Domonkos, Dominika
17 °C
28 °C

Szabad-e zaklatniuk a jobboldaliaknak?

DSZZS20180804004
2020.06.12. 17:52 Módosítva: 2020.06.12. 17:55

Felháborító, ha valaki el akar kenni egy szexuális zaklatási ügyet, mert egyetlen ilyen bűn sem maradhat következmények nélkül, de egy ilyen súlyú ügyben még az időhúzás is gyalázatos dolog.

Csupa olyan állítás, amivel jó érzésű ember nehezen vitatkozhat, politikai pártállástól teljesen függetlenül. Valamivel már véleményesebb, hogy mindenkinek, aki tudott egy-egy ilyen ügyről, és nem tett semmit, azonnal le kell mondania, de a kormány és a kormányhoz közel álló média markánsan képviselte ezt az álláspontot, amikor tavaly év végén zaklatási botrány robbant ki a fővárosi Katona József Színházban.

Emlékezetes módon 2019 novemberében a Katona József Színház közleményben tudatta, szexuális zaklatás miatt szerződést bont és kitiltja a színházból egyik rendezőjét; Gothár Péter másnap beismerte, róla van szó. Az ügyre rávetette magát a kormánymédia, amit a jelek szerint a zaklatással azonos szinten zavart az, hogy – a propaganda szerint – „a balliberálisok” mélyen hallgattak Gothár zaklatási botrányáról.

De nemcsak a média: Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is arról beszélt, hogy "a balliberális kulturális oldalon nem először tapasztalják, hogy a legérzékenyebb kérdésben a szavak és a tettek szemben állnak egymással, hiszen egy éve eltussolnak egy ilyen ügyet". Más fideszes politikusok is hasonló hangokat pengettek, Kocsis Máté frakcióvezető a fővárosi színházak jelentős részének az átadását kikényszerítő kulturális finanszírozási törvénycsomagot indokolta azzal, hogy a "zaklatószínházak [...] akár évekig is eltussolnak bűncselekményeket". Palkovics László felsőoktatásért felelős miniszter pedig egyenesen azt mondta, le kell mondania a Színművészeti Egyetem vezetőségének, ha tudtak oktatójuk, Gothár Péter tetteiről – vagyis egy intézményvezető soha nem maradhat tétlen, ha tudomására jut egy beosztottja zaklatási ügye.

A véleményekkel önmagukban nincs is semmi probléma: ép érzésű és ép elméjű ember nem gondolhatja, hogy ha bárkit súlyos sérelem ér a munkahelyén, ha egy hatalmat gyakorló személy bárkinek is visszaél a kiszolgáltatottságával, azt jó lenne elhallgatni, azt ne kéne kivizsgálni.

  • Hány cikkben foglalkozott a kormánymédia a jobboldali, és hányban a nem jobboldali vezetésű színházak zaklatási ügyeivel?
  • Mi a baj azzal, ha politika lesz a zaklatási ügyekből?
  • Igaz, hogy az ellenzéki média elhallgatja a kínos ügyeket?

Csakhogy azóta két olyan színházban is kirobbant zaklatási botrány, ahol a kormány felé elkötelezett igazgató dolgozik. Nem kell naivnak tettetnünk magunkat: ezernyi bizonyíték alapján pontosan tudható, hogy a kormány nem ugyanolyan mérce alapján ítélkezik a kormánybarát és a kormány intézkedései ellen időnként felszólaló személyekkel kapcsolatban, és pláne nem ugyanúgy bánik velük a kormánysajtó.

De egyrészt akit ilyen sérelem ér, az is lehet közéleti véleményét tekintve kormánypárti. Másrészt bármilyen fokú cinizmus is általános egy adott ország politikai közbeszédében, bizonyos egyenlőségre teljes joggal tart igényt minden állampolgár egy állam vezetőitől, kezdve az olyasmiktől, mint a szemét elszállítása vagy a közvilágítás, át az olyanokon, mint az orvosi ellátás, egészen odáig, hogy mindenki egyformán elvárhatja a törvényekben foglalt, a személyi biztonságot szavatoló törvények betartatását, a munkahelyi zaklatással összefüggő ügyekben is.

