Tilos a farmer a közszolgálati tévében

Kitiltották az átlátszó selyemblúzokat és a sportcipőt is a szlovén tévéből. És a szabályozás nem csak a kamerák előtt dolgozókra vonatkozik. A tévéseknek az ajánlás szerint két csöngés után fel kell venniük a telefonjuk is.

Tilos a farmer, az edzőcipő és az átlátszó blúz viselése a szlovén közszolgálati televízió munkatársainak az új öltözködési kódex szerint. A rendelkezés nem csak a kamerák előtt öltözékeket szabályozza, és koránt sem csak a képernyőn feltűnő kollégákra vonatkozik

Anton Guzej tévéelnök, a szabályzat kidolgozója két éve, aki a konzervatív jobboldali kormányzat idején foglalta el hivatalát, most a szlovén média kereszttüzébe került. Kódexe szerint ugyanis nemcsak farmerben nem lehet dolgozni a tévében, hanem sportos öltözékben, rövid nadrágban, tornacipőben, átlátszó anyagú ruhában sem, amely alól előtűnhet a fehérnemű, és a férfiak nem viselhetnek feliratos pólót.

Ez még nem minden, írják a ljubljanai lapok - a tévés szabályzat azt is kimondja, hogy az alkalmazott köteles felvenni a telefont legkésőbb a második csöngetésre, és nem maradhat el a hivatalosan hangzó Jó napot! Köszöntés sem. A dolgozónak az irodájában kell tartózkodnia a munkaidő alatt, tilos plakátot ragasztania a szoba falára, és kerülnie kell intim kapcsolat kialakítását a munkahelyen.

Nálunk már volt ilyen

2005-ben Mitnyan György, a Fővárosi Önkormányzat fideszes képviselője próbált meg öltözködési előírásokat kidolgozni a véleménye szerint extrém ruházatú fővárosi hivatalnokok megregulázására. A javaslatot még csak nem is tárgyalta annak idején a fővárosi képviselőtestület, sőt még a Fidesz is elhatárolódott saját politikusától, annak ellenére, hogy Mitnyan akkor már évek óta hasonló szabályok betartására kötelezte saját kerületének hivatalnokait.

A XII. kerületben ezért Mitnyan polgármestersége alatt a férfiaknak azonos színű kelméből szabott öltönyt kellett hordaniuk, a nőknek pedig zakót vagy kiskabátot. Mitnyan ráadásul ajánlásában a nők számára legfeljebb a térd felett 2-3 centivel végződő szoknyák viselését javasolta, „ezt is szigorúan abban az esetben, ha olyan szerencsések, hogy teljesen tökéletes lábakkal rendelkeznek”.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32