Művelt Nép I.

A köszönés azonban mindenhol működik valamilyen szinten, leszámítva a telefonban, úgyhogy most erről szeretnék beszélni a népemnek, mintegy lezárva a média mellékszálat, rátérve az általános tahóság széles ösvényére.

Halló, én vagyok, Bélával akarok beszélni!

Nos, a telefon egy olyan szerkezet, melynek használata közben az emberek hallják, de nem látják egymást, ezért számtalan metakommunikációs finomság elvész, egyben némi láthatatlanságot is biztosít, ami azonban nem hatalmaz fel arra senkit, hogy elhagyja a bemutatkozás és a köszönés már-már bevett gyakorlatát.

Tehát: a halló! nem köszönés, pusztán arra szolgál, hogy figyelmeztessük a másikat, hogy van ott valaki, és nem Orbán Viktor virtuális kampányfőnöke szórakozik vele. A halló! után jön a köszönés, lehetőleg napszaknak és nemnek megfelelően, azaz a Halló, én vagyok, Bélával akarok beszélni! Több szempontból is sérti a közízlést. ( Azt elég a haladóknak tudni, hogy a hívott fél kezdi a bemutatkozást, tehát nem úgy, mint az ELTE központosa, aki Halló, tessék!-kel kezdi a beszélgetést, és minden tekintetben a baszatlan picsa benyomását kelti, hogy leírjam végre ezen cikk apropóját.) A köszönésről még bővebben a jövő héten, de közben is várom témajavaslataikat.