Hab a tortán

Mostanában a beszélgetős műsor az, amikor Pokrivtsák Mónika két Tévéshop közt elcsacsog Zoltán Erikával a csakravonalakról, vagy amikor Verebes István anekdotázik, miközben a kirendelt vitapartner megpróbál szóhoz jutni. Emellett ott vannak még az "Én is ezt gondoltam Miklósom, csak éppen ellenkező előjelekkel"-stílusú értelmiségi viták, amiket általában rosszul bevilágított stúdiókból sugároznak hajnali fél három után, és ahol kordöltönyös vagy/és szakállas emberek beszélgetnek egymás hátát veregetve gyorsuló világunkról, a posztmodern meghaladásáról és egyéb divatosan semmitmondó témákról.

Pedig Vitray Tamás kopott, kinyúlt mellénye és Erdélyi Mónika pasztellszínű kiskosztümje közt félúton volt egy rakás olyan szakember, akik tudtak kérdezni, ráadásul még a válasz is érdekelte őket. Ilyen volt Kepes András, akinek Desszert címen futó beszélgetései milliókat ültettek a képernyők elé, igaz egy olyan korszakban, amikor vagy ezt néztük esténként, vagy azt, ahogy lassan belepi a penész a szemközti ház tűzfalát.

Kepes most visszatért, és annak ellenére sikerült érdekes és újszerű műsort csinálnia, hogy tulajdonképpen nem sokat változtatott a Desszert több mint egy évtizedes koncepcióján.

Szerencsére végre nem kell többet végighallgatnunk, ahogy Bajor Imre elmeséli, hogyan rúgott be Koós Jánossal, vagy ahogy Kuncze Gábor már megint megpróbálja bebizonyítani, hogy a politikus is ember, hiszen Kepes nem az ezerszer elmesélt sztorijaikkal haknizó ötvenesekből, hanem a feltörekvő harmincasokból válogatta vacsoravendégeit.

A készítők jól válogatták össze az asztaltársaságot, hiszen várható volt, hogy a mindig nagyon komoly Csernus, aki már-már annyira fontosnak tartja magát, hogy lassan karizmatikus kisegyházat fog alapítani, és a mindig mindent elhülyülő Hajós biztos össze fognak veszni. Sajnos a két médiasztár mellett kicsit elveszett Bíró Kriszta színésznő, és erre még az sem mentség, hogy Kepes az önreflexió kedvéért ezt el is suttogja a műsorban. Ennek ellenére érdekes beszélgetés bontakozik ki az asztal körül, a műsorvezető végig uralja a vitákat, de közben képes a háttérben maradni.

Ráadásul a beszélő fejek unalmas képkivágásai helyett az új Desszert nagyjátékfilmes látványt kínál, és mindez ezúttal nem csak azt jelenti, hogy a hatás kedvéért vastag fekete csíkkal takarták le a képernyő alsó és felső részét. Öt kamera veszi egyszerre a beszélgetést, a rendező, a többek közt a Közel a szerelemhez című filmet is jegyző Salamon András pedig nem fél mindig mást mutatni, mint ahogy azt az Ablakon, a Nap-Keltén vagy éppen a Heti hetesen szocializálódott nézők elvárhatják. Így láthatjuk Hajós András grimaszait, amikor Csernus doktor beszél, elkaphatjuk Bíró Kriszta unatkozó félrenézéseit vagy a kínos feszengést. A kamera játszik a mélységélességgel, a háttérbe tolja a beszélőt és helyette az egyik hallgató kezét mutatja, majd szuperközeli jön, ami a feszülten figyelő arcokat mutatja, az asztal körül köröz, pont mintha csak egy nagyjátékfilm ebédjelenetét látnánk.

Talán csak a gyors, váratlan kameramozgások zavaróak, bár lehet, hogy ezek valójában arra valók, hogy felrázzák azokat a nézőket, akik túlságosan hátradőltek a fotelben.

Arra viszont már nincs magyarázat, hogy miért röhög bele a háttérben, mégis jól hallhatóan a stáb, a közönség vagy éppen egy eltévedt pincér a műsorba, és hogy miért nem szedte ki ezt a zavaró zörejt valaki a végleges anyagból.

Azonban ezekkel a hibákkal együtt is hibátlan a Desszert, ami jelenleg az egyetlen valódi beszélgetős műsor a magyar televíziózásban.