A reklámokért sztrájkolnak a francia köztévések

2008.11.26. 08:51
2011-re teljesen reklámmentes lesz a francia közmédia, ettől ijedtek meg a dolgozók, akik állásaikat féltik. Sarkozy szerint viszont reklám nélkül igényesebb lesz a közszolgálati televízió és a rádió műsora.

Munkabeszüntetéssel tiltakozott a közszolgálati tévé és rádió sok munkatársa kedden Franciaországban a médiatörvény közmédiumokat érintő változtatásai ellen abban a reményben, hogy sikerül elejét venni a módosítások parlamenti elfogadásának.

A Radio France minden hetedik dolgozója részt vett a sztrájkban az intézmény közlése szerint. A France-2 televízió délben nem mondott híreket a munkabeszüntetés miatt. A szakszervezetek többek között attól tartanak, hogy munkahelyek megszüntetését fogják eredményezni a tervezett változtatások, amelyekről most kezdődik meg a parlamenti vita.

A reform részeként 2009. január 5-től 2011-ig fokozatosan megszűnnének a reklámok a francia közmédiumokban. A reklámok megszűnésével előálló - számítások szerint évi 450 millió eurós - bevételkiesést az internetes és a mobiltelefon-szolgáltatók forgalmára kivetendő 0,9 százalékos adóból, valamint a kereskedelmi csatornák hirdetési bevételeinek háromszázalékos hozzájárulásából pótolnák. Sokak szerint azonban az új adókból befolyó összeg nem fogja pótolni a teljes bevételkiesést.

A törvénytervezet szerint emellett egy intézménybe vonnák össze a közszolgálati adókat, s azok vezetőit az eddigi gyakorlattal ellentétben nem az Audiovizuális Legfelsőbb Tanács (CSA), hanem a kormány nevezné ki öt évre. A reform mellett érvelők szerint ezt az indokolja, hogy az állam ezeknek az intézményeknek részvényese. Francois Bayrou ellenzéki politikus ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a törvénymódosítás elfogadásával a közmédiumok elveszíthetik politikai függetlenségüket.

A Nicolas Sarkozyt bírálók szerint a francia elnök barátjának, Martin Bouygues-nak akar kedvezni a tervezett változtatásokkal. Boygues a TF1 magántelevízió tulajdonosa, és a magántévék előreláthatólag nagyobb reklámbevételre tehetnek szert, ha a hirdetések kiszorulnak a közmédiumokból. Sarkozy ezzel szemben azzal érvel, hogy csak fel akarja szabadítani az állami tévét a mennyiségi kényszer, vagyis a minél magasabb nézettség hajhászása alól, hiszen az, mint az elnök rámutatott, a színvonal csökkenését eredményezte.