Riportert kereső kormányszervek

2003.10.08. 20:30
Szeptemberben indult és decemberig tart az mtv egyes csatornáján a Nap-kelte Riporter kerestetik! című vetélkedője. A műsor végén a vetélkedő támogatói között három minisztérium és az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal logója is szerepel. A Narancs a riporterkeresés állítólagos közszponzorainál érdeklődött a támogatás mértékéről és okairól.

A televíziók kora délelőtti, alacsony nézettségű műsorsávja hosszú ideje a különösebb szellemi erőfeszítést nem igénylő kvízjátékoké és a végtelenített sorozatoké. A reggel 9 és 10 óra közötti időszakot az RTL Klub a Játékzónával és a María című mexikói sorozattal vészeli át, melynek főhőse a múlt héten "rávette Luis Fernandót, hogy bemenjen apja cégéhez dolgozni", miközben a Soraya nevű szereplő "havi ellátmányt kért Don Fernandótól", bizonyos Lupe pedig "benyitott Calixta szobájába, és észrevette, hogy Soraya dajkája fekete mágiával próbál hatni Luis Fernando érzelmeire". A TV2 ugyanebben az időben a Tripla vagy semmivel és a Maria Del Carmen című, ugyancsak mexikói szappanoperával jelentkezik. Utóbbi a múlt hét közepén ott tartott, hogy Federico "felszólítja Céliát, lépjen vissza a jelöléstől, de az asszony hajthatatlan", mire Federico "bosszút esküszik".

A közszolgálati televízió a jelek szerint elhatározta: saját fegyverükkel kényszeríti térdre a vetélytársakat. A köztévé egyetlen műsorban, a hetente négy alkalommal sugárzott Riporter kerestetik!-ben egyesítette a szappanopera és a kvízjáték eszközeit.

Maríák, Péterek

A kereskedelmi Maríák kalandjaihoz hasonlóan itt is unalomig ismert szereplők véget nem érő intrikáit kísérhetjük figyelemmel, csak egymás vegzálásának eszköze nem a fekete mágia, hanem a sima froclizás. Soraya dajkájának lelepleződésével egy időben például Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese és Kende Péter, az A Viktor című könyv szerzője önmagáról és a középdöntőbe jutásért küzdő négy versenyzőről megfeledkezve adta elő A magyar jobboldal esete doktor Kendével című, másfél éve tartó sztori újabb epizódját. Míg azonban a Maríák történetét egyetlen minisztérium sem találta támogatásra méltó-nak, a két Péter iszapbirkózásának közvetítését - a műsor végén látható és hallható támogatói névsor szerint - nem kevesebb mint négy kormányszerv, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM), az Oktatási Minisztérium (OM), a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) és az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal (EKH) szponzorálta.

A Narancs a felsorolt hivataloknál érdeklődött az általuk a műsor támogatására fordított közpénz nagysága, odaítélésének módja és szempontjai felől. A főtámogatóként megnevezett NKÖM sajtóosztályán meglepetésünkre azt közölték, hogy a minisztérium egyáltalán nem támogatja a vetélkedőt, és bár a minisztérium és a Nap-keltét készítő Sport Plusz Kft. között valóban létezik egy szerződés a Magyar Televízió reggeli műsorában sugárzott Rivalda című kulturális híradó támogatásáról, a Riporter kerestetik! szponzorálása szóba sem került az NKÖM-ben. A műsor készítőinek ígérete szerint a héten lekerül a "főtámogató" logója a vetélkedő végéről.

Érdeklődésünkre az OM-ben is cáfolták a műsor támogatását. A minisztérium sajtóosztályától a következő tájékoztatást kaptuk: "Az OM a Sport Plusz Kft. >>EU-Riporter kerestetik<< című országos kulturális vetélkedő műsorát a műsor koncepciójának megismerése után támogatandónak tartotta, mivel a vetélkedő célja a szerkesztők tájékoztatása szerint az Európai Unió megismertetése, de emellett kiemelten foglalkozik az oktatás témájával is. A szerződés megkötése azonban jogi és pénzügyi megfontolásokból elmaradt, így az OM a műsort nem támogatja."

Négyből kettő

Valóban támogatja viszont a vetélkedőt a GYISM és az EKH. Bár lapzártánkig egyik intézmény sem tette lehetővé, hogy megtekintsük a támogatás odaítélésének alapjául szolgáló pályázat, illetve megállapodás anyagát, a GYISM sajtótitkárságán elárulták, hogy a Sport Plusz Kft. egy a Jánosi György minisztersége idején "értékteremtő médiatartalmak támogatására" kiírt és röviddel Gyurcsány Ferenc hivatalba lépése után elbírált pályázaton nyert 15 millió forintot a Riporter kerestetik! elindítására. A GYISM-ből kapott ígéret szerint néhány napon belül lehetőségünk lesz betekinteni a pályázat anyagába, így az "értékteremtő médiatartalomnak" minősített vetélkedő GYISM-támogatására később visszatérünk.

Az EKH sajtótitkárságára írásban eljuttatott kérdéseinkre adott válaszában Ráduly Margit sajtó-főnök közölte: a hivatal és a Sport Plusz Kft. közötti együttműködési megállapodás értelmében a Riporter kerestetik!-et és a Nap-kelte "esélyegyenlőséghez kapcsolódó" anyagait jeltolmácsolással sugározza a Magyar Televízió, és az EKH a jeltolmács alkalmazását támogatja. "Talán nem szorul magyarázatra, hogy miért tartottuk fontosnak a műsor számára folyamatosan biztosítani a jel-tolmácsot, de ha mégis, akkor arra a több százezer hallássérültre utalunk, akiknek így módjában áll a televízió műsorainak szóval kimondott üzeneteit is érteni." A támogatás nagyságát firtató kérdésünkre sajnos nem kaptunk választ, ahogy az ügyben is a sötétben tapogatózunk, hogy mi alapján választja ki az EKH a hallássérült polgártársaink számára tolmácsolt műsorokat, és miért esett a választás a korántsem nézőcsalogató időpontban sugárzott vetélkedőre.

Gavra Gábor