Henrik, Roland, Örkény
13 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

A Little Britain és az Elfújta a szél sem való már képernyőre

2020.06.10. 14:11

Ahogy a #metoo végigsöpört Hollywoodon, úgy "tisztítja meg" a kontentvilágot a #blacklivesmatter, már ha annak vesszük azt, hogy a Warner pánikszerű gyorsasággal vette le az HBO Max műsoráról az Elfújta a szél című filmklasszikust, a BBC pedig a Little Britain című vígjátéksorozatát. 

A George Floyd meggyilkolása utáni tiltakozáshullám első kulturális áldozatai közül a Little Britaint azért távolíttatta el a BBC a saját, iPlayer nevű felületéről, illetve a Netflixről, mert úgy vélték, ami 2003-ban még elment, annak 2020-ban nincs helye a tévében, azaz viccelődni a kisebbségeken, bemázolt képpel fekete karakteret játszani, és így tovább. Az alkotók, David Walliams és Matt Lucas 2017-ben már elnézést kértek, és jelezték, hogy ma már eszük ágában nem lenne ilyen műsort forgatni. 

Nem ők az egyetlen utasai a mea culpa expressznek, Leigh Francis, aki egy Bo' Selecta című szkeccsműsorban Mel B-t és Michael Jacksont is alakította még valamikor 2002 körül, kijelentette, hogy szégyelli, hogy ilyenbe belement annak idején, de akkoriban az, hogy egy fehér faszi feketére bemázolt arccal egy fekete nőt parodizál, még teljesen természetes volt. Jimmy Fallon, az NBC Tonight Show-jának műsorvezetője azért kért bocsánatot, mert 2000-ben a Saturday Night Live-ban Chris Rock komikust utánozta feketére festett arccal.

   

Ami az Elfújta a szelet illeti, a 12 év rabszolgaság írója, John Ridley egy Los Angeles Times-ban megjelentetett véleménycikkben azt írta, a film ugyan nem tagadja a rabszolgatartás rémes oldalát, de "a színes bőrű embereket csak a legrosszabb sztereotípiák szintjén mutatja be", és a "polgárháború előtti déli világot dicsőíti". Az író azt javasolta, hogy az 1939-es, nyolc Oscar-díjjal jutalmazott filmet legalább átmenetileg vegyék ki a kínálatból. Azt nem tudni, hogy az HBO ennek hatására lépett-e, de az időzítés több mint gyanús.

A szolgáltató közleményében úgy fogalmaz, hogy az Elfújta a szél "korának terméke", amely "olyan etnikai és faji előítéleteket ábrázol", amelyek "helytelenek voltak akkor és helytelenek most is". Az eltávolítás viszont nem végleges, a filmklasszikus egy későbbi időpontban visszakerülhet az HBO Max felületére, de csak a történelmi kontextusára utaló figyelmeztetéssel. A sors iróniája, hogy Hattie McDaniel 1940-ben a történelemben először kapott fekete színésznőként Oscar-díjat a szolgáló, Mammy megformálásáért, de a csatornán így most az ő alakítása sem látható.