Berta, Bettina
15 °C
26 °C

Egészen szürreális vetélkedőt készített a Netflix

2020.06.16. 10:52

Bizonyára sokan játszották azt az egyszerű játékot gyerekkorukban, hogy a házban vagy lakásban csak úgy lehet közlekedni, ha nem lépünk a földre, és kizárólag a bútorokon közlekedünk. Amerikában ezt a játékot Floor Is Lava-nak hívják, vagyis hogy a föld lávából van, és aki rálép, azonnal meghal. Valószínűleg kevesen gondolták, hogy az egykori gyerekjátékból egyszer tévéműsor lesz, de pontosan ezt tette a Netflix a Floor is Lava című game show-jával, aminek megjelent az első előzetese.

A vetélkedő most hétvégén kerül fel a Netflixre rögtön az összes résszel. Elsőre lehetetlenül debil hülyeségnek tűnik a koncepció, ami inkább hasonlít egy beltéri Exatlonra, mint valami nagyon eredeti ötletre. Azonban a Netflixről több alkalommal is kiderült, hogy nagyon ért ahhoz, hogy hosszú évek óta ellaposodott tévés műfajokat újítson meg. Ilyen volt a Too Hot To Handle, ami a szexre ráfüggött realityket figurázta ki, vagy a Rhythm + Flow, ami a már végtelenül unalmas énekes tehetségkutatókat rázta fel azzal, hogy kizárólag a rapzenére koncentrált. Éppen ezért simán elképzelhető, hogy a Netflix itt is húz valami váratlant.

A Floor is Lava ránézésre a Ninja Warrior/Exatlon-formulát fordítja a feje tetejére azzal, hogy az említett műsorokhoz képest jóval izgalmasabb környezetbe helyezi a versenyzőket. A trailer alapján itt is az a lényeg, hogy a játékosok ne essenek a vízbe, viszont itt nem sporteszközökön kell ugrálniuk, hanem úszó ebédlőasztalokon, szekrényeken, kanapékon és más olyan hétköznapi berendezési tárgyakon, amelyeket megtalálni egy lakásban.

A Floor is Lava június 19-én debütál a Netflixen.