Elhunyt Hofi Géza

Elhunyt Hofi Géza színművész, humorista. A Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művészt álmában érte a halál, temetéséről később intézkednek - közölte a Madách Színház szerdán.
Hofi Géza - eredeti nevén Hoffmann Géza - 1936. július 2-án született, nyilvános szereplését munkásként a kőbányai téglagyár színjátszó csoportjában kezdte. A tehetségére 1960-ban figyelt fel Szendrő József, aki a debreceni Csokonai Színházhoz szerződtette. 1963-ban tért vissza a fővárosba, majd az Országos Rendező Irodától kapott működési engedéllyel vidéki városokban lépett fel paródiákkal.

Ismertté 1968-ban, a Magyar Rádió szilveszteri műsorában elhangzott táncdalfesztivál-paródiájával vált. 1969-ben a Mikroszkóp Színpadhoz szerződött, amelynek 1982-ig volt tagja.

1983-tól a Madách Kamara Színház társulatában folytatta pályáját, s ott mutatta be "Hofélia" című önálló estjét, amely több százszor került műsorra. Az "Élelem bére" című műsorát, amelyet 1987 óta adott elő, még ennél is többször láthatta a közönség. Mindkét produkciót Hofi Géza írta és szerkesztette.

Kiemelkedő sikerének titka a közönséggel való szoros kapcsolat, a gyors reagálóképesség, a politikai humor. Első nagylemeze 1971-ben jelent meg, s azóta több aranylemeze volt.

Munkásságát 1998-ban Kossuth-díjjal ismerték el, 1996-ban 60. születésnapja alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. Jászai Mari-díjat kapott 1970-ben és 1973-ban, érdemes művész elismerést 1977-ben, a kiváló művész címet pedig 1988-ban kapta meg.

Idén januárban vette át a Pro Cultura Urbis díjat, amelyet a több évtizeden átívelő töretlen művészi pályájáért, jellegzetes figurái megteremtéséért, különleges egyénisége és a sajátosan magyar humor sikeres ötvözéséért" ítéltek neki. Február 1-jétől heti két alkalommal lépett fel a Madách Kamarában.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19