Kényes gondolat most, kampányidőkben, de mégis azzal kell kezdeni, hogy nem mind magyar, ami fénylik, illetve még kevésbé fénylik minden, ami magyar. Márpedig a Linda című krimikísérlet egyetlen indokkal kerülhetett képernyőre (na jó, a korrupciót leszámítva), és az pont a törzskönyvezett magyar mivolta, az, hogy a nyolcvanas évek kényszerűen népszerű sorozatának folytatása.
A Magyar Televízió, mivel már-már minden szellemi tőkéjét és hitelét elveszítette, időnként önkéntelenül a hagyományaihoz nyúl, ahogy neveletlen kisfiú keze téved a nadrágjába, magafeledten. Természetesen a saját hagyományok ápolása önmagában még nem lenne kifogásolható, de arról sosem szabad megfeledkezni, hogy a magyar tévé nyolcvanas éveiben a legendák kialakulásának fő oka az volt, hogy más nem is szerepelt a képernyőn. Ne felejtsük: akkoriban nemcsak Linda volt ikonikus figura, hanem a híradó előtt beforduló kamerás ember is, meg Szuhay Balázs. Az tehát, hogy valamely produkció akkor népszerű lehetett, még egyáltalán nem ok arra, hogy tíz év múltán megint előszedjük.
No de csukjuk be a tankönyvet és vegyük elő a munkafüzetet: figyelmezzünk az elővevés konkrét eredményére, vagyis a most műsorra tűzött első részre. A szegényházi kézimunka jegyei ritkán kendőzhetők el; a kevéssé támogatott magyar művészek jobbára öniróniával szokták betömködni a pénzhiányos lyukakat. Ez a krimi viszont nagyon komoly akar lenni: iróniának nyoma sincs, és humor is szigorúan csak rossz poénok képében kerülhet bele, mint például a verekedés után elkövetett tárgyilagos főhősi benyögés.