Kamerák, B-közép és a magyar Beckham

2004.04.20. 10:17
Az RTL Klub milliókat vonzó médiaeseményt akar csinálni a magyar fociból, bulvársztárokat a játékosokból és családi eseményt a meccsekből. Vajon a profi boksz után a magyar futball is esti főműsoridős program lesz egyszer? Az Index utánajárt, hogy miért éri meg közvetíteni a magyar bajnokságot, és hogy visszafelé is igaz-e a "kis pénz kis foci" -tézis.
Az RTL Klub március 7. óta minden vasárnap közvetíti az Arany Ászok Liga egy labdarugó-mérkőzését, míg egy másik meccset a nemrégiben alakult, és az RTL Klubbal szoros partneri viszonyban álló M+ adó sugározza. A magyar profi liga mérkőzéseinek közvetítési joga több éves huzavona után, váratlanul került a piacvezető kereskedelmi televízióhoz, amely szakértők szerint ugyanúgy egy nyugaton sikeres formátumot próbál meghonosítani, mint ahogy azt már a Barátok közt műsorra tűzésével, vagy éppen a profi boksz mérkőzések közvetítésével tette. A naponta jelentkező szappanopera, vagy a Kovács "Kokó" István visszavonulása után is milliókat a képernyő elé csalogató bokszmérkőzések után az RTL Klub most a magyar futballt próbálja tömegeket vonzó médiaeseménnyé varázsolni, annak ellenére, hogy a hazai labdarúgás már évek óta leginkább csak másodvonalbeli humoristák vicceinek tárgya, és a mérkőzések közvetítése óta a csatorna rendre elveszti a hétvégi nézettségi versenyeket.

Jól meggondolták

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a Barátok közt első szezonja katasztrofális nézettséget produkált, az Index megbízható forrásból származó információi szerint Kalamár Tamás producer csak a fal mellett lopakodva mert közlekedni az RTL Klub székházában, azóta azonban a szappanopera a csatorna műsorstruktúrájának egyik bástyájává vált, és uralja a főműsoridőt. Kokó sokak által vitatott sportteljesítménye ellenére a profi boksz is hamar népszerű lett, és már az első közvetítés megnyerte a szombat esti nézettségi csatát az RTL Klubnak.

Ez a magyar foci?
Az RTL vasárnapi közvetítésében az MTK-FTC találkozóját négy kiállítás és botrányos végjáték színesítette. Ennek ellenére a stúdióban ülő riporter (Gyulay Balázs) arcán olyan unalommal konstatálta az eseményeket, mintha egy csipkeverő versenyről tudósítana. Messziről látszik rajta, hogy nem érdekli amit csinál. Legalább a legendássá vált Gálvölgyi-szlogent ismételgetné néha, miszerint szereti a focit.

A pálya mellett álló riporter szerepét eddig Faragó András töltötte be, elfogadható színvonalon. Az örökrangadóra azonban egy "új fiú" került a pálya mellé, aki kísértetiesen hasonlított a Barátok Közt című sorozatból ismert Kővári Tamásra. Olyan zavarban volt, hogy hülyébbnél hülyébb kérdések sorozatát tette fel, melyek után a válaszokat egyszer sem reagálta le. Többször elbeszélt egymás mellett riporter és alanya, a meccs végén pedig nem az új góltalansági rekordot felállító, de a meccset eldöntő, hatalmas potyagólt kapó Szűcs Lajost szólaltatta meg, hanem a gólszerző Pisontot.

Egyedül Léderer Ákos szerepelt elfogadható színvonalon, az ő teljesítményét azonban nagyban rontja, hogy a mikrofont meg kellett osztania azzal a Verebes Józseffel, aki jelenleg sehol nem kell a magyar labdarúgásban.


Szidor György
"A profi box nem volt népszerű sport Magyarországon, amikor az RTL Klub elkezdte közvetíteni a mérkőzéseket, azóta viszont már más adók is utánoznak minket" - mondta el az Indexnek Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója, aki szerint a magyar foci pár év alatt nagy nézettségű médiaeseménnyé válhat.

A magyar foci azonban nem egy hömpölygő szappanopera, ahol egy váratlan terhességgel, vagy egy földönkívüli nagybácsi feltűnésével a forgatókönyvírók bármikor feldobhatják a sztorit, ha lankadna az érdeklődés, sőt nem is profi boksz, ahol elég egy-két jó sportoló, és pár könnyű ellenfél, hogy havonta leadjunk egy szenzációs, milliókat lázba hozó világbajnoki övvédő mérkőzést. Az Arany Ászok Ligát közvetítő csatorna hozott anyagból dolgozik, a magyar foci pedig problémákkal és a sportágat lassan körüllengő teljes érdektelenséggel küszködik már évek óta.

Érdeklődés lenne

"Az Arany Ászok Liga közvetítése nem kósza ötlet. Több millió forintért ezer fős reprezentatív mintával készített felmérésben vizsgáltuk a magyar fociban rejlő lehetőségeket, és úgy látjuk, hogy az emberek igenis érdekli ez a sportág" - mondta el Kolosi Péter, aki megjegyezte: "Az RTL Klub kizárólag abba szól bele, ami a közvetítés szempontjából fontos, így például mi döntjük el, hogy hánykor kezdődjenek a meccsek"

A programigazgató elmondta, hogy a délelőtt tizenegy órás, illetve ha nincs Forma-1 közvetítés, akkor délután kettes kezdéssel sikerült megtalálniuk a legjobb idősávot, de később, ha a mérkőzések nézettsége eléri az RTL Klub más műsorainak átlagos, negyven százalék körüli közönségaranyát, akár este főműsoridőben is lehetnek majd meccsek.

Waikiki páros a foci ellen

Az Arany Ászok Liga azonban még közel sem szerepel olyan jól, hogy a Sztárbox vagy akár a Heti Hetes idősávjába kerüljön. Az első mérkőzést ugyan 873 643-an kísérték figyelemmel, ami az éppen akkor tévé előtt kuksolók több mint 33 százaléka, de később csökkent az érdeklődés, és a második meccs közönségaranya már csak 20,7 százalékos volt. A Győr-Ferencváros mérkőzést ugyan 669 204-en nézték meg, és ezzel a meccs kiugró, 35 százalékos nézettséget ért el, de az eddig közvetített hat meccs nézettségéből kiderül, hogy a magyar foci jelenleg átlagosan csak 25 százalék körüli közönségarányt ér el.

Mindez azonban még így is sokkal jobb eredmény, mint amit a közszolgálati televízió produkált, hiszen az MTV egyes programján, illetve az m2-n futó programok közönségaránya átlagosan alig haladta meg a 20 százalékot, sőt volt olyan meccs, amit csak 90 ezren néztek meg.

Ugyanakkor azonban Tv2 akár lejárt szavatosságú sorozatokkal és kilóra vásárolt filmekkel is jobb eredményt produkál ebben az idősávban, mint az RTL Klub. Húsvét vasárnap például a Debrecen és az Újpest mérkőzése az éppen képernyő előtt ülők 23 százaléka nézte a focit, addig a Tv2-n Tequilla és Bonetti unalomig ismert kalandjaira a nézők 31 százaléka volt kíváncsi, míg azt azt követő Waikiki páros című akciósorozatra már a tévé előtt szorongók 36 százaléka kapcsolt.