A kamaszokat nem lehet korhatárkarikákkal rendszabályozni

A felnőttek 14 éves korig tartják szükségesnek a televíziós műsorok korhatár megjelölését. A 16 és 18 év alattiaknak csak szülő felügyeletével ajánlott filmekre való figyelmeztetést már nem veszik komolyan.

A kutatás szerint a legtöbb gyermek egy-két órát tölthet a televízió előtt hétköznap és két-három órát hétvégén - derült ki a GfK Hungária Piackutató intézet kiskorú gyermekek televízió nézési szokásait vizsgáló - ezer fős mintás elkészített - kutatásából.

A tévé a legnagyobb veszélyforrás

A hat év alatti gyermekekkel még viszonylag szigorúak a szülők, és közel 20 százalékuknak egyáltalán nem engedik a tévézést, 12 év fölött hétvégén viszont a kiskorúak több mint fele legalább három órát fordít naponta televízió nézésre.

A felmérésből kiderül az is, hogy a kiskorúak védelmét szolgáló szabályozást, a korhatárt jelölő sárga karikát a szülők fele megfelelőnek találja, viszont 40 százalékuk túl megengedőnek. Ennek ellenére a korhatár megjelölését csak 14 éves korig tartják szükségesnek.

A szülők minden korosztály számára a televíziót tartják a legnagyobb veszélyforrásnak az ártalmas vagy nem megfelelő tartalmakkal való találkozás szempontjából. A felmérés szerint leginkább a magasabb végzettségű, 50 év feletti, alkalmi televíziónézők gondolják azt, hogy a jelenleginél szigorúbban kellene szabályozni a korhatár-besorolást.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17