Más szóval: ha a pályázatok és közbeszerzések elbírálásánál talán naivitás mindig meglepődni, hogy egyes cégek többet nyernek, mint mások, egy zsebtolvajlás vagy késelés esetén aligha számíthat a kormányhoz fűződő viszony. Vagy ha mégis számít, akkor 

az az ország minden polgára számára alapvető tragédia, hiszen akkor soha, senki nem tudhatja, hogy ha sérelem éri, a másik fél kedvezményezettsége miatt nem csorbulnak-e az ő jogai. 

Ebből kiindulva megnéztük, van-e különbség az azonos vádak kezelésében a kormánypropagandában és a független sajtóban, három zaklatási üggyel kapcsolatban. (A Vígszínházról lásd keretes írásunkat.)

A tények röviden:

  • Az Origo 71 cikket közölt a Gothár-ügyről, 5-öt az Újszínházban kirobbant zaklatási botrányról, és egyetlen egyet sem az Operettszínház ügyéről.
  • A Magyar Nemzet 18 cikket szentelt a Gothár-ügynek és további 32-ben hozta szóba, az Újszínház ügyéről 3 cikket közölt, az Operettszínházról nem számolt be.
  • A Hír TV 54 hírben számolt be a Gothár-ügyről, az Újszínházról 2-ben, az Operettszínházról 1-ben.
  • A közmédia 9 hírt szentelt a Gothár-ügynek, 2-t az Újszínháznak, és hivatalos csatornán nem számolt be az Operettszínház ügyéről.
  • A kormány körei által megszerzett vidéki, megyei újságok laponként 8-8 cikkben számoltak be a Gothár-ügyről, az Újszínházról 1-1-ben, az Operettszínházról egyszer sem.

Ugyanakkor:

  • A 24.hu 22 cikkben reflektált a Gothár-ügyre, 9-ben az Újszínház ügyére és 4-ben az Operettszínházéra.
  • A Hvg.hu 24 hírt írt a Gothár ügyről, 11-et az Újszínházról, és 4-et most az Operettszínházról, 1-ben pedig már korábban is utaltak rá.
  • A 444.hu 11 hírben foglalkozott a Gothár-üggyel, 3-ban az Újszínházzal, az Operettszínházról nem számoltak be.
  • Az Index 13 hírben foglalkozott konkrétan a Gothár-üggyel (és továbbiakban a kormány kapcsolódó narratívájával), 8-ban az Újszínházzal és 6-ban az Operettszínházzal. 

Az Eszenyi-ügy

A Vígszínházban is hasonló ügy zajlott le az elmúlt hónapokban: rengeteg volt vagy jelenlegi munkatársa vádolta meg Eszenyi Enikő igazgatót azzal, hogy elviselhetetlen munkakörülményeket teremtett a színházban, és rendszeresen megalázta a beosztottjait; Eszenyi végül visszavonta az intézmény újbóli vezetésére beadott pályázatát, és visszavonult. Az ügy annyiban speciális, hogy sem Eszenyiről, sem a Vígszínházról nem sikerült soha kitalálnia a kormánymédiának, hogy jobboldalinak vagy ellenzékinek nevezhető-e, ahogy fő ellenfeléről, Rudolf Péterről is azt beszélik, a jobboldalnak túl ellenzéki, az ellenzéknek túl jobboldali.

Ezért a biztonság kedvéért a kormánymédia jórészt egyáltalán nem számolt be az őt ért vádakról. De idővel azért összeállt a kép: mivel Eszenyi Enikő nem volt ott a színházi törvény miatti tüntetésen, a kormánymédia végül a kevés megjelenő hírben úgy tálalta az ügyet, hogy a balliberálisok így akarnak bosszút állni Eszenyin. Ez viszont tényekkel bizonyítható hazugság, hiszen jóval a tüntetés után „a balliberális elit” még támogatásáról biztosította Eszenyi pályázatát. Erről ebben a cikkben írtunk részletesen.

Az Origo oldalon külön címke alatt található Gothár Péter cikkek
Az Origo oldalon külön címke alatt található Gothár Péter cikkek
Fotó: képernyőkép / origo.hu

Hetvenegy bizony dalolva ment

A kormány megannyi szócsöve közül az Origo a legtermékenyebb, mivel online lapról van szó, nincs sem terjedelmi, sem mennyiségi korlát, így ezen a portálon lehet a leginkább követni a kormányzati kommunikációt, nyelvezetében is: az alapvető irányvonalakban és állításokban nem tapasztalható jelentős eltérés a kormány által irányított médiumokban, legfeljebb a hangvétel tér el enyhén.

