Judit
3 °C
7 °C

A Magyar Rádió dizájnere kikéri magának

2007.09.20. 12:22
Az arculat ír tervezője levélben válaszolt a vádakra, melyek szerint a rádió új logói gyengék és morálisan kifogásolhatóak. Emellett nyílt vitára hívta ki az arculat miatt nyílt levében tiltakozó tipográfusgrafikus társaság tagjait, akik a tervező szerint nem is értenek a tipográfiához.

A Magyar Rádiónak küldött levélben válaszolt a közmédium új arculatát tervező angol Navyblue kreatív ügynökség tervezője, Ron Cregan a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társaságának (MATT) nyílt levelére. A hazai szakemberek az új arculatot gyengének, optikainak strukturálatlannak és messze nem professzionális teljesítménynek nevezték, emellett kifogásolták, hogy a Magyar Rádió esélyt sem adott a magyar tervezőknek.

Pontról pontra

Ron Cregan sorban válaszolt az összes vádra. Arra például, hogy „a logotípia súlyos fekete foltja (a logókban látható fekete tudniillik) hagyományosan negatív asszociációkat ébreszt a közfelfogásban élő sztereotípiák miatt”, a tervező csak értetlenségét fejezte ki, mondván a fekete szín használata a vállalati vagy márka identitásának meghatározásakor teljesen szokványos, hiszen a Nike vagy a Chanel is erre a színre alapozza az arculatát.

Arra a kifogásra, hogy a Petőfi logójában miért szerepel csupa nagy betűvel az adó neve, míg a Bartók és a Kossuth logójában csak a kezdőbetűk nagyok, a tervező csak annyit válaszolt, hogy úgy érezte, hogy a Petőfi csupa nagybetűs írása jobban megfelel a zenei nyelv mai stílusának.

A negyvennégy éves, nagy szakmai múlttal rendelkező vezető dizájner emellett kikérte magának, hogy - ahogy a magyar tipográfusok írják - egy rendkívül felületes alkotó próbálkozása lenne az új arculat, és nyilvános vitára hívta ki a panaszos levél íróit.

Nem most kezdték

A Magyar Rádió új arculatát az angol Navyblue ügynökség tervezte. A Navyblue eddig olyan cégek imidzsváltásában működött közre, mint például a Hilton vagy a Hi-Tec sportszergyártó, de a közszférában is nagy tapasztalatokkal rendelkeznek, hiszen ők tervezték például a londoni Királyi Opera új arculatát és a 2012-es londoni olimpia vagy az ír futball-vb pályázat dizájnelemeinek kidolgozásában is részt vettek.

Megújultak

Augusztus 15-n újult meg az MR arculata. A Kossuth, a Petőfi és a Bartók adókat ekkor nevezték át MR1-Kossuth Rádióra, MR2-Petőfi Rádióra és MR3-Bartók Rádióra. Közleményükben akkor az arculatváltás céljaként azt jelölték meg, hogy "a minőségi tartalmakat sugárzó közszolgálati rádió megbízható társa lehessen minden korosztálynak."

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?