Civil kezdeményezéssé alakult a korhatárkarika-topik

Kedden, az ORTT Panaszbizottsága előtt már civil kezdeményezésként lépnek fel azok az aktivisták, akik Index Törzsasztalának Ocsmány sárga korhatárkarika című fórumában találtak egymásra. A Körhatár néven futó mozgalom egyúttal mintául kíván szolgálni az interneten szerveződő érdekérvényesítő csoportok számára.
Körhatár Civil Kezdeményezés néven folytatják tevékenységüket az Index fórumának látogatói, akik eredetileg pusztán felháborodásukat fejezték ki az ORTT döntése nyomán a képernyőn megjelenő korhatárkarikák miatt. A véleménynyilvánítás idővel tettet eredményezett: csaknem négyezren írták alá a karikák ellen tiltakozó internetes petíciót, majd a közösség egyik tagja szabályos bejelentést tett a Panaszbizottságnál amiatt, hogy a tv2 korhatárjelzés nélkül sugározta az Egri csillagok című filmet, noha az ORTT állásfoglalása szerint az többszörösen kimeríti a "televíziós közlésre alkalmatlan" kategória kritériumait. Az Egri csillagok ügyét kedden tárgyalja a bizottság.

A fórumból kinőtt civil kezdeményezés saját honlapján jelzi: tevékenységükkel példát szeretnének mutatni arra, hogyan érhetnek célt korlátozott lehetőségeikkel az interneten szerveződő, politikamentes, rövid távú, konkrét célokat kitűző mozgalmak.

Ladvánszky György, az ORTT MSZP-s delegáltja korábban jelezte, hogy nem ért egyet a jelenlegi korhatárjelzéssel. Ladvánszkyt Körmendy-Ékes Judit, az ORTT hétfőn távozó elnöke valószínű utódjaként emlegetik.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32