A Gothár-ügy 2019. november 19-én robbant ki, ekkor közölte a Katona József Színház, hogy zaklatás történt, az pedig november 20-án derült ki, hogy Gothár Péter az elkövető. A kormánysajtó egyébként is jellemzően balliberálisnak nevezi a soha semmilyen politikai elkötelezettséget nem vállalt színházat, de Gothár személye még inkább egyértelművé tette a kormánypárt által követett irányvonalat, mivel a rendező korábban SZDSZ-képviselő is volt. A propaganda fő bástyáján, az Origón már a legelső, róla szóló cikkben úgy nevezték meg: „Gothár Péter, a balliberális kulturális világ egyik jelképe”, tehát egy percig sem volt kérdéses az ügy aspektusai közül az elkövető politikai megítélése.

Az Origo november 19. és december 23. között, 35 nap alatt

70 hírt hozott le a Gothár-ügyről,

azaz több mint egy hónapon keresztül napi átlag két hírt szenteltek a témának, de volt olyan nap is (november 20-a), amikor reggeltől estig összesen 9 darab hír jelent meg csak erről. (Később egy interjúszemle formájában, februárban még megjelent egy 71. hír is.)

Mindössze egy-két olyan hír volt, amelynek sem hangvétele, sem politikai töltete ne lett volna tendenciózus, és tárgyilagosan számolt volna be egy ténylegesen súlyos bűnről. A cikkek legnagyobb részében az Origo nem is törekedet az objektivitásnak a látszatára sem; a beszámolók mindegyike negatív előjellel tálalta az ügy kezelésének minden apró részletét. Azt például, hogy Gothár vizsgálatot kért maga ellen, úgy tálalták, hogy 

azt a trükköt találták ki, hogy maga Gothár ad ki egy közleményt, amelyben kisebbíti a bűnét, sőt, egy nyilvánvalóan hamis, értelmetlen vizsgálatot kér maga ellen másik munkahelyén, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Azt pedig, hogy a Magyar Színházi Társaság elnöke azt nyilatkozta, megfelelőnek tartja, hogy a Katona az ügy kivizsgálását követően nyilvánosságra hozta a történteket, és kirúgta a zaklatót, azzal a címmel közölték: „Mentegeti a balliberális Színházi Társaság elnöke a Katona József Színházat és Gothár Pétert is”, majd hozzátették:

Mentegette a Katona József Színház gyáva és botrányos eljárását Gothár Péter szexuális zaklatási ügyében Keszég László, az egyébként balliberális Magyar Színházi Társaság elnöke. És voltaképpen relativizálja Gothár bűneit is.

De az Origo ennél is messzebb ment: a tények véleményes tálalása után megjelentek konkrét hazugságok is. A színházi törvény szakmai egyeztetés nélküli átalakítása elleni tüntetést minden alkalommal „Gothár Péter melletti szimpátiatüntetés”-nek nevezték, noha ennek semmilyen valóságalapja nem volt, azt pedig, hogy Máté Gábor Katona-igazgató kirúgta Gothárt, visszatérően úgy emlegették, hogy Máté „szemet hunyt” Gothár bűne felett (vélhetően arra hivatkozva, hogy részben az áldozat kérése miatt a zaklatás és a kirúgás között eltelt 11 hónap). És természetesen átvették a kormány narratíváját is, miszerint a kulturális törvénymódosításra Gothár miatt van szükség – amiről már korábban megírtuk, hogy szintén nem igaz, hiszen sem Marton László, sem Kerényi Miklós Gábor botrányai után nem vetett fel olyasmit a kormány, amit a fővárosban elvesztett önkormányzati választás után igen.

Mindez természetesen nem a politikai vélemény miatt probléma, hanem azért, mert egyértelműen kiemeli a problémát onnan, ahová való: az egyéneket ért sérelmek miatti jogorvoslat és az elkövető felelőssége tárgyalásának mezejéről, és 

politikai játszmává silányítja az áldozat fájdalmát, valamint elrettenti a többi intézményt, sőt akár a többi sértettet attól, hogy nyilvánosságra hozza a hasonló jogtiprásokat.

Márpedig azt senki nem akarhatja, hogy az ilyen ügyeket a szőnyeg alá söpörjék. Ezt megerősíti maga az Origo is: csak arról tíz cikk szól, hogy valakik „hallgatnak”, „falaznak” az ügyben, „elhallgatják” azt, és még jó néhány további az állítólagos következmények nélküliségről, gyakorlatilag azt állítva, 

aki egy ilyen ügyben nem szólal fel elég keményen, az cinkos.

