Kudlik Júlia-emlékverseny

Képernyős nőkről szavazást indítani hálás feladat, mivel lényegében tévével és nővel élünk. Persze tény, hogy a legprofibb, legnépszerűbb tévések nálunk történetesen férfiak, de éppen ezért döntöttünk úgy - együttműködésben a Kamera Hungária Televíziós fesztivállal -, hogy idén a hölgyekre figyelünk. Igaz, a paletta végül azt sugallja, hogy nem a legjobbat, hanem a legkevésbé rosszat keressük, de hát ebben talán nem mi vagyunk leginkább hibásak. A listára olyan női műsorvezetőket vettünk fel, akiket nem csak a díszletraktárból rángatnak elő, hogy egy műpálma vagy fikusz mellett domborítsanak mélyen dekoltált kiskosztümjükben, de akár arra is képesek, hogy levezessenek egy műsort. Vagy nem, de legalább próbálkoznak. Szeretett vagy éppen gyűlölt nők, akik minden nap ott flangálnak a nappalinkban, mintha ott élnének, csak éppen a töltött káposztát nem melegítik meg. Voksoljon rájuk, hogy megtudhassuk melyik médianővel élne együtt legszívesebben az ország!

Kudlik Júlia-emlékverseny

Ki a legjobb műsorvezetőnő?

Képernyős nőkről szavazást indítani hálás feladat, mivel lényegében tévével és nővel élünk. Persze tény, hogy a legprofibb, legnépszerűbb tévések nálunk történetesen férfiak, de éppen ezért döntöttünk úgy - együttműködésben a Kamera Hungária Televíziós fesztivállal -, hogy idén a hölgyekre figyelünk. Igaz, a paletta végül azt sugallja, hogy nem a legjobbat, hanem a legkevésbé rosszat keressük, de hát ebben talán nem mi vagyunk leginkább hibásak. A listára olyan női műsorvezetőket vettünk fel, akiket nem csak a díszletraktárból rángatnak elő, hogy egy műpálma vagy fikusz mellett domborítsanak mélyen dekoltált kiskosztümjükben, de akár arra is képesek, hogy levezessenek egy műsort. Vagy nem, de legalább próbálkoznak. Szeretett vagy éppen gyűlölt nők, akik minden nap ott flangálnak a nappalinkban, mintha ott élnének, csak éppen a töltött káposztát nem melegítik meg. Voksoljon rájuk, hogy megtudhassuk melyik médianővel élne együtt legszívesebben az ország!

Albert Györgyi

Ígéretesen induló, tragikus életpálya: az egykor a szépreményű tehetségek közt számon tartott, külföldi tapasztalatokkal és tetszetős külsővel turbózott riporternő a szemünk láttára küzdött meg az alkoholizmussal és a depresszióval, és veszítette el a harcot. Egyre zavarbaejtőbb jeleneteket produkált, míg végül letántorgott a képernyőről depressziókönyvet írni, visszatérni az örömhírrel, hogy meggyógyult, és már az örömhír bejelentésével jelezni, hogy mégsem. Jelenleg az ATV-n vezet műsort, és alighanem készül már a második kötet.

HCDB-adatlap


1

2

3

4

5

Borbás Mária

A polgári szépségideál megtestesítője, aki éppolyan elragadtatott hangon beszél a csipkeverés gyönyöreiről, mint a polgári körök nemzetmegmentő erejéről. Emellett ő az egyetlen nő a magyar médiában, aki akár élő adásban is képes izgalomba jönni egy parafadugó láttán. Mit is mondhatnánk még róla? Hát, hogy ha a Demokratában lenne kihajtható, dupla oldalas poszter, akkor biztos ő pózolna rajta lenge, combközépig felsliccelt kiskosztümben, kezében egy pohár Cabarnet Sauvignonnal. Szavazzon rá, hiszen ha HírTv, akkor vagy Brobás Marcsi, vagy Csintalan Sándor betelefonálós-orrtúrós talk show-ja.


