A Fidesz a Kultúrházat támadja

Az ORTT fideszes delegáltja szerint a műsor sem a pornográfiával, sem a pedofíliával nem foglalkozott megfelelően. Szalai Annamária szeretné elérni, hogy annak ellenére vizsgálják ki a Kultúrház elleni egyik panaszt, hogy az egy nappal a határidő után érkezett meg a panaszbizottsághoz.
A Magyar Televízió Kultúrház című műsorának hatósági vizsgálatát kezdeményezte a médiahatóság fideszes delegáltja. A két, az MTI-hez hétfőn eljutott előterjesztésből az derül ki, hogy álláspontja szerint a műsor a megengedettnél jóval korábban foglalkozott a pedofília és a pornográfia témájával.

Szalai Annamária szerint március 20-án, este hét óra után pár perccel kezdődő Kultúrház és annak előzetese - úgy szövegében, mint képi elemeiben - "bővelkedett szexuális utalásokban", miközben a médiatörvény szerint egy ilyen adást csak este kilenc óra után sugározhatott volna a csatorna.

Másik beadványában azt kezdeményezte a testületi tag, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) annak ellenére foglalkozzon egy tavalyi októberi Kultúrházzal kapcsolatos kifogással, hogy az egy nappal a benyújtási határidő után érkezett meg a panaszbizottsághoz.

Ebben egy néző azt kifogásolta, hogy a pedofília témáját tárgyalva nem helyezett kellő hangsúlyt a gyermekek testi-szellemi erőszak elleni védelmére.

Nem ez az első támadás a jobboldalról a Kultúrház témaválasztása ellen. Március 21-én a Magyar Nemzet a lap második oldalán bírálta a műsor készítőit, illetve a műsorvezető Galambos Pétert, amiért a pornóról készítettek műsort. A pornográfia társadalmi, pszichológiai és művészeti aspektusait tárgyaló műsorban Réz András esztétát és Tóth Emese szexológust faggatták, emellett bemutattak néhány fekete-fehér erotikus film kezdő képkockáját is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32