Olcsóhúslé

Érdekes dolgok történnek az MTV-ben idén ősszel is; az MTV-ben egyébként általában érdekes dolgok történnek, csak nem a képernyőn. Most épp abból ered az izgalom, hogy itt a szezonkezdés, pénz viszont alig maradt. Új műsorokat kéne csinálni, de nincs miből - ilyenkor szárnyalhat szép szigorú ívben a vezetői kreativitás. Nem ám csak ugrabugrál gravitáció nélkül, hogy majd mindenki hoz még egy csatornát.

Pénz nélkül nyilván nem új műsorokat csinálunk, hanem fogunk egy pár régit, machinálunk velük kicsit, és kinevezzük őket újnak. Viszont ez még jól is elsülhet. A Szomszédok retró rém izgalmas ötlet, még ha egy szappanopera régészeti forrásként való használata meg is ingatja azt az kultúrfölényt, ami a léha szórakoztatás meg az isten tudja, miféle missziós értékközvetítés között állítólag fennáll. De hogy azért látsszon, hogy kevés az a pénz, nehogy azt higgye valaki, hogy ennyi is elég, muszáj összedobni legalább egy olyan produkciót, ami ezt tükrözi. Kirakni a csonkolt végtagot a járdára. Erre jó például ez a Dokuzóna című újdonság. Simon András különben nemrég megmondta jól, hogy mostantól valódi tervezés lesz náluk, nem ám csak úgy bedobálják a műsorokat a napi tervbe - hát így sikerült az MTV dokumentumsorozatának debütáló epizódját éppen Frei Tamással szembeküldeni.

A Dokuzóna két részből áll; először kilenckor egy igazi nyugati dokfilm, elsőként a 2002-es Az ember, aki tudta, egy efbíájügynökről, aki mondta előre, hogy Bin Laden, de nem hallgattak rá, aztán tessék. Ekkor jön egy óra híradó meg Kultúrház, hogy eltakarítsák a nézőket a képernyő elől, és csak akkor ül be Baló György három szakértővel a szokásos félhomályba, megvitatni, hogyan is értsük a filmet.

Az nem baj amúgy, hogy összeülnek és megmagyarázzák, ez itt közszolgálat, és az szeret magyarázni. A néző biztosan nem értette, mit is kellene gondolni most Amerikáról meg a terrorról meg annak elhárítóiról, és egy órája kataton állapotban számolgat a fotelben, már száraz az agybőre a töprengéstől, de érteni akarja, úgyhogy nem kapcsol át talkshow-ra meg ilyesmire. Megvárja a lábjegyzetet, majd a szakértők megmondják.

A szakértők azonban nem mondják meg. Lehet, hogy megmondanák, ha ott lennének, de Baló György partnerei közül csak egynek van valami látható köze a témához, egy rendőrnyomozónak. Ott ül még Kürti Sándor doktor, aki titáni alakja ugyan a merevlemez-javításnak és az adatmentésnek, de speciel ebbe a terror- meg FBI-ügybe ő úgy került, mint Pilátus a krédóba, arra járt a felvétel napján, és valahogy belekeveredett. Ettől még kellemesen elanekdotázgat erről-arról, jól jön a józan ész és a széles látókör, ha az ember hirtelen adásban találja magát. De miképpen kerülhetett oda egy decens, ám tanácstalan HR-tanácsadó? Kap kérdést, ha már ott van: miért voltak ilyen hülyék az FBI főnökei, és milyen ezzel szemben a jó főnök. A jó főnök, az gyorsan tud dönteni, mondja a személyzetis kolléganő. Nem csak mondja, de hangsúlyozza, háromszor. És azt is, hogy a jó FBI-vezér meg tudja különböztetni a fontost a lényegtelentől. Gyorsan, ráadásul. Ennél többet aztán nem is tesz hozzá, ingyen nem dolgozik az FBI-nak se, akármi is legyen az.

Hát reméljük, az FBI erre is figyel, és keres magának először HR-tanácsadót, aztán rendes főnököt. A következő adás témája a gyerekkatonák, oda meg majd kell egy gyakorló gyerek a szakértéshez, szólok előre. Vagy egy citeraművész, ha ennyire mindegy. Vagy ha mégis komolyan vesszük ezt a filmmagyarázósdit, akkor előbb egy szerkesztő, egy aktuális telefonkönyv, aztán emberek, akiknek van magyarázatuk. Anélkül meg inkább ne magyarázzunk.