Levegőtlen ring

Ahogyan egy civilizáció sajátosságai is csak a földrajzi viszonyok ismeretében érthetők meg teljesen, úgy egy műsor jellemzőit is meghatározza a közönsége, vagyis elhelyezkedése a médiatérképen. Öt előtt eddig jobbára a nehezen megkülönböztethető nevű argentin ültetvényescsaládok uralták a képernyőt. Ezek ugyan a szomszéd szobából esetleg értelmes műsornak tűnhetnek, de a hirdetőket - leszámítva a süket, vak és alulmotivált szakembereket, illetve a nyugdíjaskellékeket forgalmazó vállalatokat - már nehéz arról meggyőzni, hogy Lucecita kapcsolathálójára pont az ő vásárlóik kíváncsiak. A Kell egy csapat tehát ebből a holt térből hasít ki háromnegyed órát, amit úgy kell véghezvinnie, hogy azokat is megnyerje magának, akik a cukornádopera miatt kapcsoltak ide. Figyeljük meg: a nézők összetétele akár változatlan is maradhat, de a "szellemi vetélkedő" ürügyén ugyanők már "az átlagnál magasabban kvalifikált", "újdonságokra nyitott" fogyasztóként jelenhetek meg a hirdetési ajánlatban, nem pedig mint "beszűkült gondolkodású, kulturálisan igénytelen, magányos, vásárlásukban konzervatív és takarékos idős emberek".

"A legütősebb játék"

Elvileg persze a közönség még annak ellenére is átrendeződhet, hogy délután negyed ötkor a magasan kvalifikált értelmiségi jellemzően vagy a munkahelyén szorgoskodik, vagy ha mégsem, akkor épp nyit az újdonságokra - amelyeket viszont aligha a Kell egy csapat testesít meg. Ezzel vége is a száraz üzletpolitikai töprengésnek - lássuk, hogyan válik be Kokó, illetve hogy miféle vetélkedőt építettek alája.

Nem igényel hosszas magyarázatot, hogy Kokó egyelőre nem híresen profi műsorvezetőként, hanem mint tömegek megbecsülését kivívott nemzeti hős szerepel - éppen úgy, ahogy a Kossuth téren sem politikai gondolkodóként láttuk. Semmi gond, mindenkinek el kell kezdenie valahogy. Nem szerencsés viszont, hogy a feladata ugyan médiatapasztalataihoz képest méltányos, de egyéniségének a nemzettudatban elfoglalt súlyához mérten reménytelenül csekély. Ott feszeng egy világbajnok bokszoló - aki ráadásul képes az összefüggő beszédre, sőt még gondolatai is akadnak - egy Szerencsekerék-jellegű műsorkában, borzalmas díszletek és egy flippergép összes hangeffektusa között, virtuális közönség előtt (ez olyan, hogy a kamera nem mutatja, de ha kell, viharosan tapsol), és mintegy nyolcvanszor ismétli el, hogy "helyes válasz". Egy perce sincs arra, hogy egyes szám első személyben nyilvánulhasson meg: a kvíz liturgiája meghatározza minden szavát, minden mozdulatát, minden mosolyát. Nem azért, mert kvíz, hanem azért, mert kevés a gondolkodási idő, amit egy jó műsorvezető óvatosan szórakoztatóvá tehetne. Lehet, hogy Kovács K. István személyisége idővel pont olyan varázzsal bírhatna, mint az őt felkészítő Vágó Istváné, de hétszentség, hogy nem ebben a műsorban fog ráragadni a delej.

A játék rendszere azonban, bár elsőre bonyolultnak tűnik, kezelhetővé teszi a csapatokat: lévén, hogy nem kell mindenkinek kötelezően megszólalnia - csak annak, aki tud válaszolni - háttérben maradnak a felkészületlenebb játékosok, és kicsit közelebb kerülhetünk a (gute) spílerekhez. De még így is nehezebb izgulni azért a honfitársért, akiről mindössze annyit tudunk, hogy tud, mint az egyszemélyes - single player! - vetélkedők aktuális főhőséért, akinek van ideje bizonytalankodni, beszélgetni, hozzáfűzni egy-egy mondatot a megoldáshoz.

Villámkérdések, villámválaszok - tempós küzdelem folyik, ám a kérdések színvonala (és itt emlékezzünk vissza a célközönségre) az általános iskolák nyári táborait idézi. Hogy hívják a japán rituális öngyilkosságot? Mi a kávé hatóanyaga? Valamint: mi volt a Circus Maximus? Adekvát kérdés, tényleg, bár érdekes csak akkor lenne, ha valaki azt válaszolná, telefonközpont. Mi több, külön témakört szerkesztettek "sztárpárok" címmel, ami azért fájdalmas, mert ezáltal a Storyból és a Kiskegyedből összenyalt pletykakupac értékes információnak, sőt műveltségnek minősül, holott épp a műveletlenség jele, ha valaki ilyesmiben pácolja az agyát. Enyhítő körülmény, hogy legalább nem RTL-es sztárok házaséletében turkálunk.

- Ezt a választ még én is tudtam - lövi föl a magas labdát Kokó szerény mosollyal, talán ráérezve arra, hogy ő nem pont az a típus, akiről feltételezzük, hogy tudja a megfejtéseket is, viszont esetleg megérdemelne mondjuk nettó nyolc percet a műsorból, ahol több szerep jut neki, mint a ki-bemeneteket kezelő processzoré. Addig csak annyi derül ki róla, el tudja látni "mai műsorvezetőnk, Tamás" mindössze zakót és fodrászt igénylő feladatát.