Pax Televízió: indul a vallási csatorna

2001.11.07. 12:22
Pax Televízió néven - várhatóan decemberben - vallástörténeti és kulturális ismeretterjesztő jellegű csatorna indul - erősítette meg a Napi Gazdaság értesülését a Pax Rt. kedden. Az új, tematikus kereskedelmi televíziót a Filmmúzeum Rt. menedzsmentje, alkotógárdája és egyik tulajdonosa, a Napocska Szolgáltató Kft. hozza létre.
A társaság tájékoztatása szerint céljuk, hogy elérhetővé tegyék a nagy világvallásokkal kapcsolatos információkat, kiemelve a keresztény világ eseményeit. A korhatár nélküli adás túlnyomórészt magyar és külföldi készítésű dokumentum- és ismeretterjesztő filmekből, művelődés- és művészettörténeti sorozatokból áll majd, de a későbbiekben a műsort napi egy játékfilmmel, valamint saját gyártású műsorszámokkal - például talk show-val, portréfilmekkel és vatikáni híradóval - szeretnék bővíteni.

A témaválasztás középpontjában vallási, morális és szociális kérdések állnak. A műsorokban megjelenik majd sok más mellett a vallás és valláselmélet, a filozófia, a kultúrtörténet, a klasszikus és kortárs zene, valamint a színház is.

A különböző ismeretterjesztő filmek egy, a történelmi egyházakhoz közel álló személyiségek alkotta szerkesztőbizottság válogatása alapján kerülhetnek adásba - közölték. Fontosnak tartják ugyanis, hogy a televízióban ne legyen olyan műsorszám, amely bárki vallásos meggyőződését sértené.

A kezdeményezők tájékoztatása szerint az ökumenikus csatorna egyházaktól független, de reménykednek a négy történelmi egyház erkölcsi támogatásában. A műholdas televízió független magánvállalkozás, sem az állam, sem az egyházak nem nyújtanak működtetéséhez anyagi segítséget. A kezdeményezők véleménye szerint a csatorna elindításával egyfajta missziót teljesítenek: adásukban ugyanis a tradicionális értékek mellett kötelezik el magukat, semmiféle erőszaknak nem adnak teret.

A Pax Tv kábelhálózatokon elérhető adása három hónapig szabadon fogható, azt követően a műsort kódolják. A műsoridő karácsonyra eléri a napi 8 órát, március elsejére pedig a televízió várhatóan már napi 14 órában sugároz majd.