94 műsor verseng a Kamera Hungáriáért

A március 21-i gálán a legjobb televíziós produkcióknak járó elismerések mellett kiosztják a közönségdíjakat, és a legjobb reggeli műsornak járó Aranyvekkert is.
Kilencvennégy televíziós műsor verseng az idei Kamera Hungária fesztiválon, amely március 18-án kezdődik meg Pécsett - jelentették be a szervezők kedden Budapesten.

Az ötödik alkalommal sorra kerülő eseményre rekord számú nevezés érkezett - mondta Csermely Ákos, a Kamera Hungária elnöke.

Tájékoztatása szerint összesen 424 művel pályáztak alkotók és szerkesztőségek. A zsűri döntése alapján 94 mű jutott be a háromnapos versenyre.

A tizenhárom kategóriába sorolt alkotások a fővárosból, helyi televíziós alkotóműhelyekből, valamint határon túli szerkesztőségekből érkeztek - mondta csermely Ákos.

A fesztivált a kezdetek óta támogatja az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), a médiahatóság az idén 35 millió forinttal segíti a rendezvényt - közölte Kovács György, az ORTT elnöke.

Koltai Lajos filmrendező, a zsűri elnöke hangsúlyozta, hogy a válogatásnál a minőséget helyezték előtérbe, és a díjak odaítélésénél is ez lesz az elsődleges szempont. A legjobb egyéni teljesítményekért a zsűri három alkotói díjat is kioszt.

"Zsűrizhetnek" a nézők is: a sajtóban közzétett szavazólapokon és az országban terjesztett levelezőlapokon szavazhatnak a számukra legkedvesebb televíziós műsorra, tévés személyiségre; a legtöbb voksot elnyerők Aranyszarvas díjban részesülnek.

Ugyancsak szavazni lehet a legkedveltebb reggeli műsorra és a reggeli műsorokban közreműködő műsorvezetőkre, akik az újonnan alapított Aranyvekker díjat vehetik majd át.

Diákzsűri is alakul Pécsett, ők a dokumentum- és szórakoztatóműsor kategóriában nevezik meg az általuk legjobbnak tartott produkciókat. A diákzsűri tagjai pécsi kommunikáció és média szakos egyetemisták lesznek; hagyományteremtő szándékkal Tévéfotel díjat adnak át a nyerteseknek.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium "Információszabadság" különdíjat ajánlott fel a tényfeltáró és oknyomozó kategóriában legkiemelkedőbb mű alkotói számára.

A díjakat március 21-én, gálaesten adják át a budapesti Művészetek Palotájában.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58