Rosszul szerepelnek az RTL új sorozatai

A Címlapsztori premierjét nem nézték, talán mert az amerikai sorozat a Betty, a csúnya lány remake-je, Doktor House viszont győzelemmel tért vissza.

Nem indított jól az RTL új sorozata, a Címlapsztori, talán, mert a nézők valahonnan megtudták, hogy az amerikai vígjátéksorozat a Betty, a csúnya lány című kolumbiai szappanopera átirata.

Nem hitték el, hogy jó

Az amerikai változat inkább az Ördög Pradát visel című Meryl Streep-vígjátékra hasonlít, ráadásul Golden Globe-ot is nyert idén, odaát pedig egyesek egyenesen szappanopera-paródiának nevezik. Ennek ellenére a magyar nézőket nem érdekelte, hiszen 751 020-en nézték, míg az amúgy hetek óta gyengélkedő Sztárok a jégenre több mint kétszer annyian, 1 532 915-en voltak kíváncsiak az AGB Nielsen statisztikai adatai alapján. Ugyan ez az előny a reklámelszámolásnál használt 18 és 49 év közötti korcsoport esetében lényegesen kisebb volt, de azért ebben a célcsoportban is fölényesen győzött a Tv2. Az éppen tévé előtt ülő 18 és 49 év közöttiek 26,4 százaléka választotta a Sztárok a jégent, míg a Címlapsztorit csak 21 százalék nézte.

A még ennél is fiatalabb, 18-29 év közötti korosztályban még nagyobb volt a Tv2 előnye, hiszen a jégtáncshow közönségaránya 28,7 százalék volt, míg az RTL Klubon sugárzott szappanoperáé csak 19,9 százalék.

A helyszínelők sem állnak jól

Rosszul szerepelt a Viasat3 után, most az RTL Klubon ismételt Miami helyszínelők is, amit ugyan nem nagy különbséggel, de legyőzött a House második évadának premierje a Tv2-n. A hullába és véres szövetekbe zoomoló képekkel sokkoló krimisorozatot 1 160 362-an látták (26,6 százalékos közönségarány), míg a mogorva diagnosztára 1 212 555-an voltak kíváncsiak (27,2 százalékos közönségarány).

Ez a különbség még a statisztikai hibahatáron belül van, vagyis nem mondható ki egyértelműen, hogy House jobb volt a Miami helyszínelőknél, de a reklámozóknak oly kedves 18 és 49 év közötti korosztályban már biztosan vezetett a Tv2. Doktor House-nak ugyanis az éppen tévé előtt ülők 32,6 százalékát vonzotta, míg a krimi csak 29,8 százalékot érdekelt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32