Országosan sugározna a Pannon Rádió

2001.10.01. 08:43
Országossá bővítené vételkörzetét a Pannon Rádió - jelentette ki Lentner Csaba, a MIÉP parlamenti frakciójának tagja a Községi Önkormányzatok Szövetségének legutóbbi ülésén. A Gidófalvy Attila nevével fémjelzett körzeti adó többek között a UPC Magyarország Kft. kábelhálózatán, valamint más tv-csatornán is továbbítani szeretné adását.
Győri Béla, a MIÉP szóvívője a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott, hogy Lentner Csaba kijelentése csak a képviselő magánvéleménye volt, mivel a Pannon Rádió a médiahatóság engedélyének megfelelően Budapesten szól. A magát nemzeti radikálisként meghatározó rádió meghatározó rádió mint körzeti műsorszóró tavaly augusztus óta sugároz a Budapest FM 99,5 MHz-es frekvencián. Az Országos Rádió és Televízió Testülettel (ORTT) kötött szerződése alapján megalakulásától kezdve hét évig kizárólag körzeti rádióként tevékenykedhetne.

Az ORTT vizsgálja a rádió egyik műsorát
A rádió elindulása óta heves vitákat váltott ki. Műsorainak tartalma nem tudományos, hanem alkotmányos és büntetőjogi probléma - jelentette ki egy ízben Vásárhelyi Mária szociológus. A Nyilvánosság Klub áprilisi kutatása szerint a Pannon Rádió messze túlmegy a demokratikus nyilvánosság keretein, egyértelműen törvényt és alkotmányos jogokat sért. A Magyar Hírlap információi szerint az Országos Rádió és Televízió Testület a médiatörvény betartásán túl egy konkrét műsort is vizsgál jelenleg.

A Pannon a Zenit Tévét is megkörnyékezte?

A UPC cáfolta, hogy a Pannon Rádióval bármilyen megállapodása lenne. Mint Szűcs László, a cég szóvívője elmondta, a rádiók és televíziók rendszeresen megkeresik a távközlési társaságot azzal a céllal, hogy csatlakozhassanak a kábelhálózathoz, azonban a UPC-nek jelenleg nincs szabad kapacitása. A napilap médiapiaci forrásai szerint a Pannon Rádió tervei között egy televízió is szerepel. A televízió bázisa a kábelhálózatokon továbbított Zenit Tévé lenne. A televíziós társaság a hír felröppenésekor nem cáfolta, hogy folynának tárgyalások a Pannon Rádióval.

"Kell a szabad, magyar hang"

"Egyre népszerűbb Budapesten a nemzeti radikalizmus hangja, a Pannon Rádió, amelynek műsora a 99,5 megahertzes ultrarövid frekvencián fogható. A jelenleg csak a fővárosban hallgatható rádió beindulását követően egyből felmerült az igény az országos vétel iránt is" - adta hírül már idén márciusban a Magyar Fórum című hetilap Kell a szabad, magyar hang című cikkében. Az újság lehetőségként vázolta a műholdas sugárzás és a kábelhálózatokon való megjelenést, ám jelezte, hogy ennek megvalósítása anyagi és jogi problémákat is felvet.