Főműsoridőben buzizik a Peugeot

Főműsoridőben akár négyszer-ötször is bevallja egy fiú, hogy márpedig ő meleg. A francia autógyár először mert Magyarországon bemutatni olyan reklámot, amelynek főszereplője egyértelműen homoszexuális. Na, de mi köze mindennek a légkondicionálóhoz?

Amíg Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a hirdetők már külön célcsoportnak tekintik a homoszexuálisokat, és külön reklámfilmeket, sőt egész kampányokat készítenek nekik, addig Magyarországon még csak ott tart a társadalmi elfogadás, hogy megtűrjük, ha valaki ezzel a témával viccelődik a televízióban vagy az óriásplakátokon.

Eddig is láthattunk olyan hirdetéseket a magyar csatornák reklámblokkjaiban, amelyekben feltűnnek homoszexuálisok, elég, ha csak az Axe egyik tavaly bemutatott reklámfilmjére gondolunk, ahol az új dezodort használó főszereplőt nemcsak megvadult modellek és gyönyörű üzletasszonyok környékezték meg egy liftben, de végül egy homoszexuális motoros is kihívó pillantásokat vetett rá. A Peugeot új kampányában viszont az egyik szereplő coming outját hallgathatjuk meg, amire a másik szereplő válaszul feltekeri az autó légkondicionálóját, ezzel is oldva a meleg helyzetet, ahogy arra a szlogen is utal.

"Ezt a reklámot nem a magyar piacra készítettük, először a spanyol televíziókban mutatták be" - mondta el kérdésünkre Tihanyi Péter, a Peugeot reklámjait készítő Euro RSCG magyar képviseletének kreatív igazgatója, és fontosnak tartotta megjegyezni, hogy csupán a több epizódból álló kampány egyik filmje foglalkozik a témával, más kisfilmekben más meleg helyzetekkel küzd meg a sofőr és az autó klímája.

Nem sért semmit

"Nem végeztünk előzetes kutatásokat, mert úgy gondoltuk, hogy a magyar társadalom már érett egy ilyen reklámra, ráadásul hasonló szpotok már eddig is futottak a tévékben" - fűzte hozzá Tihanyi. Azt azért megjegyezte, hogy az Önszabályozó Reklámtestületnek megmutatták a kisfilmet, ahol a szakértők megállapították, hogy a reklám megfelel a magyar előírásoknak, bár jelezték, hogy minden bizonnyal többen panaszt tesznek majd a film miatt.

Egyelőre azonban sem meleg jogvédő szerveztek, sem melegellenes csoportosulások nem tiltakoztak amiatt, hogy egy fiatal férfi főműsoridőnként négyszer-ötször bevallja, hogy márpedig ő homoszexuális, barátja pedig minderre igencsak hidegen reagál.

Megkérdeztük a többek közt a szexuális kisebbségek jogvédelmével foglalkozó Habeas Corpus Munkacsoport jogi képviselőjét a reklámmal kapcsolatban, de Juhász Géza, a szervezet igazgatója szerint a magyar törvények értelmében ilyen esetekben nem lehet bírósághoz fordulni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25