1

2

3

4

5

Csisztu Zsuzsa

Az átlag tornászlányokhoz képest meglehetős adottságokkal rendelkező Csisztu a Magyar Televízióban kezdte pályafutását, majd hamarosan a TV2-höz igazolt, ahol elsősorban sporthírolvasóként, illetve olimpiai tudósítóként jeleskedik, utóbbi minőségében számos szállóigével ajándékozza meg a közbeszédet. Az internetezők igen alaposan, mozgóképen is megismerkedhettek vele egy időben, a pletykalap-olvasók pedig tudják, hogy férje igen jósvádájú idős úr volt, legfeljebb ha húsz évvel lehetett nála idősebb. Zsuzsa mégis elvált tőle, ilyen az élet.

HCDB-adatlap


1

2

3

4

5

Erdélyi Mónika

"És mondd, Pista, ha már szexuális kalandokba keveredtél a vejeddel, akkor miért csaltad meg végül a szomszéd napos csibéivel?" - kérdezi minden délután Erdélyi Mónika, arcán a középosztálybeli családanyák kíváncsi rácsodálkozásával, mondván milyen érdekes népszokás ez a vérfertőzés ott lent, a messzi BAZ-megyében. Abból él, hogy hülyét csinál a futószalagon színe elé citált szerencsétlenekből, és a végén még ő vonja le a tanulságot, meg persze ítélkezik még gyorsan, a reklámblokk előtt. Ha szereti a gyermekmolesztálásról, családon belül erőszakról és megélhetési bűnözésről szóló kötetlen, könnyed hangvételű beszélgetéseket, hát szavazzon rá, ellenkező esetben inkább büntesse megvetésével az ország napközis tanárnőjét!

HCDB-adatlap


1

2

3

4

5

Erős Antónia

Van, akik az RTL Klub esti Híradójából emlékeznek rá, a szerencsésebbek pedig az FHM hat évvel ezelőtti számából, amiben állítólag alig combközépig érő szoknyában volt, sőt mintha a harisnyáját is levette volna. Amióta Máté Kriszta boldog, már csak ő adja teljes odaadással a könyörtelen hírolvasó karakterét, pedig szerintünk sokkal jobban állna neki az elérzékenyült, gyenge nő karaktere, aki akár élő adásban is képes megkönnyezni egy-egy polgárháborút, árvizet, vagy forgószelet. Persze ettől még nyugodtan szavazzon rá, ha beleremeg, ahogy szigorúan a kamerába néz!

HCDB-adatlap


1

2

3

4

5

Fehér Anettka

Anettka a Budapest TV reklámolvasójaként tűnt fel először a képernyőn; teljesítménye már akkor is bizarr volt. Kultusza akkor kezdődött, amikor műsorvezetésre adta a fejét az uhrinizmus elveinek megfelelve, vagyis totál képernyőképtelenül, ám roppant gátlástalansággal, gyakran erotikusnak vélt szerelésben. A kritikát rosszul tűri, a BP TV-n egy időben külön műsorban foglalkozott a róla megjelent írásokkal. Időközben előlépett az árnyékból Dezső, a mentor és menedzser, valamint immár férj, Anettka pedig egy ügyes húzással elérte, hogy "űrhajósként" emlegessék.