Ilyen alapállásból kifejezetten kellemetlen volt a napokkal később, december 7-én kirobbant másik zaklatási ügy kormánymédiás tálalása. Ezúttal az Újszínházról volt szó, arról a színházról, amelyet gyakorlatilag a teljes színházi szakma ellenkezése ellenére nyújtott át ezüsttálcán a kormány és Tarlós István Dörner Györgynek és a saját darabjai itteni premierjeit már meg nem élő Csurka Istvánnak.

Az újszínházi üggyel az Origo mindössze három napig, 4+1 cikkben foglalkozott (az alaphír, alighanem véletlenül, három perc eltéréssel kétszer jelent meg ugyanabban a rovatban), az első perctől indokolatlanul gunyorosan. Az első rövid Hvg.hu-lapszemlét azzal „helyezték kontextusba”, hogy

az tehát valószínűnek tűnik, hogy az ellenzéki propagandaoldalt az ellenzéki, budapesti balliberális városvezetés tájékoztatta, hogy egy feltételezett zaklatási ügyben levelet küldtek az Újszínháznak.

Ezután jött két MTI-közlemény, egy a vizsgálatról, egy pedig „Mihályi Győző: Nincs zaklatási ügy” címmel, végül az ügy zárásaként egy, már a címével mindent elmondó cikk: „A Katona József Színház szexuális zaklatási botrányával semmit sem csináltak Karácsonyék, az Újszínház ellen aktívabbak”. (Az sem igaz egyébként, hogy Karácsony Gergely fővárosi önkormányzata semmit nem csinált a Katona ügyében: a botrány kirobbanásakor a főpolgármester volt az, aki közölte, nyilvánosságra kell hozni az elkövető nevét.)

Mindez tehát még akkor történt, amikor napi átlag két cikk hangsúlyozta a Gothár-ügy súlyosságát; az Origo semmilyen utalást nem tett arra, miért kell azt az ügyet komolyan venni, ezt meg nem, már ha a balliberális szó gyakori használatát nem vesszük – de nem vehetjük – annak. Nem szerepelt az oldalon elemzés vagy érvelés arról, mi teszi súlyosabbá az egyik ügyet a másiknál, akár még vitatható narratívából sem.

Legutóbb az Index írta meg, két munkatárs szexuális zaklatással, hatalommal való visszaéléssel, megalázó bánásmóddal vádolta meg a Budapesti Operettszínház volt ügyvezető igazgatóját, a jelenleg is pozícióban lévő főigazgatatót, a kormánnyal és a kormánypárti művészek jó részével remek kapcsolatot ápoló Kiss-B. Atillát pedig azzal, hogy hiába jelentették nála a sérelmeiket, az igazgató nem tett semmit.

Az Origo az Operettszínházat érintő hírt már egyáltalán nem közölte, a portálon nem szerepel semmilyen utalás erre.

Szerepel viszont a botrány kirobbanása óta eltelt időből három pozitív hír az Operettszínházban folyó munkáról és annak vezetéséről; ahogy azóta is boldogan közölnek minden visszautalás nélkül az Újszínházról szóló pozitív híreket.

Hallgat a mély. Meg a felszín

Mindez, ahogy fent már írtuk, nagyjából fedi a kormánymédiában tapasztalható arányokat, bár olyan hihetetlen dömping sehol máshol nem volt a Gothár-ügyből, mint az Origón. A kormány állítása, hogy a „balliberális”, azaz független média el akarta volna hallgatni az ügyet, hazugság, hiszen csak a négy vezető nem kormánypárti hírportálon 70 cikk foglalkozott az üggyel, és ennél sokkal magasabb lenne a szám, ha ide számítanánk azt is, hogy a kormány narratíváját nem átvevő médiumok kontextusba helyezve ugyan, de beszámoltak arról is, hogy a parlamentben mennyi mindent indokolnak a Gothár-ügyre hivatkozva a kultúrtörvénytől a Színművészeti Egyetem elleni támadásokig. (Ezt a kormányproganda sem volt rest újra és újra közölni: Gothár Péter neve felbukkant többek között olyan cikkekben is, amelyek arról szólnak, hogy „migránsok továbbra is özönlenek Európa irányába tengeren”, „a magyar családok védelmét és Magyarország biztonságát szolgáló javaslatokat fogadott el a parlament” vagy épp „száz nap alatt csak klímavészhelyzet lett”.)

