Henrik, Roland, Örkény
13 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Mit esznek a mostani fiatalok a Jóbarátokon?

GettyImages-908371
2020.06.29. 19:51 Módosítva: 2020.06.29. 23:04

Évi egymilliárd dollár: ennyit keres a gyártó Warner a Jóbarátokkal a mai napig. Egy olyan sorozattal, ami 16 éve, 2004 májusában véget ért. Évi 19-20 millió dollár: ennyit keres a Jóbarátok hat főszereplője, Jennifer Aniston, Courteney Cox, Lisa Kudrow, Matt LeBlanc, Matthew Perry és David Schwimmer a mai napig a sorozattal a Forbes becslései szerint. Az egy dolog, hogy a Jóbarátok tíz évada mindvégig óriási siker volt, még az utolsó évadban is több mint 22 millió amerikait ültetett a tévék elé. Az utolsó részt 52 millióan nézték, és ha nem lettek volna állandóak a pénzügyi viták a Warner és az alkotók között, lényegében bármeddig folytathatták volna.

Csakhogy azóta eltelt több mint 16 év, a világ alapjaiban változott meg, de a Jóbarátok még mindig népszerű. Évekig a Netflixen volt látható (a számos külföldi tévés ismétlést leszámítva), majd Amerikában 400 millió dollárért átkerült az induló HBO Maxra. A Netflixen még 2018-2019-ben is a legnézettebb műsorok közé tudott kerülni. Ehhez nem elég, hogy azok, akik a kilencvenes években voltak fiatalok, nosztalgiából rendszeresen újranézzék. Ehhez a sikerhez új nézők is kellenek, a mai tizen-, huszonévesek, akik körülbelül akkor születtek, amikor Rachel Green megszökött az esküvőjéről, és berobbant abba a bizonyos kávézóba.

De mit látnak ebben a jellegzetesen kilencvenes évekbeli sorozatban a mai fiatalok? Hogy tud folyamatosan új nézőket szerezni a Jóbarátok?

Többek között erre a kérdésre keresi a választ a magyarul a 21. Század Kiadónál megjelent Jóbarátok-könyv, Saul Austerlitz A Jóbarátok-generáció című munkája. Austerlitz tapasztalt újságíró, aki írt egyebek mellett a The Boston Globe-nak és a The New York Timesnak, és több könyve jelent már meg a vígjátékok és tévés sitcomok világáról is. Több mint 400 oldalas könyve szerencsére nem csak egy anekdotagyűjtemény a Jóbarátok forgatásáról, bár természetesen anekdoták is akadnak benne bőven.

Nem túl szórakoztató, nem okos és nem eredeti

Austerlitz a könyvhöz részletes interjúkat készített az írókkal, a rendezőkkel, a producerekkel és a stáb tagjaival. Mindenekelőtt azonban a sorozat két kitalálójára és vezetőjére, Marta Kauffmanra és David Crane-re támaszkodik, akik a saját életük, saját élményeik alapján kezdték felépíteni a Jóbarátok világát. És miközben nem hagyja ki a kötelező köröket, és ír a Super Bowlról, a londoni rész felvétele körüli óriási felhajtásról, a leszbikus esküvőről, a híres Rachel-frizura történetéről, a szupersztárok cameóiról vagy a millió dolláros szerződések körüli cirkuszokról, nem felejti el kontextusba helyezni a sorozatot.

Egyfelől tehát kapunk egy csomó érdekességet az olyan apróságoktól, hogy Ross szerepére eredetileg Noah Wyle-t választották ki, aki végül inkább Carter doki lett a Vészhelyzetben, egészen addig, hogy az első, pilotrészről az volt a Warner fejeseinek véleménye, hogy „nem túl szórakoztató, nem okos és nem eredeti”, és különösen problémás Ross alakja, akivel „nehéz igazán együttérezni”.

A legmeghatóbb rész, amikor a Chandlert játszó Matthew Perry egyre jobban elhatalmasodó drog- és alkoholfüggőségéről van szó.

Az időközben valódi barátokká váló színészek annak ellenére is kiálltak Perry mellett, hogy a színész problémája valamennyiük megélhetését veszélyeztette. Nem is beszélve arról, hogy mennyire nehéz egy erősen másnapos, vagy kicsit még részeg kollégával dolgozni valódi közönség előtt. (A Jóbarátok alatt nem előre felvett nevetés van, mindig közönség előtt vették fel a részeket.) Ez a barátság és közös kiállás vezetett a sokat emlegetett álomgázsikig, ha ugyanis a színészek nem közösen lépnek fel a Warner ellen, akkor nem jutnak el az egymillió dolláros részenkénti fizetéshez az utolsó évadra. Ráadásul néhányan közülük hamarabb kereshettek volna többet, ha nem ragaszkodnak az igazságos, azonos összegű gázsihoz.

GettyImages-2575804
Fotó: David Hume Kennerly / Getty Images Hungary

A legijesztőbb pedig az írószoba világa. Itt születtek azok a poénok, amiken aztán túlzás nélkül a fél világ nevetett, de A Jóbarátok-generáció tanulsága szerint az írószoba közel sem volt ennyire vicces hely. Lényegében éjjel-nappal össze volt zárva néhány nagyon jól fizetett, de magánélettől, szabadidőtől megfosztott ember azzal a felkiáltással, hogy legyenek mindig eredetik és viccesek. A gyorsan fogyó íróasszisztensek egyike arról mesél a könyvben, hogy az első munkanapja reggel 9.30-kor kezdődött az írószobában, és csak másnap reggel 6.45-kor ért véget. És ez egyáltalán nem számított különlegesnek.