HCDB-adatlap


1

2

3

4

5

Gaál Noémi

Látta tegnap az időjárás-jelentést a Tények után? És emlékszik, hogy mégis milyen időt jósoltak mára? Vagy csak azt tudja pontosan, hogy Gaál Noémin piros, virágmintás blúz volt, és még a hosszú távú előrejelzés előtt leült a képernyő alján futó fekete csíkra, keresztbe tette a lábát, és hirtelen derűs, meleg idő lett? Na ezért szeretjük Gaál Noémit, aki egyébként Egry János Kérdezz.-Felelek című műsorában tűnt fel, egy ideig ő volt az elsőszámú posztkommunista showcica, aztán persze jött Brunner Márta. Játszunk el pillanatra a gondolattal, hogy mi lett volna, ha 1997-ben Egry Jánost szerződteti le a Tv2 Vágó helyett: akkor most Egry lenne a kvízkirály, Brunner Márta olvasná fel az időjárás-jelentést, Gaál Noémi meg hozzáment volna egy másodosztályú fiúzenekar bukott szólistájához, és musical-részletekkel haknizna vidéken. Azt hiszem jobban jártunk így.

HCDB-adatlap


1

2

3

4

5

Gombos Edina

Feladata egyszerre könnyű és nehéz: a Fókusz klónműsorának vezetéséhez mindent meg lehet tanulni a konkurenciától, másrészt meg embert próbáló munka egy ilyen pszeudohíradóban dolgozni. Az apró, de arányos termetű Gombos Edina mindenesetre megbirkózik a kihívással, és ha nem így lenne, akkor se tüntetnének az Aktív nézői, mert szőke és gömbölyű, és az pont elég oda. Reméljük, egyszer még belőle is kormányszóvivő lesz.

HCDB-adatlap


1

2

3

4

5

Hernádi Judit

A Jászai Mari-díjas színésznő a köztévé archívumából felszínre hozott kabarékon kívül manapság csak a Heti hetesben tűnik fel, ott is leginkább csak azért, hogy némi erotikus feszültséget csempésszen a műsorba, és hogy Gálvölgyi János el tudja sütni azokat a poénjait, amelyek kivételesen nem Orbán Viktorról, hanem a nagy mellekről vagy mondjuk az orális szexről szólnak. Ha azonban képesek vagyunk koncentrálni a humor nagyágyúinak heti haknijaira, feltűnhet, hogy csak ő és Hajós András képes vicceset mondani jegyzet, notesz és otthonról hozott, gyűrött Hahota nélkül. És egyéként is már csak azért is megérdemel egy-két pontot, mert többször is nyílt színen kiröhögte Havas Henriket.

HCDB-adatlap


1

2

3

4

5

Holló Márta

Tudják ő az, aki képes kimondani baki nélkül, hogy Fekete Pákó, éppen ezért senki nem emlékszik rá. Ő az, aki annak ellenére nem Marsi Anikó, hogy ugyanakkor mennek el szülni a bulvársajtó legnagyobb örömére. Mellesleg az RTL Klub bulvárhíradójának főszerkesztője, ezért az utóbbi hat-hét évben ipari mennyiségű kétfejű kecskéről, ufólátó öregasszonyról és haknisztárról szóló riportot volt kénytelen végignézni. Már ezért megérdemel egy-két együtt érző szavazatot.


1

2

3

4

5

Jakupcsek Gabriella

Az "okos nő" figurájának egyik megtestesítője, mivel nemcsak sminkről és sztárokról, hanem például közéletről is hosszabban tud beszélni; imidzséhez tartozik továbbá a hűvös távolságtartás és a csöppet agresszív hanghordozás. Jakupcsek az utóbbi időben azzal keltett feltűnést, hogy felvette a versenyt Vágó Istvánnal, mégpedig egy olyan formátumú műsorban, amely eleve halálra volt ítélve a Milliomossal szemben. Vágót végül Gundel Takács Gábor verte meg, ami azt jelzi, hogy nem Jakupcseken múlt a kudarc.

HCDB-adatlap


1

2

3

4

5

Kiszel Tünde

Sokan nem is tudják, hogyan és miért létezik Kiszel Tünde a nyilvánosságban, hacsak nem azért, mert látványosan ostoba. Nos, Tündét valaha, amikor a szőr még nem volt ciki, a Tutti-Frutti című német erotikus műsorban mutogatták, mivel nyugaton még nem láttak olyan nőt, akinek az egész feje egy darab szemöldök. Manapság már, túl a száz éven, nem a szexualitásával próbál hódítani, hanem Donatella nevű kislányával és azzal, hogy buta, mint a föld, tehát bármire rá lehet venni.