Az elhallgatás narratívája is visszatérő elem, noha például a Hír TV oldalán rákeresve a Gothár-ügyre már a harmadik megjelenés arról szólt, hogy az ellenzéki DK közölte: „Gothár Péternek el kell tűnnie a közéletből”, és megjelentették azt is, hogy az LMP szerint „Nem maradhat következmények nélkül a Gothár-ügy” – ettől függetlenül itt is több hír foglalkozik azzal, hogy az ellenzék eltussolná az ügyet.

Gothár-ügy kulcsszóra keresés találati listája a Hír TV oldalán
Gothár-ügy kulcsszóra keresés találati listája a Hír TV oldalán
Fotó: képernyőkép / hirtv.hu

A valóság ezzel szemben az, hogy az Origo, a Magyar Nemzet, a Hír TV és a közmédia együtt

összesen 152 hírt közöltek a „balliberális” Gothár Péter zaklatásáról, 12-t a jobboldali vezetésű Újszínház zaklatási ügyéről, és egyetlen egyet a szintén jobboldali vezetésű Operettszínházban kirobbant zaklatási ügyről.

A Hír TV utóbbiról szóló, 9 perces riportjának fele az Operettszínházban zajló nagyszerű művészi munkáról szólt, a többi a vádakról, de már ez a bő négy perc is bő négy perccel több, mint amennyiben az a több millió ember értesülhetett a vádakról, aki nem találkozik független médiával. (FRISSÍTÉS: A cikk megírása után a Magyar Nemzet beszámolt arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma vizsgálatot rendelt el az ügyben, a többi kormánymédiumban ez a hír sem jelent meg.)

A Hír TV-ben emellett a Keménymag című, 43 perces vitaműsorban 2 perc erejéig szóba került az ügy, mivel jelen volt Apáti Bence, az Operettszínház balettigazgatója. A műsorban a „zaklatás” szó első említésénél mind a négy (férfi) beszélgetőtárs nevetésben tör ki, majd a vádakra reagálva Apáti Bence közli: 

Azt, hogy esetleg valaki nem megengedhető módon beszélt egy női alkalmazottjával, azt semmilyen módon nem nevezném zaklatásnak.

(Ezzel sem a magyar, sem az európai jog nem ért egyet: a szexuális zaklatás elkövethető verbálisan is.)

Miért történhetett ez így? Magyarországon a kormánymédia nem(csak) tudósít a kormány intézkedéseiről, hanem sok esetben önmaga is egyike a kormány intézkedéseinek. Többször kiderült: felülről érkező direktívák szerint, cenzúra mellett zajlik a munka, de ugyanezt jelzi az is, hogy a kormány kommunikációja megegyezik a fentiekkel. Míg a Gothár-ügyről rengeteg szó esett a Parlamentben, az Újszínház kapcsán nem nyilatkozott kormánypárti politikus. Igaz ebben az ügyben az ellenzéki városvezetés sem jutott sokkal tovább: bár vizsgálatot rendeltek el az ügyben, e vizsgálat eredményéről fél év után sincs semmilyen hír, és közben az Újszínház is az állammal közös fenntartású intézmény lett, ami praktikusan kizárja, hogy a vezetőjét a kormány akarata ellenére elmozdítsák.

Az Operettszínház esetében pedig még különlegesebb a helyzet: noha Fekete Péter kulturális államtitkárt már hónapokkal ezelőtt tájékoztatták a zaklatási vádakról, sem ő nem válaszolt az ezt jelző levélre, sem később nem nyilatkozott erről a kormány, az ügy nyilvánosságra kerülése után pedig többszöri megkeresésünkre egy hét után egyetlen mondatban annyit válaszolt a színházat fenntartó minisztérium, hogy felállítottak egy bizottságot, amely kivizsgálná, a főigazgató mindent megtett-e az ügy tisztázásáért.

Sok múlik ezen a vizsgálaton. Ha csak a fenti adatokat elemeznénk, az alapján azt lehetne hinni,

nagy bajban van az, akit sérelem ér egy olyan munkahelyen, amelynek kormánypárti a vezetése, mert az ügyét kivizsgálás helyett könnyen a szőnyeg alá söpörhetik.

De a kormány bármikor bebizonyíthatja, hogy ez nem így van.

(Borítókép: Gothár Péter rendező. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)