Kálmán Olga imád Deutsch Tamással vitázni

2013.12.12. 11:44

A napokban megjelent könyve kapcsán a Magyar Narancs és a Heti Válasz is interjút készített Kálmán Olgával, az ATV Egyenes beszéd című műsorának vezetőjével. A könyvbemutatóról, és az ott feltárult szakmai és magánéleti titkokról az Index is beszámolt.

A Magyar Narancsnak a műsorvezető ismét sokat beszélt szakmai trükkjeiről, és hogy hogyan használja a testbeszédet munka közben, hogyan próbálja megnyitni és őszinteségre bírni a vitapartnereit. Bevett trükkje például, hogy az asztalra felfelé helyezi a nyitott tenyerét, amitől a legtöbb ember megnyílik. De ugyanilyen fontosnak tarja az öltözködést is, nem véletlen, hogy nem vesz fel feltűnő ruhát és nagy ékszereket, hogy a lényegről ne terelje el a figyelmet. Szerinte a politikusok verbális képességei az elmúlt tíz évben sokat fejlődtek, látszik, hogy tréningeken vesznek részt.

A műsorvezető meglepő módon legjobb vitapartnerei között említette Rogán Antalt és Deutsch Tamást, utóbbival állítólag nagyon szeret vitázni. (Legutóbbi, szórakoztató beszélgetésükről mi is megemlékeztünk.

„Kimondottan szeretek vele vitázni, de az igaz, hogy a beszélgetés végére elfáradok" – mondta  Kálmán a Magyar Narancsnak, Deutsch taktikája ugyanis az, hogy állandóan visszakérdez. Tarlóssal viszont minden beszélgetése egy kétszemélyes stand up comedy. Jobbikos képviselőket  viszont elvből nem hív a stúdióba, pedig a nézők igényelnék. A híradóban jelen vannak, de szerinte egy háttérműsorban nem köteles szélsőséges eszméiknek teret adni, akkor sem, ha az adófizetők juttatták őket a parlamentbe.

„Nincs kérdésem a rasszizmussal kapcsolatban, nincs kérdésem a cigánybűnözéssel kapcsolatban. Csak tagadásom van.” Orbán Viktorral viszont régóta szeretne interjúzni, van is rá ígéret.

Az interjú végén hangsúlyozta, bár vannak szakmai ellentétek, szerinte ez az emberi kapcsolatokra nincs hatással. Ők ugyanúgy örülnek egymásnak Obersovszky Péterrel vagy Mong Attilával, mint régen.

A Heti Válasz azzal kezdi az interjút, hogy Kálmán Olgának meg kellene fontolnia a politikai karriert, hiszen jelenleg ő az egyetlen, akivel mindkét oldal képviselői leülnek tárgyalni, Kálmán Olga azonban tagadta, hogy politikai ambíciói lennének. A műsorvezető ezek után hangsúlyozta, sem az MSZP, sem pedig a tévét tulajdonló Hit Gyülekezete felől nem érez nyomást, nem szólnak bele a műsorába. Mint mondta, eszébe sem jutott, hogy ne foglalkozzon a bajai videó üggyel, csak mert az kínos az MSZP-nek. Egyébként állítása szerint ő azonnal tudta, hogy kamu a videó.

A Heti Válasz kérdésére elmondta, nem fél attól, hogy megszűnik az ATV, még akkor sem, ha újra nyer a Fidesz.