HCDB-adatlap


1

2

3

4

5

Krizsó Szilvia

Kevés érvet lehet felhozni az MTV létezése mellett, de Krizsó Szilvia, a női Baló György elbizonytalaníthatja a robbantócsoportot. A Nap-Kelte dohos levegője és totál szervetlen beszélgetései mellett Krizsó interjúi a közszolgálat emblémái lennének, ha bárki ebebn azországban képes lenne értelmezni a közszolgálatot. Momentán gyesen van, de ha szeretné mielőbb viszontlátni, nyomjon neki gombot.

HCDB-adatlap


1

2

3

4

5

Liptai Claudia

Színes, mozgalmas karriert tudhat maga mögött: bár eredetileg színésznő volna, az országos ismertséget a Csíííz című rettenetes RTL-műsor hozta el neki, ahol pofáraesős családi videókat konferált fel, és ún. ,,tréfás jeleneteket" adott elő, elsősorban a sósborszeszfogyasztó közönségnek. Ezután a TV2-höz igazolt, ahol folytatta ugyanezt, vezetett Mónika-klónt, Big Brothert, meg még ezt-azt. Bár pályán maradását elsősorban gömbölyded idomainak köszönhette, időben észlelte, hogy ez nem életbiztosítás, így manapság Havas Henrik oldalán már nem a vampot, hanem egyszerűen a buta nőt alakítja, szintén közmegelégedésre.

HCDB-adatlap


1

2

3

4

5

Marsi Anikó

Évek teltek el úgy, hogy minden egyes Fókusz-riport előtt bakizott egyet, de cserébe még csak nem is mosolygott. Emlékezetesen adta a buta szőkét Vágó István mellett az Ország tesztje műsoraiban, azóta viszont csak szerelmi életével tűnt ki néha az esti főműsoridő szürke rutinjából. Ossza bőkezűen a pontokat, ha Ön is aggódott Palik Lászlóért a Paris-Dakar alatt, vagy csak meg akarja hálálni, hogy szegényes estebédje közben nem csak kétfejű kecskét, idióta haknisztárt és kézrátéttel gyógyító természetgyógyászt láthat, de grátis ott van még minden este Marsi Anikó dekoltázsa is.

HCDB-adatlap


1

2

3

4

5

Máté Krisztina

Hosszú gyengélkedés után gyógyult ki abból a betegségből, amivel a TV2 fertőzte meg, tudniillik hogy neki vért kell szívnia és halálszagot árasztania. A baltásgyilkolásokat feldolgozó műsorainak hatásától, illetve a Leggyengébb láncszemben produkált náci kiképzőtiszt-tempótól csak akkor szabadult meg, amikor beülhetett férje mellé a Tényekbe, hogy egészen egyszerű kis karambolokról, kormányválságról és kampányhírekről olvasson fel. Azóta szemmel láthatóan jól van.

HCDB-adatlap


1

2

3

4

5

Pokrivtsák Mónika

Nincs ezen mit szépíteni: A mi Mónikánk szinte naponta mond olyan orbitális baromságokat, hogy még a kamera is beleremeg (röhög még az operatőr is), főleg ha Kasuba L. Szilárddal felhergelik magukat a Delelőben az ufókon, a génkezelt bébitápszereken vagy Kapócs Zsóka magánéletén. Karrierje csúcsán az ország minden humoristája és hakniparodistája nevén viccelődött, ma viszont már csak táplálkozási zavarai foglalkoztatják a bulvársajtót. Ennek ellenére a délelőtti televíziózás egyik legkedvesebb üdvöskéje, ha ő nem lenne, sokkal kevesebbet tudnánk a magyar sztárvilág, a new age és a sámánista ősmagyarkodás perverz összefonódásáról.

