Nem mehet főműsoridőben a kínai Megasztár

A kínai hatóságok újabb szigorú szabályokat vezettek be a magyarországi Megasztárhoz hasonló tehetségkutató műsorokra.

A kínai rádió, film és televízió testület (SARFT) legutóbbi közleményében a műsorokhoz kapcsolódó internetes és sms-es szavazást kifogásolta, az ilyen jellegű adásokat pedig a főműsoridőn kívülre parancsolták. Elemzők szerint a hatóságok a műsorok népszerűségétől és a társadalomra gyakorolt hatásától tartanak a legjobban.

A médiumok feletti szigorúbb ellenőrzést az októberben tartandó, ötévente megrendezésre kerülő kommunista párti kongresszus előtt vezették be, melyen döntenek az ország magas rangú vezetőiről és az új politikai irányelvekről.

Kína történetében az eddigi legnépszerűbb show-műsor az American Idol-hoz hasonló Szuper lányok 2005 című tehetségkutató sorozat volt, amely a döntőben több mint 400 millió nézőt vonzott, és a résztvevőkre több millió sms-ben küldött szavazat érkezett.

Az állami televíziók és a tartományi műholdas adások a tehetségkutató műsorokat ezentúl este fél nyolc és fél tizenegy között nem sugározhatják. A legfeljebb 10 részből álló sorozatokat két hónapnál hosszabb időtartamban nem adhatják le, egy-egy epizód pedig nem lehet hosszabb, mint 90 perc.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32