A Hit Gyülekezete bekerült a rádió közalapítványába

Megújultak a közmédiumokat felügyelő közalapítványok, amelyekbe sorsolással került be a magyarországi kisebbségek, egyházak, oktatási-, művészeti szervezetek és a szakszervezek közül egy-egy.

Az Országos Rádió és Televízió Testület pénteken kisorsolta, mely civil szervezetek delegálhatnak tagot a három közszolgálati médium kuratóriumába április elsejétől, egy évre.

A rádiónál a Hit Gyülekezete és a süketek

A Magyar Rádió Közalapítványba az Ukrán Országos Önkormányzat, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Hit Gyülekezete, több művészeti társaság és a Páneurópa Jogász Unió mellett a Magyar Népfőiskolai Társaság, és a kissé bonyolult elnevezésű, Hangya Raktárszövetkezeti Termékpályás Szövetkezetek/Szervezetek Szövetsége is küldhet egy-egy tagot.

Emellett kifejezetten nagy befolyást szereztek a közalapítványban a fémipari munkások, mivel a Vasas Művelődési Intézmények Szövetsége mellett a Szabad Fémipari Szakszervezetek Szövetsége is delegálhat a testületbe egy tagot.

Ezentúl a rádió ügyeibe beleszólhat többek közt a Tudományos Újságírók Klubja, a Nimfea Természetvédelmi Egyesület, a Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége, valamint a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége. Meg persze a rádiót minden bizonnyal ritkán hallgató süketeket és hallássérülteket képviselő Hallássérültek Iskoláinak Országos Egyesülete is.

Krisna-tudatúak és a hagyományőrző rendőrök az MTV-nél

A Magyar Televízió Közalapítványba küldhet tagot az Országos Cigány Önkormányzat, a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, a Rendőr Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, a Magyar Írók Egyesülete, valamint a Vasas Szakszervezeti Szövetség is.

Itt tevékenykedhet az Ipartestületek Országos Szövetsége, a Magyar Országos Horgász Szövetség, a Magyar Üzletasszonyok Egyesülete, a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma, a Nyugdíjasok Egészségmegőrző Szövetsége egy-egy küldötte is. Sőt az MTV kuratóriumát erősíti ezentúl egy éven át a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének egy delegáltja is.

Szumósok és hallássérültek a Duna Televíziónál

A Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány munkájában több más szervezettel együtt az Országos Cigány Önkormányzat, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, a Magyar Cigányok Antifasiszta Szervezete vehet ezentúl részt.

Itt kapott mandátumot a Fáy Károly Hallássérült és Fogyatékos Személyek Egyesülete, valamint a Magyar Sumo Szövetség is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32