Felborul az egyensúly az ORTT-ben

2008.04.29. 15:38
A kormánykoalíció felbomlásával változik az ORTT szavazási rendszere, a szavazatok négy kilencednyi részével az egyetlen kormánypárti tag rendelkezhet május elsejétől, ezzel azonban felbomlana a médiahatóság által előírt egyensúlyi rendszer.

Függetlenül attól, hogy az elnök részt vehet-e az adott szavazásban, a kormányoldal és a többi képviselőcsoport delegáltjainak egyenlő arányban kell osztozniuk a szavazatokon. Május elsejétől azonban egyetlen kormánypárti képviselőcsoport lesz, az ellenzékiek száma pedig eggyel nő, azaz négyre emelkedik.

Az eddig alkalmazott tizennegyedek helyett kilencedekben számolják a voksokat, mindebből pedig az következik, hogy az ellenzéki tagok és az elnök szavazata egy-egy, az egyetlen kormánypárti (Ladvánszky György, MSZP) voksa pedig négy kilencednyi súllyal esik a latba. Mivel az egyszerű többséghez öt-, a kétharmadoshoz legalább hatkilencedes szavazat szükséges, az erőviszonyokból az következik, hogy a szocialista delegáltnak elég egy, illetve két tagtársát a maga oldalára állítania ilyen ügyekben.

A rádiózásról és televíziózásról szóló törvény a médiahatóságnál azt írja elő, hogy minden képviselőcsoport egy tagot delegálhat, ha egyetlen kormánypárti vagy ellenzéki frakció van, annak lehetősége van két tagot küldeni, de a két oldalnak egyenlő voksaránnyal kell rendelkeznie, közrádió és a két köztévé esetében pedig a tagok számának kell egyeznie. Ennek alapján a közeljövőben a Magyar Rádió és a Magyar Televízió kuratóriumába négy-négy, a Duna Televízióéba két tagot kellene választani, az ORTT-t pedig egy személlyel kell kiegészíteni.