Elfogult és egyoldalú a Napló?

A TV 2 Napló című műsorának szerkesztési elvei és módszerei sok esetben nem teszik lehetővé az objektív és tárgyilagos tájékoztatást. Az egyoldalú témaválasztás és a pártatlanság hiánya nem indokolja, hogy a Naplót politikai magazinként szerepeltessék -ismerteti a Népszabadság az Országos Rádió és Televízió Testület műsorelemző osztályának tanulmányát, amelyet a napilap értesülései szerint még a választások előtt napirendjére tűz a médiatestület.
Az ORTT elemzése többek között vizsgálja a Napló szavazását. Erről a politikai jellegű kérdéseknél megállapítják, hogy a műsor "a hazai politikai élet szereplői közül egyedül a kisgazdáknak biztosított kitüntetett figyelmet", és az elemzés szerint a műsor sugalmazott üzenete "az FKGP, illetve Torgyán József lejáratása volt. A kérdések szándékoltan úgy tematizálták a történéseket, hogy a párt, illetve annak elnöke politikai szférában betöltött pozíciója megsemmisüljön". Majd hozzáteszik: "az eldöntendő kérdések nem hagytak teret a józan tényfeltárásnak, a kötelező objektivitást ezúttal is háttérbe szorította a műsorkészítők azon vágya, hogy hatalmi tényezővé váljanak. A TV 2 munkatársai a téma kapcsán úgy jelentek meg a képernyőn, mint bármely pártpolitikus".

Politikai magazin vagy háttérműsor?

A Népszabadság cikkírója megjegyzi : már a kérdések kapcsán kiderül, hogy a tanulmány írói másként vélekednek a műsor jellegéről, céljáról, mint az adások készítői. A Naplót politikai magazinnak tekintik, és számon kérik rajta az adott hét általuk legfontosabbnak tartott politikai témáit, eseményeit. 2001 márciusának azon a hetén például, amikor "Elképzelhető-e, hogy csalás volt a Holdra szállás?" kérdést tették föl az adásban, az elemzők szerint a következő három legfontosabb politikai esemény történt: 1. Orbán bejelentette, hogy Vonza Andrást jelöli agrárminiszternek; 2. Két újabb Strasbourgban tartózkodó roma kapott menekültstátust; 3. A kormány úgy döntött, hogy az árvízben megsérült önkormányzati vagy magántulajdonú épület, illetve út esetében százszázalékos kártalanítás jár. A Napló azonban vállaltan nem politikai magazin, hanem a nézők vélhetően nagyobb csoportjait foglalkoztató kérdéseknek szánt háttérműsor - teszi hozzá a napilap.

Komoly elmarasztalásra számíthatnak

A tanulmányhoz csatolt határozati javaslat alapján az ORTT a napilap értesülései szerint pusztán nyilvánosságra hozná az elemzést. Az ülésen azonban bárki javasolhatja a csatorna vezetésének figyelmeztetését a műsorelemzésben szereplő hibák miatt. A lap szerint ez már komoly elmarasztalást jelenthet, miközben ugyancsak a Napló egyik adása miatt az asztalon fekszik Csurka István panasza is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19