetés volna, még több templomot gyújtanának fel, vagyis szerintem megfelelően cselekedtünk" – szögezte le.

A műsorvezetőnek arra a kérdésére, amely azt tudakolta, hogy vajon Donald Trump elnök miért akarta bevetni a katonaságot is, Chad Wolf azt felelte: erről akkor esett szó, amikor úgy látszott, hogy megfékezhetetlen az erőszak. "De végül is nem vetettük be a katonákat" – mondta. Hozzátette, hogy ma már számos tagállamban és városban sikerült ellenőrzés alá vonni a helyzetet.