Pálffy távozik a tv2-től

Szerdán megválik a tv2-től Pálffy István, aki öt éven át vezette a kereskedelmi televízió Tények és Jó estét Magyarország! című műsorait.
A televíziós személyiség közleményében utal arra: tíz éve kezdték meg Pintér Dezsővel és Tolvaly Ferenccel az előkészítő munkát, amely megalapozta a tv2 sikeres pályázatát, a kereskedelmi televíziózást Magyarországon, majd a csatorna sikeres esztendeit.

Pálffy István
Pálffy István több mint kétezer adás után úgy értékeli: újfajta közszolgálati produkciókra van szükség, az európai uniós csatlakozás előtt álló gazdaság és a folyamatos társadalmi kihívásokkal szemben álló ország informálása lehet az első számú feladata.

Mint írja, a piacot meghatározó tv2 értékeire építve új utakat keres, kommunikációs tanácsadással is foglalkozik. Pálffy István közleményében az új vezetésnek és az alapítóknak jelentős kereskedelmi sikereket kíván.

Viharos válás?

Míg Pintér Dezső, a tv2 elnöke szerint békésen váltak el, az Index információi szerint Pálffy István és a csatorna új vezetése között régóta ellentétek feszülnek, mivel Pálffy a júniusban menesztett korábbi vezérigazgatóhoz, Tolvaly Ferenchez kötődött. A népszerű tévés nem jelent meg az adó szeptember 1-i megújulási partiján. Stahl Judit, Pálffy műsorvezető-társa már korábban bejelentette távozását, noha a tv2 hivatalos tájékoztatása szerint ő tavasszal új műsorral tér vissza.

Pintér Dezső közleménye
Pálffy István egy televíziós korszak emblematikus személyisége, akinek komoly rész jutott a tv2 sikertörténetéből - közölte Pintér Dezső szerdán az MTI-vel.

Pintér Dezső kiemelte, hogy Pálffy István és a tv2 a legnagyobb békességben vált meg egymástól. Szavai szerint Pálffy István új kihívásokkal szeretne szembenézni, s a tv2 azt kívánja, hogy ez sikeres legyen.

A televízió elnöke végezetül csak annyit közölt: a tv2 minden helyzetre fel van készülve, s erről a nézők is meggyőződhetnek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25