Nem állapodott meg az MSZP és a Fidesz a közmédiumokról?

2007.10.08. 09:52
A Fidesz médiapolitikusa hevesen tagadja, hogy megállapodtak volna a szocialistákkal a média jövőjéről. Az állítólag nem egyeztetett tervezett szerint egyébként az összes közmédiumot működtető céget megszűntetnék, az MTV-t, a Magyar Rádiót és a Duna Televíziót összevonnák egyetlen egy cégbe.

"Nem létezik Sarkady-Szalai-paktum, még azt sem mondanám, hogy a Fidesz és az MSZP közt külön tárgyalások folynának a közmédiumok és a médiahatóság átalakításáról - olvasható a Fidesz médiapolitikusának nyilatkozata a hétfői Népszabadságban.

Az viszont igaz, hogy az ötpárti tárgyalás elkezdődött, és itt volna az alkalom arra, hogy a közszolgálati intézmények sorsát rendezzük." Ezt Szalai Annamária mondta a Népszabadságnak, aki cáfolta, hogy különalkut kötött volna médiaügyekben "Gyurcsány környezete és a Fidesz" - mint azt a Hírszerző több névtelen forrásra hivatkozva közölte.

Eszerint Sarkady Ildikó, akit nemrég a miniszterelnök az audiovizuális politikáért felelős kormánybiztossá nevezett ki, az audiovizuális átállásról szóló ötpárti megállapodás sikere nyomán folyamatosan egyeztet Szalai Annamáriával "az új médiaszabályozásról". A kormány és a Fidesz szakértői között egyetértés született - írja a Hírszerző egy tervezetre hivatkozva - a közszolgálati médiumok összevonásáról és az Országos Rádió- és Televízió Testület helyén létrejövő - az ORTT és a Nemzeti Hírközlési Hatóság összevonásával kialakuló - új médiahatóság felállításáról.

Az ismertetett "tervezet" szerint a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna TV, a médiumok közalapítványai és az intézményeket működtető zrt.-k jogutód nélkül megszűnnének, "vagyonuk, kötelezettségeik, adósságaik, minden visszaszáll az Országgyűlésre", amely létrehozza a Magyar Közmédia Zrt.-t (MKM Zrt.). Az új társaság "vagyonát a megszűnt zrt.-k vagyonából biztosítja, a megszűnéskor fennálló tartozásokat a Nemzeti Vagyonkezelő tárgyalásos úton rendezi".