Megbukott Joey

A Jóbarátok utódsorozatát olyan kevesen nézték, hogy az NBC örökre levette a műsorról. Matt LeBlanc most a Maffiózók mellékszerepével vigasztalódhat.

Néhány hónap kihagyás után az NBC újból műsorára tűzte a múlt héten a Joey című vígjátéksorozatot, majd a tragikus nézettségi adatokat látva úgy döntött, hogy végleg befejezi a Jóbarátok spin-offját, vagyis testvérsorozatát. A minden idők egyik legnépszerűbb amerikai sorozatából kinőtt Joey ugyanis mindössze négy millió embert érdekelt, ennyi embert tudtak a képernyő elé ültetni a tehetségtelen New York-i színész hollywoodi kalandjai.

A Joey új része a reklámozók szempontjából fontos 18-49 év közötti lakosságnak csupán 1,4 százalékát érdekelte, ennél még a vígjátékkal párhuzamosan futó Szívek szállodája ismétlés is több embert érdekelt március 7-én este. A sorozat már többször vetített epizódjának 7,28 millió nézője volt a WB elnevezésű kábelhálózaton.

Nem ment mindig ilyen rosszul a Joey-nak, hiszen 2004 szeptemberében az új műsor első három részére átlagosan 16,4 millióan voltak kíváncsiak, ami így akkor az első helyre került az amerikai tévés nézettségi listán. A Joey ugyanabba az esti műsorsávba került két éve, ahol a Jóbarátok szerepelt tíz éven keresztül, a 2004. tavaszi befejezéséig.

Joey jövője

A Joey Tribbianit alakító Matt LeBlanc ennek ellenére nem marad munka nélkül, hiszen The Watch (Őrség) címmel egy második világháborús sci-fi horrortforgat majd , aminek producere is lesz, emellett iparági pletykák szerint az NBC-től az HBO-hoz igazolt, ahol nemsokára a Maffiózókban is feltűnik majd. Sőt még az is lehetséges, hogy Lisa Kudrow-val, a Jóbarátok Phoebe-jével együtt is láthatják majd az HBO nézői a Comeback című tévésorozatban.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17