Aliz
6 °C
14 °C

Petőfi a narancsligetben

2002.03.14. 09:32
A kampányidőszak masszívan erodálja az általános értékeket, már ha fel merjük tételezni ezek létezését. Minden, ami mindenkié, jelszóvá válik: az eszmeprivatizációban érdekelt üzletemberek filozófiája szerint ha magunkénak kiáltjuk ki a kenyérevést, azzal minden kenyérevőt a magunk oldalára állítunk. Március tizenötödike, a magyar történelmi tudat kazánját fűtő alapcikk sem kerülhette el sorsát: magyar tudósok megállapították, hogy a negyvennyolcas felkelés polgári forradalom volt, mégpedig vélhetően olyan értelemben, ahogy manapság minden napunk az.
Természetesen az Országimázs KP legújabb műremeke, a március 15-én rendezett központi felvonulást népszerűsítő toborzóreklám a téma, és csak az. Nincs már értelme bő lére eresztett fejtegetésekben ostorozni a tényt, hogy közpénzből készülnek pártreklámok; megvan erre a magyarázat, ahogy a többi lopásra is. Közpénzből, mert közérdeket szolgál, s akinek nem eléggé közérdek, ami annak találtatott, az a nemzettel fordul szembe, tehát nem kell rá odafigyelni. Bámulatos ívű érvelés: Möbius-szalagként önmagába fordul vissza, és csak egy oldala van.

De foglalkozzunk csak a reklámfilmmel. Először is meghatározódik az ünnep maga, hogy a néző - a tévépolgár - képben legyen, értse, mi is van - elvégre nem mindennapos azért, hogy cilinderes fiatalemberek bulizni hívják. Az ünnep mibenléte persze dióhéjban aligha foglalható össze: mindösze annyi fér a spotba, hogy "ezernyolcszáznegyvennyolc tavaszán a magyar nemzet a polgári jövőt választotta", és még ezt is meg kell támogatni szőke nővel, hogy odafigyeljenek. Ennyi, nem több a felvezetés, de jogosan: feltételezhető, hogy a lakosság túlnyomó része azért felfogta már, kábé mit ünneplünk ilyenkor, megtanulta az iskolarendszerben, fölösleges ragozni. Azt viszont talán kevesebben tudják, meg tanítani is elfelejtették (azok a szemetek), hogy ez a forradalom magának a polgári jövőnek a választását jelentette.

Sikamlós szakmai terület a közpénzekből folytatott kormánypropaganda: úgy kell eladni a terméket, hogy nem mondjuk ki a nevét. Igazi művészt kíván, költőt, aki úgy tud szerelmes verset írni, hogy véletlenül sem mondja ki, mit akar, de az érzékekre hat, zenéjével, násztáncot lejtő verslábaival andalítja el a vágyott hölgyet. Vagy például fogunk egy Polgári Pártot, és kacsintunk hozzá egy polgári jövőt, meg hozzáragasztgatjuk 48-at leukoplaszttal, egy alkalomra talán kitart.

Ez a polgári mivolta a forradalomnak annyira lényeges, hogy a reklám végén is elhangzik: a szabad, polgári jövő ünnepe. Mi több, a polgári szó egybeforrt a jövővel: akármennyire is százötven éve volt, érzékeljük, hogy most inkább a jövőről van szó, legfőképp a közeljövőről, amikor is a magyar nemzet megint választ, s ha Isten elég mélyen metszette markába a magyar nevet (rovásírással természetesen), akkor remélhetőleg ismét a polgári jövő mellett teszi le a fegyvert, hogy egy röpke képzavarral azért utaljunk a történelmi következményekre.

Kisajátításnak szó és betű szerint nem nevezhető, még annak ellenére sem, hogy a kontextus több mint elegendő, hogy megértsük, ki is az a polgári jövő ebben az országban. Újabb szó változott színné, de ez sem most kezdődött, hagyjuk. De egy halk horkantást mégis: a kokárdára is rátette nemzetiszín szőrű mancsát valami törzskönyvezett tenyészmagyar-egyesület, hogy hagyjuk a választásokig koszolódni a kabáton, és az majd elűzi a strigákat, mint fokhagyma a vámpírt. Saját jelképek híján fogjunk valami egészen mást, tartsuk a fejünk fölé és óbégassunk - majd csak összeforr a tudatokban a nemzet és új nemessége, mint a buta inkák fejében a ló és lovasa. És figyeljünk arra is, hogy a balfélen meg az SZDSZ iszkol Kossuth fejével: ők speciel a Kossuth-hívőket próbálják magukkal csalogatni, jelezvén: Lajos szerintük szabaddemokrata.

Aztán jöhet a parasztromantika. Cilinderes fiatalemberek szavalnak a múzeumlépcsőn (felidézve a korabeli pesti polgárokat), majd ekhós szekéren átsurmogunk a Nemzeti színházhoz - éljenéljen!, kiabálja a távolban egy bor- és bajuszízű hang -, ahol dudaszó lesz és huszárok. Kapaszkodunk a történelem szövetébe tíz hosszú körömmel, próbálunk kicibálni belőle egy-egy szálat, amiben biztonsággal megkapaszkodhatnánk. És csak a hímzést sikerül lefeszegetni. Miért, hogy a Mr. Spocknak beöltöző Star Trek-fanokat kisgyereknek nézzük, a Napóleonnak öltözőket hülyének, de ünnepelni csak úgy tudunk, hogyha magunkra aggatjuk a szertárat, molyostul? Miért nem elég hiteles, ha emlékezünk - miért kell ahhoz idehozni a múltat magát? És ha már idehozzuk, miért kell mégis a fejébe csapni a saját tökfödőnket, és szíven szúrni a pártjelvénnyel?

Na miért, hüjegyerek. Mert nem mindenki agyal ennyit összevissza, azért. Miénk a múlt is - és magunknak építjük.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?