Friderikusz: nem bal, nem jobb, sokkal jobb MTV kell

Versenyképes, nagy nézettségű, a két meglévő mellett három újabb tematikus csatornát indító Magyar Televízió Rt.-t képzel el Friderikusz Sándor - hangzott el az intézmény elnöki posztjára pályázó médiaszemélyiség koncepcióját bemutató hétfői budapesti háttérbeszélgetésen.
Friderikusz Sándor elmondta: a nemzeti főadó szerepét megtartó m1 mellett kialakítana egy saját tudósítói hálózattal folyamatos hír-, parlamenti tudósítás és riportszolgáltatást, valamint tájékoztatóműsor-ismétlést adó 2-es csatornát, továbbá három - kulturális, gyermek-ifjúsági, illetve sport tematikájú - adót.

Létszámcsökkentés, feltőkésítés

Friderikusz Sándor
Mindehhez elmondása szerint az MTV-t kisebb, mintegy 800 fővel dolgozó, több szakmai kompetenciát és kevesebb igazgatási funkciót gyakorló intézménnyé kellene alakítani.

Emellett "offenzív reorganizációra", az intézmény kormányzati feltőkésítésére, illetve az ismételt piacra lépés költségeinek megteremtésére, ezen belül egy jelentős marketingkampány lefolytatására volna szükség.

Nem bal, nem jobb: sokkal jobb

- Nem "bal", nem "jobb" tévét, hanem sokkal jobb tévét akarok - fogalmazott Friderikusz Sándor, aki szerint három éven belül kétmilliós nézettséget érhetne el a ma fő műsoridőben 4-500 ezres közönséggel rendelkező közmédium, amely elképzelései szerint két év múlva a magyar televíziós hirdetési piac akár negyedét mondhatná magáénak, évi tízmilliárdos bevétellel.

A médiaszemélyiség szólt arról is: az intézmény számára csak az első két évben kérne költségvetési támogatást; számításai szerint a harmadik évben már akár rentábilis, a negyedikben pedig szerény mértékben nyereséges is lehetne az MTV.

Mint elmondta: kinevezése esetén szakítana azzal a szerinte ma uralkodó felfogással, hogy a közszolgálatiság unalmas műsorokat jelent.

Ezzel összefüggésben rámutatott: korrekt, érdekes, a műsorok bevezetésében türelmes, az uniós csatlakozás küszöbén az EU-államok polgárainak életét Magyarországon bemutató, a jó példák néző elé tárásában is sikerorientált MTV-t képzel el.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25