HCDB-adatlap


1

2

3

4

5

Spitzer Soma Gyöngyi

Eklektikus, többarcú figura, aki primer szerepe - a nimfomániás tejbüfé - mellett igen tehetséges énekesnő is, ám erről viszonylag szűk közönség győződhetett meg személyesen, a többiek csak sejtik, hogy valami okkal üldögél a Megasztár zsűrijében. Rengeteget tud beszélni a Kundalini-kígyóról és egyéb mágikus dolgokról, úgyhogy ezeket inkább ráhagyják a riporterek. Egyéniségének érdekességéhez adalék, hogy már a Spitzer is felvett név.

HCDB-adatlap


1

2

3

4

5

Stahl Judit

A vendéglátóiparból a híradózás élbolyába dobbantó pöttöm cukrászlány évekig a TV2 vezető arca volt, majd ráunt a hírolvasásra, és edényei közé vonult vissza Nigella Lawson életművével a kis kezében. Főzőműsora töretlenül népszerű, és ezt a tőkét Stahl nem habozott kihasználni: szakácskönyvei rendre az eladási listák élén kezdenek, saját főzőiskolája is van, és újabban gasztronómiai tárgyú szépirodalom kiadásával is foglalkozik. Magánélete sokáig homályos pletykák tárgya volt, később már csak boldog házasságról és gyermekáldásról cikkeztek az erre szakosodott lapok.

HCDB-adatlap


1

2

3

4

5

Szily Nóra

Az RTL Klub különbejáratú Jakupcsek Gabriellája, a tanítónős, művház igazgatónős vonulat egyik meghatározó alakja, akit mostanában eldugtak a reggeli műsorsávban, amikor csak kismamák, nyugdíjasok és a Falutévéről lecsúszott, későn kelő gazdák ülnek a tévé előtt. Ugyan mostanában csak a szoptatás idején ajánlott ásványianyag-bevitelről, meg a lábgomba pszichés hatásairól beszélget álmos interjúalanyaival, de higgyék el, tudna ő jobbat is, ha hagynák. Szavazzanak rá, ha még mindig beleremegnek, ha az általános iskolai matektanárnőre gondolnak!

HCDB-adatlap


1

2

3

4

5

Szulák Andrea

A Xénia-láz sztaniolba és feszülős alufóliába csomagolt hercegnője mostanában az Activity moderátoraként a dél-alpesi szoftpornófilmek bukása óta hiánycikknek számító vérbő maca megformálásával ér el kisebb-nagyobb sikereket, míg saját magáról elnevezett talkshow-jában előre megbeszélt kérdésekkel faggatja a Tv2-közeli sztárokat. Szerintünk nincs is unalmasabb, mint amikor a tündibündinek álcázott Szulák Andrea (mintha virágmintákkal díszítenének egy exkavátort) Norbi szexuális élete iránt érdeklődik, de hát a műsor népszerű, így minden bizonnyal szavazatokat is kap majd szép számmal korunk legsikeresebb női műsorvezetője.

HCDB-adatlap


1

2

3

4

5

Tornóczky Anita

Medgyessy Péter nevelt lánya, aki jó ötletnek tartotta, hogy ennek ellenére nagyszabású riportműsort indítson a köztelevízióban, még a papa miniszterelnöksége idején. A T-Akták debütálásán aztán nem is látszott semmi más, mint a hátszél és az ordító dilettantizmus, Anita pedig idővel a NévShowr-ba vonult vissza, majd a műsorral együtt az ATV-re. Nyilvános szereplése ezeken kívül a szofterotikus címlapfotózásra, és a Hajdú Péterrel való együtt mutatkozásra korlátozódott.

HCDB-adatlap


1

2

3

4

5

Véleményét, észrevételet ide küldje.