Ezek után nem meglepő, hogy a sorozat egyik legkellemetlenebb incidense is az írószobához köthető. A Jóbarátokat beperelte egy Amaani Lyle nevű íróasszisztens, aki egyrészt úgy érezte, hogy a kirúgása mondvacsinált indokkal történt, másfelől sérelmezte azt a szexista, bántó közeget, ami az írószobát szerinte jellemezte. Bár Lyle első körben vesztett, és a rajongók gyűlölete egészen Európáig üldözte, Saul Austerlitz kritikusan ír a sorozat alkotóinak szerepéről az ügyben. Szerinte ez az eset hozzájárult ahhoz, hogy Hollywoodban még évekig nem merte senki felemelni a szavát, ha szexizmussal vagy méltatlan bánásmóddal találkozott.

Melegek, nők, feketék

És ezzel el is érkeztük a Jóbarátokat ért kritikákhoz. A Jóbarátok-generáció nem hallgatja el, hogy mai szemmel hány helyen aggályos a Jóbarátok világa. Miközben persze hangsúlyozza, hogy ez a sorozat a MeToo, Trump, az okostelefonok, a streaming és a Black Lives Matter előtt készült, és ezt figyelembe véve kell számon kérni rajta dolgokat. Bár az is igaz, hogy a legtöbb kritika már akkor felvetődött, amikor bemutatták, legfeljebb más hangsúlyokkal, mint ma.

A sorozat két atyaistene, Marta Kauffman és David Crane egy nő és egy nyíltan meleg férfi voltak. Crane ennek ellenére nem tudta elérni, hogy legalább az egyik karakter meleg legyen, holott Chandlert eredetileg melegnek szánta.

Kauffman pedig alig tudott nőket belobbizni az írószobába, holott a sorozat hat főszereplője közül három nő volt. A figuráik hitelessége függött attól, hogy vannak-e női írók is a csapatban. És ha valaki mégis bekerült, annak nem volt könnyű dolga. A könyv felidéz egy esetet, amikor az egyetlen női író próbálta elmagyarázni a többieknek, hogy az olyan jó barátnők, mint Monica és Rachel nem szoktak pasikon marakodni, még akkor sem, ha az illető Jean-Claude Van Damme. (Ő a korszak népszerű akciósztárja volt, akinek volt egy cameója a sorozatban.) Ahogy arról is sikertelenül győzködte a többi írót, hogy a nők nem mennek ki az utcára télvíz idején egy szál pólóban csak azért, mert az jobban néz ki, mint a nagykabát.

Ami pedig a faji sokszínűséget illeti, itt végkép elvérzett a Jóbarátok. Az alkotók alapnak vették, hogy a testvérek, Monica és Ross fehérek, de a többiek elvileg bármilyen rasszhoz tartozhattak volna. Végül mégis mindannyian fehérek lettek, ahogy a mellékszereplők 90 százaléka is, holott New Yorkban messze nem ezek voltak a valódi arányok a népességben akkor sem. Csakhogy attól tartottak, hogy a színes bőrű szereplők nem érdeklik majd a fehér nézőket, és a célcsoport, a középosztálybeli fiatalok nem ülnek le a tévé elé. 1996-ban egyébként 64 vígjátéksorozat ment az amerikai tévékben, amiből mindössze tizenkettőben szerepeltek fehérek és feketék együtt. 40 sorozatban csak fehér, tizenkettőben csak fekete szereplők voltak.

GettyImages-138363237
Fotó: Nbc / Getty Images Hungary

Az erőssége a gyengesége

A Jóbarátok-generáció tehát végig objektivitásra törekszik, miközben persze a szerző nem titkolja, hogy szereti a sorozatot. Egy helyen inog csak meg a pártatlansága: egyszerűen utálja Rosst. A könyv visszatérő eleme, hogy a szerző beszól a karakternek, fikázza azt, ahogy Rachellel bánik, és sérelmezi, hogy az alkotók unos-untalan megpróbálták összehozni a szerinte össze nem illő párost.

De sikerül-e a könyvnek megfejtenie a Jóbarátok-titkot? 400 oldal, számtalan anekdota, nézettségi és pénzügyi adat, társadalmi elemzés bemutatása után közelebb kerülünk-e ahhoz, hogy mitől népszerű ma is a Jóbarátok?

 Igen is, meg nem is. „A Jóbarátok erőssége épp az érezhető gyengesége lett. A realizmus hiánya (most komolyan, hogy kerül Chandler és Joey West Village-be?) az idők során átfordult valami örökzöld, a fiatalságról szőtt fantáziába” – írja. Vagyis szerinte ez a sorozat egyfajta mesevilág, amit azért néznek a mai napig, mert egyáltalán nem olyan, mint a huszonévesek valódi élete. Nem a magukra ismerés öröme, hanem éppen ellenkezőleg, a valóságtól való menekülés lehetősége vonzza őket a Jóbarátokhoz.

„A Jóbarátok szilárdnak, megdönthetetlennek látszó világában még hisznek a tervezhető jövőben, a megvalósítható elképzelésekben, ez a 21. század második évtizedének végén elringató gondolat a nézők számára” – teszi hozzá, utalva arra, hogy a mából nézve a kilencvenes évek második fele idilli, reményteljes időszaknak tűnik, a hidegháború után, de még a klímaváltozás, a populizmus előretörése, a gazdasági válság és a koronavírus előtt. Ha elfogadjuk Saul Austerlitz elméletét a Jóbarátokról, akkor 2020-at elnézve a sorozat még sokáig fényes jövő előtt áll.