Hibernálás a Frei-dossziéban

Másként fogalmazva: a riporter a transzhumanista "birodalomba" tett kirándulást: Detroitba, a halhatatlanság földi perspektíváiról már négy évtizede merengő és stratégiákat gyártó Ettinger doktorhoz, a Foresight Intézet nanotechnológusaihoz, londoni hipermodern temetkezési vállalkozókhoz, a jövő "temetőit" tervező amerikai építészekhez. Lehetséges-e? És az eleinte felettébb szkeptikus Frei a végére elbizonytalanodott. Már nem tartja annyira megmosolyognivalónak. Mert a hibernálásra előfizetők javarésze tudós, űrhajós, szóval a szellemi elit illusztris tagjai. "Kamionsofőröket, vagy pincérlányokat kevésbé érdekel a hibernáció" - nyilatkozta az egyik riportalany. Inkább a több-diplomásokat. Meg egy-két magyart, akiket körülményesen ugyan, de a feltámadás reményében szállítanak a halál után Budapestről - Londonon keresztül - valamelyik amerikai központba. (A legdrágább változat százharmincötezer, a legolcsóbb potom huszonnyolcezer dollár, igaz, utóbbi csak a fejre/agyra vonatkozik.)

Bevallom, a műsor előtt azt hittem, a leginkább szenzációhajhász részleteket ragadják ki a transzhumanista eszmerendszer egyik legmarkánsabb témaköréből. Aztán tévedtem. Persze a téma a kívülállóknak már önmagában szenzációhajhásznak, tudományt mellőző fantasztikumnak tűnhet. Pedig a műsor nekik szólt, mint egy - szigorúan a tényekre koncentráló, kicsit túl materialista - bevezetés, ismeretterjesztő előadás. A célnak abszolút megfelelt, viszont hiányoztak a mélyebb rétegek. Szerencsére - tehetnénk hozzá, mert akkor indulhattak volna be igazán lélekről és halálról, és még ki tudja, miről nem szóló parttalan, de annál filozofikusabb viták és elmélkedések. Így viszont "csak" egy dossziét kaptunk. Bevezetőként.