A Pesti Est állítólagos megújulása kapcsán nem fogjuk felidézni a lap történetét, és nem azért, mintha nem lenne igaz és tanulságos a három bohém egyetemista hirtelen ötletéből milliárdos branddé váló, végül majdnem becsődölő programmagazinn sztorija. De egyrészt a sikertörténet részét éppen elégszer hallhattuk, többek közt éppen a saját legendáját gyártó Pesti Esttől magától. Másrészt pedig az egész mára úgyis lényegtelenné vált. Az ügyből csak az első és az utolsó mozzanat, ami érdekes.
A Pesti Est elsősorban nem üzleti modelljének, az ingyenességnek köszönhetően robbant be a kulturális életbe. A siker a lap tökéletes célzottságának volt köszönhető. Az alterkulturálisan beágyazott alapítók, inkább zsigerből, mint tudatosan, ráéreztek arra, hogy a rendszerváltás után kocsma- és kávézóéretté váló generációnak már mást jelent a szórakozás és a kultúra. A tarisznyások köldöknéző, cigaretta felett politizáló attitűdje out lett. Helyét a rendszerváltásból és az akkor begyűrűző technokultúrából eredeztethető életöröm vette át. Az új közegben harmonikusan keveredett a tömeg és a magas kultúra, ért egyszerre dj-nek és Hamlet-színésznek lenni, partizni és felolvasóestre járni. És áthallásosan sem foglalkozni politikával.
Lang, Melis és Müller tisztában voltak azzal, hogy beköszöntött az a kor, amikor a budapestiek kedd este is tudni akarják, hol vannak bulik vagy jó filmek. A programokat pedig nem kell mesterkélt áhitattal tálalni, mert lehet közvetlen stílusban, humorral vagy cinizmussal is.
Miért kell Pesti Est?
Az azóta eltelt tizenöt évben az alapítók megmaradtak alterkulturális figurának, és a magazint vitte a lendület, egyenletesen gyorsuló, egyenes mozgással, előre. Az egyenestől eltérő irányokban viszont nagy változások történtek közben. Elterjedt például az internet, úgyhogy a célcsoport jelentős részének egyszerűbb volt a könnyen kezelhető szájtokon program után nézni, a nyomtatott verzió meg egyre anakronisztikusabbá vált.
A helyzetet a közelmúltban súlyosbította, hogy a továbbra is a mozgásszínházukkal és a romkocsmázással elfoglalt alapítók csőd közelbe kormányozták a vállalkozást, amiből csak úgy menekültek meg, hogy a Sziget kiforgatta kisegítette őket.
A Pesti Est azonban a tulajdonosváltás után is maradt ugyanolyan avítt, a kérdés pedig megválaszolatlan: miért nyálazna bárki is programmagazint, ha a neten sokkal egyszerűbben megtalál mindent?
A válasz persze évekkel korábban megvolt: újra arculatot kell adni a közben tömegtermékké vált magazinnak. És ehhez nem elég a tizenöt évvel azelőtti sárm. Különösen úgy nem, hogy a lapot színes egyéniségű művészek helyett már karrierorientált közgazdászok vezetik.
Időről időre felvetődött, hogy a Pesti Est a programok felsorolásán túl saját tartalommal bővülhetne. Lehetnének benne cikkek, kritikák, exkluzív információk. Tehát olyasmik, amelyek miatt akkor is begyűrünk egyet a táskánkba, ha a mozit már rég megkerestük egy netkávézóban. A stáb azonban elzárkózott a nyitástól, mondván, mindez nem illene a profiljukba. A dátumok és címek listája csak filmkritikának nevezett PR-cikkekkel és hosszabban megírt programajánlókkal bővült. De ezeket tényleg csak az kezelte független véleményként, aki amúgy is hipermarketek termékújságjaiból tájékozódik.
Már a régi görögök is ismerték a bőrt
A hosszas bevezető után cikkünk tárgyát röviden elintézhetjük. A Pesti Est döbbenetes módon kicsit sem újult meg. Rég láttunk ennyire meg nem újulást. A magazin megmaradt apró betűkkel szedett programújságnak, ahová máshol főállású újságírók kennek le fél flekkes, teljesen irreleváns szövegeket.
A címlap szerint a tévé a trend és a gasztró rovatok jelentik a megújulás gerincét. Mi azonban jelzésértékűnek tartjuk, hogy a trend heti témája éppen a bőr. Amit meglátva nem tudtunk másra gondolni, mint Karinthy zseniális paródiájára. Igaz, ő nem a fellengzős, de kisstílű programújságokat, hanem a fellengzős, de kisstílű diaképes tudományos előadásokat figurázta ki.
A bőrből itt megtudhatjuk, hogy manapság készítenek bőrrel bevont laptopot, hogy a Blueberrynek van bőrkollekciója, sőt, a Skin nevű énekesnő Gianfranco Ferre kampányának arca lett, és ez okból le is fotózták.
A Tech rovatban beszámolnak a két hete megjelent ipod modellekről, egy ergonomikus billentyűzetről (nem, ez nem az 1999-es Pesti Est, hanem a legfrissebb), és olvashatunk egy új Nokia-telefonról, amivel kapcsolatban kiderül, hogy jól néz ki.
Ha lehet, még a fentieknél is erőtlenebb a tévé fejezet. A szerkesztők ugyanis nem vették észre, hogy a nem teljes műsort, hanem csak válogatást közlő tévés rovatok szervezője a személyesség és az érdekes információk. Ha a napi ezerötszáz műsorból csak hatot közlünk, az olvasónak éreznie kell, hogy azokat egy nagy tudású és markáns véleménnyel rendelkező tévébuzi ajánlja a számára.
Itt azonban nem a szelektor személyes preferenciái, a filmmel kapcsolatos érdekességek állnak a címek mögött, hanem a tévéújságokból ismert, hárommondatos tartalmi összefoglalók, amikből még az sem derül ki, hogy miért éppen ezeket kopipésztelte ki nekünk a szerkesztő. A napi három-hat műsorból álló ajánló így viszont olyan sovány, hogy talán még a hétfői tévészüneten szocializálódott kisnyugdíjast is internetes keresésére sarkallná.