Végleg bezár a Tiger King-sorozatban elhíresült állatkert

2020.08.19. 14:39

Végleg bezár a Tigrisvilág (Tiger King) című Netflix-sorozat miatt elhíresült oklahomai állatkert, írja az MTI a tulajdonos Facebook-posztja alapján.

Jeff Lowe a bezárást azzal indokolta, a PETA állatvédő szervezet egyre nagyobb nyomást gyakorol rá.

A döntést azután hozta meg, hogy egy szövetségi bírónak az egymillió dolláros (293 millió forint) védjegyperben hozott határozata szerint az állatkertet át kellett adnia a felperesnek, Carole Baskinnek. Ezt azt jelentette, hogy a jelenlegi üzemeltetőnek 120 napon belül el kell hagynia a területet.

Jeff Lowe üzlettársa volt a sorozat címszereplőjének, a Tiger King néven is emlegetett Joe Exoticnak, aki jelenleg 22 éves börtönbüntetését tölti bérgyilkossági kísérletben való részvételért és állatkínzásért.

Lowe bejegyzésében azt írta, hogy a Tiger King-sorozat sok szempontból végleg megváltoztatta az életüket. „Több figyelmet – jót és rosszat – kaptunk, mint amennyit bárki megérdemel. Valószínűleg továbbra is minden állatvédő céltáblája leszünk, de készen állunk” – tette hozzá.

Arról is írt, hogy „új állatkertje” a Tiger Kinggel kapcsolatos új kábeltévé- és streamingsorozat helyszíne lesz.

A Tiger King világsiker lett a koronavírus-járvány márciusi kezdetekor. A Netflix sorozata a Joe Exotic „művésznevű” oklahomai férfi színes életéről szól, amiben fontos szerep jutott fő riválisának, a Floridában nagymacska-rezervátumot üzemeltető Carole Baskinnek. A szolgáltató a hírek szerint rendelkezik a második évad jogaival is.