Sushi Train és Bizek Emi a magyar dalfesztiválon

Jövő hét vasárnap, március 13-án a Magyar Televízió élő műsorában dől el, hogy hét év kihagyás után ki képviselheti Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Tizenkét produkció indulhat az Eurovíziós Dalfesztivál magyar döntőjén, melyek közül a március 13-i, élőben közvetített budapesti gálán választhatja ki a közönség és a zsűri azt az egyet, mely a nemzetközi döntőn képviselheti Magyarországot. A szakmai zsűri harminchat pályamunka közül választotta ki az indulókat. A versenybe olyan - legfeljebb három perc hosszúságú - dalokkal lehetett nevezni, amik 2004. október 1-je előtt nem jelentek meg kereskedelmi forgalomban. A nevezés feltétele volt az is, hogy az előadónak korábban már jelent meg kiadványa olyan hanglemezkiadó cégnél, ami tagja a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének.

Ötödik nekifutás


A tizenhat éves Lola
Az Eurovíziós Dalfesztiválnak utoljára 1998-ban volt magyar résztvevője, abban az évben Charlie indult, aki szerény négy pontot gyűjtött be. Magyarország először 1994-ben vett részt a versenyen, amikor Bayer Friderika negyedik lett. Az idei lesz az ötödik részvételünk. A Magyar Televízió élőben közvetíti az Eurovíziós Dalverseny középdöntőjét május 19-én, és döntőjét május 21-én Kijevből.

A magyar döntő versenyzői között találkozhatunk ismert nevekkel, mint például Mester Tamás, a Crystal, Baby Gabi és Lala vagy Judy, illetve kevésbé ismertekkel, mint a Sushi Train, a Melody Island vagy Bizek Emi. A legfiatalabb induló a tizenhat éves Lola, bár neki régre visszanyúló szakmai múltja van, hiszen azon kívül, hogy 1998-ban a Népstadionban ő énekelte a Himnuszt az Atlétikai Európa-bajnokságon, 2001-ben már nagylemeze is megjelent, Ditti néven.

Szép ez a világ

Az elődöntőn szereplő dalok a következők lesznek:

Melody Island - Eltűnt álom
Sushi Train - Húzz közel
Lola - Szerelem
Mester Tamás - Szabadítsd fel
Crystal - Összetört a szívem
Acapulco - Szép ez a világ
NOX - Forogj világ
Karányi - Álomszép
Ambrus Rita - Együtt
Baby Gabi és Lala - Van egy kulcs
Judy - Holnaptól
Bizek Emi - Túl az út felén

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25