Kornél
14 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Rendőr-összeesküvés a Városligetben és a Tv2-n, nevelő célzattal

2007.09.27. 09:27
Interaktív baleset- és bűnmegelőzési családi kalandjáték vette kezdetét szerdán az ORFK Megelőzési Főosztályának Balesetmegelőzési Alosztályának, no meg a Tv2-nek a támogatásával a városligeti Vajdahunyad-vár románkori kerengőjében. A mesemondó Bodrogi Gyula volt, a titkosszolgálat eszén pedig egy leleményes kémikus fogott ki többször is a forgatási próbán. A gyerekeknek példát mutatni kihívás.

A neten és élő helyszíneken egyaránt folyó játék neve Proteus-művelet, és a 2002 óta működő Mini Police Ifjúságvédelmi Program részét képezi. Varga Tamás kreatív vezető elmondása szerint a százéves történetet felölelő interaktív kalandban 9 és 15 éves kor közötti gyerekek vehetnek majd részt - egyénileg vagy ötfős csapatokban -, azonban egy pedagógus, illetve szülő közreműködésére is szükségük lesz a rejtély megoldásához, illetve magához a részvételhez is.

Drogprevenció, gyerekjáték

A Rendőr Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, az ORFK, valamint az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium is képviseltette magát a sajtótájékoztatón, ahol többek között elhangzott a fiatalok szocializációjának érdekében tanúsított játékos példamutatás jelentősége és annak modernkori problémája (ld. a világháló szerepe), valamint az is, hogy immár öt éve turnézik országszerte a Mini Police, és óriási sikereket ér el az iskolás gyerekek körében. A tavalyi év első felében lebonyolított Hősök titka játékban több mint kétezer gyerek vett részt országszerte. Az IRM eddig még soha nem költött ekkora összeget hasonló jellegű projektre, mint a most kezdődő és decemberig tartó Proteus-művelet.

Tekintse meg képeinket!

A játék rejtett, ám elsődleges fontosságú üzenetei közé tartoznak a kulturális örökség védelme, az állampolgári kötelességek betartása, a biztonságos közlekedés, a drogprevenció, az önvédelem, valamint az internet helyes használata. De az Európai Unióról is megtudhatnak ezt-azt a résztvevők.

Gyilok, cselszövevény, TV2

"Á, szóval a titkosszolgálat... Jó nagy pácba került a professzor. Bizony, a szeleburdi kémikustanonclány ügyefogyott színjátéka elterelő hadművelet volt csupán" - szólal meg a hangfalakból, a Sherlock Holmes világát idéző Vajdahunyad-vár kerengőjében, sokadszorra beáramló stúdiófüst és színészek közepette, a bölcs mesélő, Bodrogi Gyula, aki nemrégiben Süsü hangján szólította udvariasságra és jómodorra az óvodásokat a 4-6-os villamoson.

Az IRM eddig még soha nem költött ekkora összeget hasonló jellegű projektre

Az 1912-ben kezdődő és a közel egy évszázadot átívelő történet több részéből kisfilmet forgatnak, ezeket a játékot kísérő blogon lehet majd megtekinteni, illetve az akciódúsabb epizódokat a Tv2 Aktív című műsorában is bemutatják majd időről-időre.